(FN) A Microsoft tegnap este közzétett eredményei felülmúlják az előzetes elemzői várakozásokat . A március 31-én véget ért negyedévben 2,5 százalékkal 2,45 milliárd dollárra (részvényenkénti 0,44 dollárra) nőtt a szoftveróriás nyeresége. Egy évvel korábban ez az adat 2,39 milliárd dollár volt. A cég bevétele 14 százalékkal, 5,66 milliárd dollárról 6,46 milliárd dollárra nőtt. Ez elsősorban a Windows2000, az SQL és az Exchange növekvő értékesítési adatainak köszönhető. Az elsősorban magánhasználatú asztali számítógépekre írt szoftverekből 2,05 milliárd dollár (az előző évinél 156,3 százalékkal több), az inkább vállalati ügyfelek számára készített programokból pedig 1,25 milliárd dollár (a tavalyinál 22 százalékkal több) folyt be. Az eredmény közzétételét követően a kereskedés utáni órákban 6 százalékkal emelkedett a Microsoft-részvények árfolyama.
A Microsoft pénzügyi befektetésekből származó bevétele 20 százalékkal, 706 millió dollárra esett, míg készpénzállományának és rövidtávú beruházásainak értéke 26,9 milliárdról 30 milliárd dollárra emelkedett. A meglepően jó eredmények ellenére a következő hónapokra óvatossággal tekint a cég: a most kezdődött negyedévre az előzőéhez hasonló nagyságú bevételt vár. Május 31-én dobja piacra az Office XP-t, az év második felében pedig a Windows XP-t valamint az Xbox-videójáték-konzolt.
Ajánlott videó
- 12:53 A riválisok reklamálnak, a Red Bull szerint csak elmentek a határig
- 12:49 Egy ukrán önkormányzati munkást az sem akadályozott meg a hólapátolásban, hogy becsapódik mellette egy drón
- 12:48 Szijjártó összehívta az összes magyarországi uniós nagykövetet
- 12:47 Szibériai hideg jön: mínusz 15–20 fok is lehet
- 12:27 Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
- 12:19 Megpróbált megakadályozni egy utcai verekedést, fejsérülést szerzett a Trainspotting színésze
- 11:57 Leállás lesz hétvégén az OTP-nél
- 11:56 A déli parton már alkalmas a Balaton a jégen tartózkodáshoz
- 11:51 Julio Iglesias tagadja, hogy szexuálisan zaklatta női alkalmazottait
- 11:40 Lemond az MBH-vezér a pécsi egyetemi kuratóriumi elnökségéről
- 11:25 Még nagyobb káoszt hozhat az amerikai beavatkozás Iránban
- 11:21 Vakbélgyulladás gyanújával került kórházba, fogalma sem volt arról, hogy állapotos – 45 perccel később megszületett kislánya
- 11:19 Az orosz hírszerzést teszik felelőssé egy litvániai gyújtogatási kísérletért
- 11:14 Ritka állatmúmiákra bukkantak Szaúd-Arábiában
- 11:09 Molnár Áron foglyul ejti és fura dolgokra kényszeríti Lovas Rozit ebben az új magyar thrillerben
- 07:30 Orbán: Az amerikaiaknak több eszük van, mint nekünk
- 03:40 Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
- 11:21 Vakbélgyulladás gyanújával került kórházba, fogalma sem volt arról, hogy állapotos – 45 perccel később megszületett kislánya
- 09:28 Magyar Péter szombaton mutatja be a Tisza gazdaságfejlesztésért felelős szakértőjét
- 07:47 Junghausz Rajmund: A szakma seggfejnek tartotta a Szőlő utcai exigazgatót
- 10:18 Anne Hathaway is Budapestre érkezett: az Erzsébet körúton fotózták
- 07:49 Itt a ChatGPT fordítója, már magyarul is tud
- 07:42 Szijjártó: Kiengedtek a börtönből egy újabb magyar állampolgárt Venezuelában
- 10:48 Pert nyert a Pázmány ellen az a docens, akit a melegek megítéléséről írt tanulmánya után rúgtak ki
- 07:00 Rájöttek, hogyan rúgnak be sokan alkohol nélkül
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
