(FN, MTI-Eco) A kormány döntésének értelmében azok is kaphatnak támogatást lakáshitelük törlesztéséhez, akik 1989. előtt kötöttek szerződést az OTP-vel - tájékoztatott Molnár Ilona, a Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Az adósságkezelésre a tárca és az OTP által létrehozott 1,4
milliárd forintos alapból 200 milliót különítenek el az 1989. előtt felvett kölcsönök visszafizetésének támogatására. A támogatást eredetileg csak azoknak szánták, akik 1989. és
1993. között vettek fel lakáshitelt, és a pénzintézet már felmondta szerződésüket. Az államtitkár elmondta, hogy az 1989. előtt felvett lakáscélú hitelekre garanciát vállalt ugyan az állam, ennek beváltáshoz azonban a pénzintézetnek igazolnia kell, hogy kétszer sikertelen volt az árverezés. Molnár Ilona kifejtette: az árverezés költségei az államot terhelik, és az eljárás gyakran többe kerül,
mint amennyi az adósság, vagy amennyit az épület ér. Molnár Ilona szerint több tízezer család nem fizeti 1989. előtt felvett lakáshitelét. A támogatás az adósság fele, a
szociálisan leginkább rászorulók esetében a hátralék maximum 70 százaléka lehet. A támogatás iránti kérvénnyel az 1989. és 1993. közötti hitelek esetében május 31-ig, az 1989. előtti kölcsönöknél pedig június 30-ig kell a helyi önkormányzatok jegyzőihez fordulniuk az
érintetteknek. Az OTP adatai alapján 15 ezer és 20 ezer közé tehető az érintettek száma, az egy adósra jutó tartozás összege pedig 500 ezer és 600 ezer forint között van. A kezelendő hátralék 3-4 milliárd forintra becsülhető. A
kamattartozás a hátralék 40-50 százalékát jelenti, 1,5-2 milliárd forintra tehető.
Ajánlott videó
- 08:18 Jászsági drogkereskedő: A bizonyítékok magukért beszélnek
- 08:09 Magyar dobogó 22 év után – Eb-bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros
- 07:59 Több tucat bűncselekménnyel gyanúsítják azt a két 16 éves fiút, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy Audit
- 07:49 Itt a ChatGPT fordítója, már magyarul is tud
- 07:47 Junghausz Rajmund: A szakma seggfejnek tartotta a Szőlő utcai exigazgatót
- 07:42 Szijjártó: Kiengedtek a börtönből egy újabb magyar állampolgárt Venezuelában
- 07:30 Orbán: Az amerikaiaknak több eszük van, mint nekünk
- 07:30 A nagyvállalatok helyett az OnlyFans-modelleket sújtaná kemény különadóval a floridai kormányzójelölt
- 07:29 Hátborzongató sírrablás Nógrádban, felnyitottak egy családi kriptában lévő koporsót, majd kiemelték belőle a holttestet
- 07:13 Eltűnt egy gyógyszeres kezelésre szoruló férfi Leányfaluról
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 07:03 Zuglói háziorvos: Egyre több idősnél látom, hogy gyűjtik a gyógyszereket és tartós élelmiszereket, mert „jön a háború”
- 07:00 Rájöttek, hogyan rúgnak be sokan alkohol nélkül
- 07:00 A tököli bv-intézetben épülő új részlegre szállíthatják át a Szőlő utcai fiatalokat
- 06:59 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 17:39 Az utolsó pillanatban győzte meg három ország Trumpot, hogy ne támadja meg Iránt
- 18:56 Apa nem érti, a friss anya miért kaparja véresre az ujjait a tapétán – de mi igen
- 17:44 Bíróság elé áll a kétszeres olimpiai bajnok úszó, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolt egy kiskorú lányt
- 18:54 Azt hitte az Üllői úti gázoló, hogy hóbuckának ütközött
- 19:39 266 millió forintnyi adomány gyűlt össze a gyári munkásnak, akit felfüggesztettek a Fordnál, miután bemutatott neki Donald Trump
- 06:40 G.w.M sietett Tóth Gabi védelmére: Úgy énekelsz, hogy ezek álmukban se fognak
- 21:44 Ezek a hatos lottó január 15-i nyerőszámai
- 16:26 Telex: A középső sávban feküdt az Üllői úton halálra gázolt férfi, akit nem sokkal korábban még megmentettek
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 16:41 Bilincsben vitték el a dorogi étterem üzletvezetőjét és üzlettársát is, mert nem csak ételt árultak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
