(FN) Mori Josiro japán miniszterelnök kormánya mai ülésén bejelentette, hogy lemond - közölte a kormány szóvivője. Döntése akkor lép hatályba, ahogy pártja megválasztja utódját. A Liberális Demokrata Párt, amelynek elnöki tisztét is betöltötte, április 24-én választja meg azt a személyt, aki a japán hagyományok szerint egyszemélyben lesz miniszterelnök és a legnagyobb kormánypárt elnöke. Tokiói megfigyelők szerint a legvalószínűbb jelölt Hasimoto Rjutaro volt kormányfő. Mori személyében az utóbbi évtizedek legnépszerűtlenebb politikusa távozik az ország vezetéséből, akinek ráadásul sok milliárd dolláros gazdaságélénkítő programjai is hatástalannak bizonyultak. Távozásának hírére, mivel azt már jó ideje várják, nem reagáltak a piacok.
Ajánlott videó
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:57 Kazinczy dédunokája a nyelv helyett az építészet, ükunokája pedig az acélgyártás világát változtatta meg
- 20:52 Moszkvában arról elmélkedtek, hogy az örmények ellen is katonai hadművelet kellene indítani
- 20:09 A mexikói elnöknő szerint Trump Mexikóban is indítani akar hadműveleteket
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 19:53 A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 19:24 Sofia Richie elárulta születendő babája nemét
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 18:57 A ChatGPT miatt érvénytelenítették egy holland pár házasságát
- 18:57 Tóth Alex: miért nem a Lazio a jó döntés?
- 18:52 Halálra fagyott egy kutyaházban tartott kutya Csillaghegyen
- 08:33 Filmből vett ütéssel ölhették meg Gábort a Morrison’s 2-ben
- 10:43 Sírva kiabálva kért segítséget egy felpofozott kisfiú, akit fogdostak és szexre akartak kényszeríteni a játszótéren
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 12:40 Megszökött egy gyerek a kórházból, a Népszínház utcában feküdt a hóban, amikor rátaláltak
- 15:11 Bár Gulyás szerint nem lehet levédetni egy szlogent, a Fidesz korábban mégis megtette
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 09:14 Sütés közben végzett az anyjával egy csepeli óvónő szilveszterkor
- 13:37 Rosszul lett és árokba borult egy postás az elektromos biciklijével
- 08:46 Golden Globe 2026: Leonardo DiCapriót pont vette a kamera, mikor valakinek furcsa dolgokat üzent
- 11:28 Pánikba esett és a Bükkben ragadt éjszakára egy turista, miután a 116-ot hívta a segélyhívó helyett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
