(FN, MN) Legalább 300-350 dolgozóját kell elbocsátania a jelenleg 380 alkalmazottat foglalkoztató MB Szolnoki Kőolajkutató Rt-nek - tudta meg a Magyar Nemzet. Szécsi Ferenc vezérigazgató az elbocsátásokat azzal magyarázta, hogy egyetlen hazai megrendelőjük, a Mol Rt. nem ad többé megbízást a szolnoki cégnek. A Magyar Nemzet szerint az üzleti elhidegülés hátterében a pusztaszőlősi gázkitörés áll, amelyért a Magyar Bányászati Hivatal a szolnoki céget tette felelőssé. A cég ezt vitatja, a Mol viszont bírósághoz fordul a több mint ötmilliárd forintos kártérítés ügyében. Felkai György, a Mol kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy ők felajánlották a kőolajkutatónak: a pusztaszőlősi károk megtérítése fejében átveszik a kőolajkutató eszközeit, megelőzendő a tömeges elbocsátásokat. Felkai szerint erre az ajánlatra még csak nem is reagált a szolnoki cég. Szécsi viszont hangsúlyozta, nem érzik felelősnek magukat a gázkitörés miatt, az ügyben még jogerős határozat sincs, de a Mol még azt sem jelezte feléjük, hogy mekkora kártérítést kért.
Ajánlott videó
- 08:57 Bochkor Gáborra felszaladtak a kilók, miután letette a cigit: Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni
- 08:20 Választani kell az élelmiszer, fűtés és gyógyszer között – A magyar nyugdíjakról közölt jelentést a Human Rights Watch
- 08:20 Apa lesz VV Cristofel
- 08:19 Gázolt a vonat Vas vármegyében, az érintett szakaszon késnek a vonatok
- 08:05 Szőlő utca: már a nyáron az ügyészségnél voltak a Kovács-Buna Károly bántalmazásairól készült videók, de úgy ítélték meg, hogy a felvételek nem relevánsak
- 07:30 Megjelentek az április 12-i választás részletszabályai a Magyar Közlönyben
- 07:24 Választás: fontos információk azoknak, akik jelentkeznének szavazatszámlálónak
- 07:20 Letartóztatták Kiefer Sutherlandet
- 07:19 Mozgó vonatra borult egy építési daru Thaiföldön, 22 halott
- 06:58 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:56 „A büdös egy új fogalmat kapott” – egy tárgy szaga újra és újra említésre került a Kincsvadászokban
- 06:53 Kongatják a vészharangot a klímaszakértők: 2025 volt a harmadik legmelegebb év
- 06:27 Tévedésből négy évig imádkozott Shrekhez egy nő a Fülöp-szigeteken
- 06:27 Ónos eső miatt két vármegyére adtak ki szerdára riasztást
- 05:55 Leminősítés: saját magát is lábon lőheti a kormány Budapest megtörésével
- 07:24 Választás: fontos információk azoknak, akik jelentkeznének szavazatszámlálónak
- 20:18 Orbán: Tartós marad a hideg, meghosszabbítjuk a szociális tűzifa programot
- 20:45 Csigákat akart megnézni, de beesett a medencébe, kétszer kellett újraéleszteni a kislányt
- 06:27 Tévedésből négy évig imádkozott Shrekhez egy nő a Fülöp-szigeteken
- 18:14 Kiderült, mikor és hol temetik el Tarr Bélát
- 07:20 Letartóztatták Kiefer Sutherlandet
- 20:27 Grönlandi miniszterelnök: Inkább Dánia
- 17:11 Letaszították Scarlett Johanssont a trónról: már nem ő a legnagyobb bevételt hozó filmsztár
- 17:57 „A Real Madrid-edző, aki egy győztes El Clásicóba bukott bele” – Miért kellett Xabi Alonsónak távoznia?
- 19:34 Sértés, szégyen, megalázás – botrányos a helyzet a téli olimpia előtt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
