(MTI) Az internetes gazdaságra, kereskedésre való áttérésben az autógyártás komoly hátrányban van a többi iparághoz képest. A KPMG nemzetközi tanácsadó cég, magyarországi illetve nemzetközi felmérésekre alapozva megállapítja, hogy a fenti megállapítás különösen igaz Magyarországon, hiszen itt sok kisebb beszállító cég működik együtt néhány nagy autógyártó óriás vállalattal. A multinacionális cégek komoly háttérrel rendelkeznek az elektronikus kereskedéssel kapcsolatos fejlesztésekhez, és a jelenlegi lemaradás ellenére gyors fejlődésre számítanak - mondta Linda Mears, a KPMG e-stratégiával foglalkozó tanácsadója. A nemzetközi felmérésben a KPMG szakemberei a világ nagy autógyártó cégeinek, illetve beszállítóinak csúcsvezetőit kérdezték. A nemzetközi felmérések tapasztalatai szerint az iparág vezető cégeinek döntéshozói nem hisznek abban, hogy az e-gazdaság azonnali és jelentős versenyelőnyt biztosítana számukra. Mindössze ötödrészük tekinti az elektronikus kereskedelmet olyan tényezőnek, amely növeli a nyereséget, míg a többi iparágban a vezetők 44 százaléka hisz ebben. Az autóiparban csak a cégek 29 százaléka kínál testre szabott termékeket és szolgáltatásokat, míg a többi iparágban ennek átlaga 57 százalék, holott az autóértékesítés és gyártás az a terület, ahol az elektronikus kereskedés különböző alkalmazásai gyors és látványos eredményt hozhatnának.
Ajánlott videó
- 07:30 Megjelentek az április 12-i választás részletszabályai a Magyar Közlönyben
- 07:24 Választás: fontos információk azoknak, akik jelentkeznének szavazatszámlálónak
- 07:20 Letartóztatták Kiefer Sutherlandet
- 07:19 Mozgó vonatra borult egy építési daru Thaiföldön, 22 halott
- 06:58 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:56 „A büdös egy új fogalmat kapott” – egy tárgy szaga újra és újra említésre került a Kincsvadászokban
- 06:53 Kongatják a vészharangot a klímaszakértők: 2025 volt a harmadik legmelegebb év
- 06:27 Tévedésből négy évig imádkozott Shrekhez egy nő a Fülöp-szigeteken
- 06:27 Ónos eső miatt két vármegyére adtak ki szerdára riasztást
- 05:55 Leminősítés: saját magát is lábon lőheti a kormány Budapest megtörésével
- 21:46 Éhező kutyái ették meg a korábbi állatgondozót, a koponyáját is megrágták
- 21:33 A nap legfontosabb hírei - 2026.01.13.
- 21:03 Megosztja a lengyeleket, hogy Orbánék védőernyőt tartanak a megvádolt politikusaik fölé
- 20:45 Csigákat akart megnézni, de beesett a medencébe, kétszer kellett újraéleszteni a kislányt
- 20:28 Harsányi Levente szerint életveszélyesek a zuglói utcák, a „nullával egyenlő” az önkormányzat segítsége
- 17:11 Letaszították Scarlett Johanssont a trónról: már nem ő a legnagyobb bevételt hozó filmsztár
- 20:45 Csigákat akart megnézni, de beesett a medencébe, kétszer kellett újraéleszteni a kislányt
- 18:14 Kiderült, mikor és hol temetik el Tarr Bélát
- 17:57 „A Real Madrid-edző, aki egy győztes El Clásicóba bukott bele” – Miért kellett Xabi Alonsónak távoznia?
- 20:27 Grönlandi miniszterelnök: Inkább Dánia
- 19:34 Sértés, szégyen, megalázás – botrányos a helyzet a téli olimpia előtt
- 16:23 Emberjogi díjat kapott Karácsony Gergely, amiért a Pride-tüntetést is megszervezte
- 16:12 Trump üzent az irániaknak: A segítség úton van
- 15:51 Meglepő dolog derült ki Ötziről, az 5000 éves jégmúmiáról
- 18:12 Herczeg Zoltán: Legalább nyolcszor dönthettem volna úgy, hogy legyen családom
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
