(FN, MTI-ECO) Magyarországon az internet szolgáltatók szerint a világhálóhoz napjainkban 850 ezren férnek hozzá, ám számuk egy év alatt ötven százalékkal is nőhet - közölte a GKI Gazdaságkutató Rt. az MTI-vel. A GKI, a Webigen Rt. és a Sun Microsystems Magyarország közös kutatása szerint az internet-használók körének bővülését leginkább a telefonköltségek csökkenése serkentené. Jótékony hatású lenne az is, ha mérséklődne a technikai eszközök ára, illetve ha nőne a magyarországi életszínvonal. A kutatás során feltett kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy az érintettek egy esetleges átfogó kormányzati internetes programtól nem várnak nagymértékű javulást. A beérkezett válaszok szerint tavaly a szolgáltatók árbevételének átlagosan 5,3 százalékát tették ki a reklámbevételek. Az internetes cégek a következő években e bevételi forrásuk súlyának enyhe növekedésére számítanak. A szolgáltatók 2000-ben saját cégük és szolgáltatásuk interneten keresztüli hirdetésére reklámköltségvetésük 6,8 százalékát fordították, míg az idén ennek mintegy kétszeresét költik hasonló célokra. A szolgáltatók szerint az internetes reklámpiac 2000-ben 735 millió forint volt, míg az idén megduplázódik.
Ajánlott videó
- 07:19 Pottyondy Edina nem tudja, neki dedikálta-e Orbán a könyvét „Kedves Edina!” megszólítással
- 07:19 Korlátlan mobilnetet ad sokaknak karácsonyra a One
- 07:18 Orbán: A magyarok pénzének jobb helye van az Alföldön, mint a Donbaszban
- 06:55 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:45 Két légtömeg csap össze a fejünk felett szenteste
- 06:42 Molnár György Elefántot újra kellett éleszteni: „Néhány nappal az operációt követően meghaltam”
- 06:31 Meghalt James Ransone
- 06:27 Idén is sztriptíztáncosnők lettek a jótékonyság bajnokai Portlandben
- 06:20 Budapestre jött Ricky Martin, a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban is járt
- 06:07 Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték a 2025-ös Csillag Születiket
- 06:00 Még a 14. havi nyugdíjjal is sereghajtók vagyunk az Európai Unióban
- 00:00 A diabéteszes neuropátia alattomos betegség, de van ellene hatékony eszköz
- 23:02 A korábbi világbajnokot ripityára verték a darts-vb 2. fordulójában
- 22:05 Nicki Minaj: Mélységesen tisztelem, csodálom a sármos és elbűvölő Donald Trumpot
- 21:32 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 21.
- 16:32 A fóti gyermekotthon volt nevelője: volt időszak, amikor szinte mindennap felvágta az ereit egy gondozott
- 06:07 Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték a 2025-ös Csillag Születiket
- 18:03 Eltűnt egy 30 éves nő Budapesten, a rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtaláláshoz
- 22:05 Nicki Minaj: Mélységesen tisztelem, csodálom a sármos és elbűvölő Donald Trumpot
- 20:02 Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
- 21:18 „Ez az ügy nem Bill Clintonról szól" – szóvivőjén keresztül reagált a volt elnök az Epstein-aktákban felbukkanó fotóira
- 17:27 Rekordszámú foglyot végeztek ki Szaúd-Arábiában
- 18:51 Neki köszönhetjük a magyar narancsot és gyapotot
- 23:02 A korábbi világbajnokot ripityára verték a darts-vb 2. fordulójában
- 15:45 Lázár az útdíjak emeléséről szóló megállapodásról: 3 millió ember nyugodt éjszakái múltak ezen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
