Olvassa el……korábbi írásunkat:
Honunk lapjai I. rész
A Dotkom Internet Consulting szakértői úgy látják, hogy az Egyesült Államokhoz és számos európai országhoz hasonlóan Magyarországon is komoly nehézségekkel kell megküzdeniük a kizárólag on-line hirdetési bevételekre alapozott vállalkozásoknak. Az elmúlt évben Magyarországon egyre-másra alakultak az új, internetes tartalomszolgáltatók. Többségük arra a széles körben elterjedt prognózisra alapozta új vállalkozását, amely szerint a hazai internetezők száma rövid időn belül robbanásszerűen növekedni fog. A rendelkezésre álló adatok szerint azonban a várt bővülés nem következett be, ennek következtében a tartalomszolgáltatási piac telítetté vált.
2000-ben listaáron 1-1,5 milliárd forint, ténylegesen ennek hozzávetőlegesen a fele volt az on-line hirdetésekből származó hazai árbevétel. Jóllehet, folyamatosan növekszik a reklámra költött összeg, de ez sem elegendő az egyre növekvő számú on-line tartalomszolgáltató megélhetéséhez.
Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az év második felétől az amerikai tőzsde gyengélkedése miatt egyre csökkent a kockázati befektetők érdeklődése e terület iránt. Idén január közepén a befektetők visszalépését követően szinte egyik napról a másikra beszüntette
tevékenységét, s azóta is tetszhalott a prágai központú, budapesti szerkesztőséget is működtető, kulturális-szabadidős információkat szolgáltató Globopolis.
A Dotkom munkatársai által megkeresett tartalomszolgáltatók szerint jelenleg a hazai piac túltelített, ráadásul sokan igen hasonló tartalommal indítottak internetes kiadványt. Ebből következően rövid időn belül a piac konszolidációja várható. Ez az életképtelen webhelyek bezárását, illetve a hasonló profilú szolgáltatások egyesülését hozza magával.
Varga Zsigmond, a Dotkom Internet Consulting vezető tanácsadója úgy látja, hogy a jelenlegi problémák alapja a tartalomszolgáltatás üzleti modelljében rejlik. Kizárólag internetes hirdetésből nem, vagy csak kevesen képesek finanszírozni a működtetés és a marketing egyre növekvő költségeit.
Egységben az erő?A közelmúltban megalakult a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete. A Dotkom szakértői előremutató kezdeményezésnek látják a kezdeményezést, az önszabályozás azonban már kevéssé érint azt a néhány internetes vállalkozást, melyek akár a közeli hetekben bejelenthetik bezárásukat.
Nem sokkal jobb azoknak a helyzete sem, akik befektetők bevonásával próbálnak előre menekülni. A múlt év eleji tőzsdei korrekciók óta ugyanis a kockázati tőkések nagyon óvatosak az internetes vállalkozásokkal, különösen pedig a tartalomszolgáltatókkal kapcsolatban.
A legerősebb vállalkozások vezetői úgy látják, hogy a tartalomszolgáltatás regionális terjeszkedésében is stratégiaváltásra van szükség. Az azonos márkanév alatt, több országban, helyi tartalommal működő oldalak adták annak a modellnek az alapját, amelynek megvalósításán több vezető hazai portál is dolgozott – ehelyett azonban ma már egyre inkább a meglévő külföldi portálokkal történő szövetségekre helyezik a hangsúlyt.
