(MTI-eco) Az államháztartás egyenlege a helyi önkormányzatok nélkül január végén 2,8 milliárd forint többletet mutatott - jelentette be Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke szerdán. Az államháztartáson belül a központi költségvetés 10,3 milliárd
forint, az elkülönített állami pénzalapok pedig 4 milliárd forint többlettel zárták 2001 első hónapját, míg a társadalombiztosítási alapoknál 11,5 milliárd forint hiány keletkezett.
Bathó Ferenc szerint az államháztartás január havi többlete jelzi, hogy folytatódnak a decemberi kedvező gazdasági folyamatok. Februárban 70-90 milliárd forintos hiánnyal számolnak az államháztartásban, ami azonban természetes, mert ez az év legrövidebb hónapja, és így a bevételek egy része átcsúszik márciusra. A főcsoportfőnök kiemelte a vám- és importbefizetések 31,9 milliárd forintos összegét, ami 42 százalékkal haladta meg a
tavalyi értéket, pedig - az Európai Unió felé közeledve - a költségvetés egyre kevésbé számol ezekkel a bevételekkel.
A központi költségvetés forint és devizaadóssága 2000 végén az előzetes adatok alapján 7.228,7 milliárd forint volt, ez január végére finanszírozási és adókezelési műveletek révén 7.270,8 milliárd forintra emelkedett. Az adósságállomány 65,5 százaléka
forintban, 34,5 százaléka devizában van.
Ajánlott videó
- 23:53 Négy éve a kínai állam kémkedett utána, majd visszavonult, most olimpiát nyert
- 21:20 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.19.
- 20:52 Kézben volt a győzelem, de a hajrá megpecsételte a Veszprém sorsát
- 20:51 Gryllus Dorka: Ha Németországban megtudják, hogy magyar vagyok, azt gondolják, „ez egy súlyos jobboldali őrült”
- 20:49 A 100 éves Kurtág György szembesít a bűneinkkel, és a zenével tanúsítja: a lehetetlen mégis lehetséges
- 20:44 Szabadon távozhatott a rendőrőrsről a címeitől megfosztott András herceg
- 20:36 Orbán Trump budapesti utazásáról: Lesz még valamilyen támogató gesztus, de nem zártuk le, hogy jön-e
- 20:08 Autóval ütközött a Honvédelmi Minisztérium államtitkára
- 20:03 Ha állami bérgyilkosok vadásznak rád, akkor sem tilos élvezni az életet
- 20:01 Pintér Bence: Úgy tűnik, hogy a Fidesz által felügyelt cég a pénzt felélte
- 19:22 Másfél év börtönre ítéltek egy férfit, amiért kiskorút bántalmazott a debreceni javítóintézetben
- 19:00 Megőrül az internet a makákóért, akinek egy plüssmajom lett a legjobb barátja
- 18:59 Tehetetlenek a hatóságok a Fidesz háborús videója miatt
- 18:46 Kiara Lord nem akar visszatérni a felnőttfilmekhez: „Olyanokat is megtettem, amikről azt gondoltam, soha nem tudom megcsinálni”
- 18:40 Világháborús bomba miatt lezárják a XII. kerület egy részét
- 20:01 Pintér Bence: Úgy tűnik, hogy a Fidesz által felügyelt cég a pénzt felélte
- 12:34 Ilyen az, amikor egy nem fideszes városban a Fidesz elfoglalja a lakossági Facebook-csoportot
- 12:10 „Inkább ne akarjon a szemembe nézni és bocsánatot kérni!” – üzente az Aston Martin sofőrjének a Győrben halálra gázolt nagymama fia
- 18:46 Kiara Lord nem akar visszatérni a felnőttfilmekhez: „Olyanokat is megtettem, amikről azt gondoltam, soha nem tudom megcsinálni”
- 14:13 Ezermilliárdot menekítettek külföldi számlákra a magyar háztartások
- 11:10 Fekete-Győr András a Fidesz kampányvideójáról Szentkirályi Alexandrának: Ezért a nettó rémhírterjesztésért a bíróság előtt kell felelnetek
- 11:57 Szentkirályi Alexandra a Fidesz kampányvideóját védi, ami szerinte a valóságot mutatja
- 16:47 „Sajnos a mai napom nem indult jól” – elütött egy biciklist Földi László KDNP-s képviselő
- 16:37 Molnár Áron a Fidesz kampányvideójáról: „Senki nem akar háborút: sem Magyar Péter, sem Brüsszel, csak Putyin”
- 20:36 Orbán Trump budapesti utazásáról: Lesz még valamilyen támogató gesztus, de nem zártuk le, hogy jön-e
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
