(Mti) A Széchenyi-tervhez kapcsolódó pályázati lehetőségeket értékelte Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium (GM) államtitkára. Bár a pályázatokora december 31-éig lehet jelentkezni, a GM sikernek tekintené, ha már nyárra elfogyna a rendelkezésre álló 100 milliárd forint. Minél hamarabb valósulnak meg a hasznosnak ítélt beruházások, annál inkább szolgálják a gazdaság fejlesztését - tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta: bármilyen jó egy elképzelés, amennyiben a pályázó nem tudja igazolni a 25 százalékos önerőt, el kell utasítaniuk a támogatási igényt. A pályázónak ugyanakkor garanciát kell adnia arra, hogy a tervezett beruházás meghiúsulása esetén visszafizeti a támogatás összegét, méghozzá kamattal együtt. Amennyiben a beruházó a terv megvalósításához több pályázati forrást vesz igénybe, esetleg több tárcánál, akkor ezeket egyidejűleg kell benyújtani. Amelyiket később adják be, az nem bírálható el. Felhívta a figyelmet, hogy megkezdett beruházáshoz támogatás nem igényelhető. Glattfelder Béla szólt arról is: a támogatások pénzügyi hátterét a magyar gazdaság 2000-ben produkált jó teljesítménye teremtette meg. A KSH összegzése ugyan még nem készült el - mutatott rá -, becslések szerint tavaly 5-5,5 százalékkal emelkedett a GDP.
Ajánlott videó
- 22:02 Az energetikai létesítményekre vonatkozó részleges tűzszünetet javasol az ukrán elnök
- 20:54 A nap legfontosabb hírei – 2026. április 6.
- 20:30 „Ha ezt hamarabb tudom, el sem megyek” – eltört az állkapcsa a kupadöntőn lekönyökölt kosarasnak
- 20:27 A kormányzati iparosítás ára: Debrecenben a legélesebb a lakhatási válság
- 20:15 Történelmi pillanat: az Orion űrhajó már megdöntötte az Apollo-13 rekordját
- 19:51 Teherán visszautasítja a tűzszünetet, a háború végleges lezárását akarja
- 19:30 Kicentizte a pólóválogatott, de végül legyűrte a görögöket
- 19:25 „Egyre nagyobb lett a politikai kontroll” – megszólalt a GVH vezető közgazdásza, aki állása elvesztésére számít
- 19:10 Már Kanye West kitiltására szólították fel a brit kormányt
- 19:03 Miért adunk könnyebben pénzt egy halott sztár családjának?
- 18:30 Nemzeti hős lett Boszniában a Donnarummát megszívató labdaszedő
- 18:29 Irán az OpenAI egyik adatközpontján tervez revansot venni, ha Trump megtámadja az ország erőműveit
- 18:57 Így metszd meg tavasszal a rózsát, hogy bőségesen virágozzon
- 17:57 Baloldali képviselőjelölteket kér visszalépésre Lendvai Ildikó és több volt miniszter
- 17:54 Lövöldözés volt a Fehér Ház közelében, miközben Trump is az elnöki rezidencián tartózkodott
- 11:43 Az idén már nem kell lakcímkártya a szavazáshoz
- 20:15 Történelmi pillanat: az Orion űrhajó már megdöntötte az Apollo-13 rekordját
- 15:50 Tóth Vera a Tisza Pártról szóló filmet ajánlotta az Instagramon
- 16:45 Hogyan lett a tökös csajból Fidesz-párti szabadságharcos?
- 14:26 Meghalt Takács Lajos séf
- 14:56 Így borítja fel az amerikai alelnök látogatása a tömegközlekedők életét
- 11:32 Kínok közt halt meg: ezek voltak Mátyás király utolsó szavai
- 18:30 Nemzeti hős lett Boszniában a Donnarummát megszívató labdaszedő
- 12:36 Húsvéti mise Fóton: Gyurcsány próbálja kiirtani Jézust, orosz katonatiszt gratulált Orbán Viktor miatt
- 14:07 Szélvihar: több megyét érintő riasztást adtak ki
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
