(MTI) A Deutsche Telekom amerikai vásárlásai előtt szabaddá vált az út. A német telekom cég megegyezett az amerikai kormányzattal azokban a nemzetbiztonsági kérdésekben, amelyeket az amerikai VoiceStream Wireless és a Powertel távközlési cégek felvásárlásának terve vetett föl. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), az amerikai igazságyügy-minisztérium és a három vállalat megállapodása ugyanis lehetővé teszi, hogy az illetékes amerikai hatóságok folytassák az Egyesült Államokban a hazai, illetve az Egyesült Államokból induló és oda irányuló telefonhívások törvényesen engedélyezett megfigyelését. Mivel a német állam tulajdona a Deutche Telekomban aggodalommal töltötte el a szakembereket, ezért kizárják a telefonforgalom bármi olyan külföldi vagy egyébként törvényellenes megfigyelését, ami árthatna az amerikai nemzetbiztonságnak. A Deutsche Telekom tavaly júliusban tett 34 milliárd dolláros ajánlatot a VoiceStreamre, majd augusztusban, a VoiceStream megegyezett a Powertellel annak felvásárlásában 6 milliárd dollárért. A versenyfelügyelet már egyetértését nyilvánította az ügylettel kapcsolatban, ám még szükség van az amerikai távközlési és külföldi beruházási felügyelet, továbbá a részvényesek jóváhagyására is.
Ajánlott videó
- 16:38 Indiai kendert termesztett egy beteges nyugdíjas házaspár, hogy fel tudja újítani a tanyáját
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 16:17 „Lehet, nagyon megbánom, hogy kiteszem ezt a videót” – Dukai Regina sok év kihagyás után újra énekelt
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 16:13 Rogán elmondta, arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
- 15:48 Veszélyes a Magyarországon is terjedő óriás imádkozó sáska
- 15:47 Hann Endre: A kormányváltást akarók aránya a legfontosabb kutatási adat
- 15:42 Több tíz milliárdos cég tulajdonosa lett az ország leggazdagabb magyar-orosz vállalkozójának felesége
- 15:41 Ez lenne csak a nagy húzás: sportágat válthat minden idők legsikeresebb téli olimpikonja
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 15:11 Francia nagykövet: A szuverenitás nem csúnya szó, de látnunk kell, hol alkalmazzuk, mert sok területen csak együtt lehetünk erősebbek
- 15:06 A Fidesz-közeli MCC főigazgatója aggódik a választás eredménye miatt
- 14:47 Bérmegállapodás és extra pénzeső a kecskeméti Mercedesnél
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 10:01 A Monty Python színésze újra beszólt Orbán Viktornak, aki válaszolt is neki
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 11:40 Magyar Péter párja pert nyert a kormánypárti bulvárlap ellen
- 10:45 Fővárosi Közgyűlés: ballagási tarisznyát kapott a parlamentbe tartó Szentkirályi Alexandra, Vitézy szerint el lett kúrva a HÉV-fejlesztés
- 11:24 Orbán Viktor felesége is kampányol Magyar Péter körzetében
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
