(FN) A központi költségvetés hiánya a privatizációs bevételek figyelembevételével 368, 435 milliárd forint. A PM tájékoztatása szerint ez hét százalékkal kevesebb a módosított előirányzatnál. Az önkormányzatok gazdálkodása előreláthatólag nullszaldós lesz 2000-ben. Decemberben a központi költségvetésbe 111,1 milliárd forint folyt be társasági adóból, ami 2,2 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbi adathoz képest. Vám- és importbefizetésekből 15,8 milliárd forint, játékadóból 2,7 milliárd forint, míg egyéb befizetésekből 277 millió forint realizálódott a tavalyi év utolsó hónapjában. A fogyasztáshoz kapcsolt adókból származó bevételek elérték a 96 milliárd forintot. Ebből 50 milliárd forint az általános forgalmi adó. Jövedéki és fogyasztási adóból decemberben 46 milliárd forintnyi bevétele volt az államháztartásnak. Tavaly az egész évben összesen 273,2 milliárd forintos társaságiadó-befizetés érkezett a központi költségvetésbe, 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az áfa-bevételek tavaly elérték a 1153,8 milliárd forintot.
Ajánlott videó
- 23:28 Varga-góllal indult be, kiütötte ellenfelét az AEK
- 22:20 A Veszprém edzője a kínos vereségről: Katasztrófa volt
- 21:43 Aggódnak a franciák a Louvre Abu Dzabi múzeumnak kölcsönadott műkincsek miatt
- 21:41 Ukrajna és Románia stratégia partnerek lettek, közös erővel gyártanak drónokat
- 21:41 Barátság vezeték: 17 ország hallgatta meg a magyar küldöttséget Kijevben
- 20:54 Kórházba kellett vinni a Magyarországon a lefoglalt pénzszállítók egyik kísérőjét – állítja az ukrán jegybankelnök
- 20:52 „Érdekes, saját maguknál nem tartanak razziákat” – kritikus hangvételű dallal jelentkezett T. Danny
- 20:17 Négygólos előnyben leblokkolt a Veszprém, kiábrándító vereséggel zárta a BL-csoportkört
- 20:14 Kiderült, mely Fidesz-képviselők tehetnek zsebbe még másfél milliót a parlamenti fizetésük mellé
- 20:12 Rónai Egon elmondta, miért nem tett fel bátrabb kérdéseket Orbán Viktornak
- 20:05 Magyar Péter Gödön: ez a gyár ilyen formában nem működhet tovább
- 19:33 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.12.
- 19:31 Rubint Réka: Én soha nem politizáltam, Norbival politikától függetlenül csináltuk meg a Fitt DPK-t
- 19:18 Egy 35 éves rapper miniszterelnökké választásával koronázták meg kormánybuktató forradalmukat a nepáli fiatalok
- 19:17 Lövöldözés volt egy michigani zsinagógánál – meghalt az elkövető
- 13:26 Az Európai Unió Bírósága kimondta: jogsértő, ha egy tagállam nem engedi módosítani az állampolgár nemére vonatkozó anyakönyvi adatokat
- 12:13 Azahriah is üzent az MVM Dome-ot hétszer megtöltő Pamkutya-duónak
- 17:00 „Haszontalan szardarab” – nyilatkozata miatt támadják az olimpiai bajnokot
- 20:52 „Érdekes, saját maguknál nem tartanak razziákat” – kritikus hangvételű dallal jelentkezett T. Danny
- 19:31 Rubint Réka: Én soha nem politizáltam, Norbival politikától függetlenül csináltuk meg a Fitt DPK-t
- 17:57 Török Gábor: Orbán Viktor országjárása kockázatos, de szüksége van rá
- 20:54 Kórházba kellett vinni a Magyarországon a lefoglalt pénzszállítók egyik kísérőjét – állítja az ukrán jegybankelnök
- 12:14 Debreceni tiszás jelölt: egy kínai vendégmunkás nagy magasságból lezuhant a debreceni CATL-ben
- 15:32 Megújul a Google Térkép: teljesen átalakul a navigáció, és érkezik egy hasznos új funkció
- 14:37 M1: több kilométeres torlódás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
