(Mti) Laurent Fabius, francia és Hans Eichel, német pénzügyminiszter ma japán befektetőket és bankokat igyekezett rábeszélni arra, hogy tartalékaikat euróban helyezzék el. Az EU két legerősebb gazdaságának pénzügyminisztere tokiói előadásában hangsúlyozta, hogy az amerikai gazdaság lassulása az EU-nak és a közös valutának sem fog ártani. Eichel úgy vélte, hogy az amerikai gazdaság a "sima földet érés" (soft-landing) felé tart, és az EU gazdasági növekedése az idén mindenképpen meg fogja haladni az Egyesült Államokét, ami az eurót erősíti. Az európai közös valuta egyébként októberi 0,82 dolláros mélypontjáról mostanáig 15 százalékot javult.
Ajánlott videó
- 10:29 „A Karmelitából fújta be a szél” – Magyar Péter szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 09:35 Derült égből iráni rakétacsapás
- 09:31 Az utca embereként mutatta be a helyi fideszes képviselő Orbánról áradozó fiát a Mediaworks helyi lapja
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 09:10 „A rendszer rettenetes, ezt azonnal meg kell szüntetni” – teljesen felborította az atlétikai vébét az új szisztéma
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigánytündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal
- 07:24 Tíz embert sodort el a lavina Dél-Tirolban
- 07:04 „Ne rázzuk le azzal, hogy ez csak politika” – így beszéljünk a gyerekekkel a kampányban
- 06:54 Trump újra élezi a feszültséget, minden eddiginél jobban megfenyegette Iránt
- 06:03 Egy éve ilyenkor: brutális börtönőrként bántalmazta a gyerekeket az orosz óvónő
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadt a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 03:33 Elek Gábor az Európa Liga-negyeddöntőről: Az olló kinyílt
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 22:05 Max Verstappenék nyertek, de utólag kizárták őket
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 07:24 Tíz embert sodort el a lavina Dél-Tirolban
- 20:41 Egy tengerész véletlenül a futóalkalmazásával lebuktatta, merre van az egyetlen francia repülőgép-hordozó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
