(FN, eBroker) Bár a szakértők csak enyhe emelkedést vártak, egyelőre szárnyalnak az árfolyamok. Viszonylag alacsony, 2,2 milliárd forintos forgalom mellett, már súrolta a 7000 pontos határt a BUX index. A több mint 200 pontos emelkedés nagyrészt a Matáv kiváló szereplésének köszönhető, hiszen a telekom papír eddig több, mint 5 százalékot erősödött. Több mint 3 százalékos erősödésével szintén jelentősen lendített az indexen a Mol, melynek árfolyama már 4350 forint felett jár. Az OTP 2 százalékos erősödése szintén az eladói oldal gyengeségének tudható be, hiszen eddig mindössze 300 millió forint értékben cseréltek gazdát a bankrészvények. A Richter a múlt heti gyenge szereplése után szintén nem marad ki a hosszból, mivel több mint 3 százalékot tudott fejlődni hétfői záró árához képest.
Ajánlott videó
- 09:03 Rájöttek, mi okozhatja a több millió ember életét megkeserítő bélbetegséget
- 08:59 Fiával együtt mehet a rács mögé egy apa
- 08:54 Máté Gábor: Már sokkal több nehézséget okoz a színpadra lépés, mint örömöt
- 08:51 Kérelmezték Forsthoffer Ágnesnél, hogy kezdeményezze a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást
- 08:34 A rendőrség előtt gyújtott fel egy rendőrautót, vádat emeltek ellene
- 08:33 „A fél évszázadnak súlya van, de nem esem pánikba” – 50 éves a vízilabda művésze, Kásás Tamás
- 08:19 Hankó Balázs aggódik az alapítványi egyetemekért
- 08:10 „Talán egy olyan testrészen, ahol nem látszik” – a spanyolok védője azt ígérte, magára tetováltatja edzője arcát a vb-arany után
- 08:01 Reagált a Fidesz arra, hogy Polgár Judit követheti Sulyokot: „porhintés, bábozás, tenyérbemászó körülmények”
- 08:01 Hatos karambol az M0-s autóúton, hét kilométeres a torlódás
- 07:42 Kellemetlen pillanatok a vb-döntőn: a FIFA-elnök sem tudta elrángatni Trumpot az ünneplő spanyolok mellől
- 07:28 Amíg Trump a vb-döntőn parolázott, az Egyesült Államok újabb légicsapásokat hajtott végre Iránban
- 07:19 Miután játékosa a lefújás után a pályán dulakodott, az argentin kapitány arról beszélt, emelt fővel veszítettek
- 07:03 Hétfőn ismét rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, mutatjuk a részleteket
- 07:00 Ha ezt a 8 szabályt betartjuk, tökéletes „strandos” lángost készíthetünk
- 05:58 Az óbudai korrupciós ügy kulcsfigurája intézte a Bivalyos csárda eladását, amit a strómanja által vezetett cég vett meg, hogy luxusházakat építsen
- 06:47 Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
- 16:31 Gyurcsány Ferenc új barátnőjével jelent meg a palotási halfesztiválon
- 15:29 5-10 centis jégdarabok zuhogtak, menekíteni kellett egy 80 ezres koncert közönségét Milánóban
- 05:45 Azt hiszed, mindent tudsz a Balatonról? Teszteld magad!
- 07:19 Miután játékosa a lefújás után a pályán dulakodott, az argentin kapitány arról beszélt, emelt fővel veszítettek
- 20:26 Képeken a foci-vb záróünnepsége
- 16:05 Botka László: Szijjártó Péter a bejelentés után felhívott
- 18:39 Egy ír lap nyilvánosságra hozta annak a dublini férfinak a nevét és fotóját, aki Budapesten megfojtott egy amerikai nőt
- 07:03 Hétfőn ismét rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, mutatjuk a részleteket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
