(Figyelő) Gyorsabban fog terjedni a digitális fényképezés, mint ahogy azt eddig prognosztizálták, mégpedig egy új technológiának köszönhetően. Megszületett ugyanis az a csip, amelynek beépítésével radikálisan csökkenthető a digitális fényképezőgépek ára. A csipet a Santa Clara-i székhelyű Foveon cég gyártja, s nem csak a kedvező ár az erénye, hanem az is, hogy 16,8 millió pixeles képek készítését teszi lehetővé - azaz az átlagvásárló is professzionális fényképezőgéphez juthat. Az új típusú csip kulcsa a CMOS (complementary metal oxide semiconductor) technológia, amelyet a Bell Laboratoriesben, a Lucent Technologies kutató és fejlesztő részlegében dolgoztak ki. A 16 megapixeles CMOS csip közel 70 millió tranzisztort tartalmaz, két és félszer annyit, mint a Pentium III. processzorok.
A technológiának a szakemberek olyan fényes jövőt jósolnak, mint amilyen a CD-é a lemezpiacon: reményeik szerint teljesen ki fogja szorítani a hagyományos filmet a fényképezés világából. A CMOS-nak azonban nemcsak a digitális fényképezőgépekben szánnak fontos szerepet, de a mobil távközlési eszközökben is: már néhány éven belül olyan mobiltelefonokat vásárolhatunk, amelyekbe kockacukor-méretű digitális kamerák lesznek beépítve. Az iparág elemzői szerint 2004-ben az egész világon piacra kerülő összes mobiltelefon 20-50 százaléka kamerát is tartalmaz majd.
Ajánlott videó
- 11:32 „A magam képére kell formálnom az együttest, máskülönben nincs értelme itt lennem” – ezt várhatjuk a Chelsea-től az új edzővel, Liam Roseniorral
- 10:58 Miskolcon tartja idei első „háborúellenes gyűlését” a Fidesz
- 10:57 „Valósággal világított a fekete földben a több ezer holttest” – másodszor vált rémálomvárossá Kramatorszk
- 10:46 Extrém hidegre figyelmeztet az Operatív Törzs: ezt tanácsolják
- 10:31 Fagyhaláltól mentettek meg egy férfit, akit állítólag előtte kizavartak egy bevásárlóközpontból
- 10:17 Csak 2027-ben jön Az ördögűző remake-je
- 10:09 Bemutatta új vezető szakértőjét a Tisza Párt
- 10:04 Trump egymillió dollárért vett Netflix-kötvényeket, miután bejelentették a Warner felvásárlását
- 09:55 Rengeteg kommandós csapott le egy pécsi szórakozóhelyre, ahol rendőrkutyákkal keresték a drogot
- 09:15 Azt hitte, a kutyája hever a mellkasán, de egy két és fél méteres piton volt
- 09:13 Hadházy: Ezt küldjék el a fideszes ismerőseiknek!
- 09:05 „Ha elindulsz, téged nem fog meg senki” – Bodó Lékainak üzent a győztes Eb-nyitány után
- 09:01 24/7: Végre egy józan mondat a világról
- 08:19 Lilu: Soha nem fogok odaállni semmilyen párthoz
- 08:06 Jennifer Lawrence szerint azért nem játszott a legutóbbi Tarantino-filmben, mert azt mondták, nem elég szép
- 07:11 2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt a lista a szabadságtervezéshez
- 20:10 Az autójában fagyhatott halálra egy férfi Csepelen
- 09:55 Rengeteg kommandós csapott le egy pécsi szórakozóhelyre, ahol rendőrkutyákkal keresték a drogot
- 07:01 Trump a neki ajándékozott Nobel-békedíjról: „szép gesztus”
- 07:02 Schrödinger Mercosurja
- 19:00 „Öltözködése pedig, mint presszós kurváké. Hányinger” – írta a képviselő egy nyilvános bejegyzésben az üllői alpolgármesterről
- 09:05 „Ha elindulsz, téged nem fog meg senki” – Bodó Lékainak üzent a győztes Eb-nyitány után
- 08:19 Lilu: Soha nem fogok odaállni semmilyen párthoz
- 10:31 Fagyhaláltól mentettek meg egy férfit, akit állítólag előtte kizavartak egy bevásárlóközpontból
- 19:47 Az Európai Bizottság vizsgálja a Benes-dekrétumok ügyét
