Belföld

GTS kivonulás Kelet Európából

24.hu
24.hu

2000. 11. 15. 17:06

(FN) Jelentősen bővült a GTS forgalma a világban, Kelet Európából azonban a cég kivonul. Az idei harmadik negyedévében több mint 7 százalékkal nőtt a Global TeleSystems (GTS) telekommunikációs óriáscég forgalma, veszteségei pedig csökkentek - áll a cég sajtóközleményében, amelyben azt is bejelentették, hogy a közép-európai egységeiket áruba bocsátják. Pesti István, a magyar vállalat első számú vezetője arról számolt be, hogy szerinte jó pozícióban vannak, vagyis önállóan, illetve más szervezeti, tulajdonosi formában is megállják a helyüket. Beszámolója szerint percekkel a hír bejelentése után máris számos komoly ajánlatot kaptak a cégre vonatkozóan.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.