(FN) A TVK rendkívüli közgyülésén egyetlen alapszabálymódosító indítvány sem került elfogadásra. A MOL Rt. kezdeményezésére több személycseréről is határoztak. Így visszahívták a felügyelőbizottságból Molnár Józsefet és helyére Daniel Stuart Robertset választották, valamint a 9 főre bővült igazgatóság tagja lett a MOL által javasolt öt személy. Több részvényes kifogással élt, mivel az alapszabály módosítását nem kapták meg időben, csak a rendkívüli közgyűlés napján hozták nyilvánosságra. Az alaptőke felemelésére tett indítványt a részvényesek mintegy 45 százaléka ellenezte. A közgyűlést követő igazgatósági ülésen Olvasó Árpád elnök felajánlotta lemondását, de a testület megerősítette tisztségében. A közgyűlésen a MOL Rt. 32.9%-kal, az MKB 7.9%-kal, a CIB 6.4%-kal, a Milford Holdings 13.5%-kal, a BorsodChem 15%-kal, a CE Oil and Gas 5.2%-kal, a VCP 0.8%-kal, OTP 1.1%-kal, az ÁÉB 4.12% vett részt. A MOL képviselője kijelentette, hogy a közeljövőben már nem tervezik, hogy tovább növeljék részesedésüket, mivel a jelenlegi tulajdonrésszel is el tudják érni céljaikat.
Ajánlott videó
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 10:04 „Ez gyakorlatilag gyermekrablás” – Szabó Tímea feljelentette a gyámhatóságot
- 09:49 Újra itt a plakátrengeteg – máris elborította a kampány Budapest utcáit
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 09:39 Donald Trump: Robert De Niro egy tébolyodott ember rendkívül alacsony IQ-val
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 09:21 Közel 3 métert emelkedhet a Duna vízszintje Budapestnél péntekig
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 07:59 Orbán Viktor nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkijnek
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
