A hétvégi kirándulásból visszatérve, mindenki újult erővel kezdheti a hetet. A közlekedési miniszter balesetet szenvedett (-1 pont), Torgyán József vagyona tovább gyarapodott (-1 pont). Remélve, hogy ennél rosszabb már nem történhet, tekintsünk optimistán az előttünk álló napra (+1 pont).#<# Ezek alapján a Figyelő Gazdasági Barométere egy ponttal csökkent. A Torgyán család új, négyszáz négyzetméteres, belső liftes és úszómedencés budai villájának fedezete nem szerepelt az 1998-as képviselői vagyonnyilatkozatban, nehogy a bűnöző körök megtudják mekkora vagyona is van az ismert politikus családnak. Ez alapján joggal mondhatja bárki, hogy az adóbevallásában sem szerepelteti ezentúl a nagyobb összegeket, nehogy véletlenül illetéktelenek kezébe jusson, mivel is rendelkezik. Természetesen nem maradt visszhang nélkül a kétes vagyonnyilatkozat: az MSZP képviselőcsoportja azt fontolgatja, hogy kezdeményezi a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. A legfrissebb információk szerint a közlekedési miniszterrel ütköző Trabant vezetője már a mentőautóban életét vesztette, ami további erősíti azt a véleményt, miszerint helikopterrel kellett volna elszállítani a sérültet. Az Infó Rádió értesülései szerint a miniszter hat héten belül felépülhet. A hét eseményeit tekintve, talán a legfontosabb, hogy jó francia szokás szerint szerdán pihenhetünk, mivel november elseje is hivatalos szünnap. Lassan hozzászokhatunk ahhoz, hogy minden hét négy munkanapból áll, de valószínűleg emiatt senki sem fog panaszkodni…
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 15:58 Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen
- 15:49 Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 15:33 Egy hét alatt ötvenezren látták a Magyar Péter-dokumentumfilmet
- 15:21 Jön a frissítés, amivel még kényelmesebbé válik a BudapestGO alkalmazás
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:04 A 2030-as években elolvadnak Németország utolsó gleccserei
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 15:03 Kamupártokat idéző számban adott le érvénytelen ajánlásokat a DK egyik jelöltje
- 14:47 Stohl András élő adásban vallotta be, hogy odavan a Balázsék női műsorvezetőjéért
- 14:46 Figyelmeztet a NAV: félmillió magyarnak teendője lesz, hogy az adókedvezményét ne bukja el
- 14:44 „De jó, hogy itt vagy!” – Közérthetően jelzik a gyerekeknek házi kedvenceik, hogy kompetensek és szerethetők
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről?
- 11:06 „Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról
- 10:19 A szokásosnál korábban érkezik az áprilisi nyugdíj
- 10:18 Csipes Tamara kiakadt azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet kapott
- 12:02 A mindmegette.hu gasztronómiai oldalt ellepték Magyar Péter „kétarcú” receptjei
- 11:07 Fenyő Miklós gyerekei elhatárolódnak az apjuk tiszteletére tervezett arénás emlékkoncerttől
- 11:09 A 100 éves Dick Van Dyke szerint ez a hosszú élet titka
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
