Közélet

Zsarolt a szekszárdi fideszes képviselő?

kerekesszék (kerekesszék, )
kerekesszék (kerekesszék, )

Milliókat kért a fideszes Hadházy Ákos egy fogyatékkal élőket foglalkoztató szekszárdi étteremtől azért, hogy ne torpedózza meg újra és újra a bővítéshez szükséges engedélyüket – írja az Index.

A trafikbotrányt kirobbantó Hadházy Ákos, a szekszárdi önkormányzat fideszes képviselője évek óta bírósági perekkel akadályozza a háza szomszédságában lévő alapítványi vendéglátóhely átalakítását, amit korábban az önkormányzat többi tagjával együtt még ő is megszavazott. Egy hangfelvétel tanúsága szerint megmondta, mennyiért állna el a további fellebbezésektől.

Az éttermet üzemeltető alapítvány vezetője szerint Hadházy egy személyes találkozón állt elő azzal, hogy bizonyos összegért visszavonná a fellebbezést. Az alapítványnak a kuratórium ülésén is meg kellett vitatnia, hogy adhatnak-e Hadházy Ákosnak ötmillió forintot, de arra jutottak, hogy nem fizetnek. Az ügy későbbi fázisában azonban kisebb összeggel is megelégedett volna a képviselő. Az egyik tárgyalásról készült hangfelvétel azt mutatja, hogy az ötmilliót akkor már ő sem tartotta reálisnak, de kétmilliót igen.

Hadházy Ákos az Index megkeresésére azt mondta, azért nem támogatta az étterem felfejlesztését, mert az a kis utcában ellehetetlenítené a parkolási helyzetet, de neki és családjának is problémát okozna.

Az Index teljes cikkét ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik