Közélet

Elítéli főnöke a bozótvágós rendőrt

bozotvago(210x140)(3).jpg (machete)
bozotvago(210x140)(3).jpg (machete)

A Készenléti Rendőrség parancsnoka köszöni, hogy az emberek nem az említett egyenruhás felelőtlen tette alapján ítélik meg az egész szervezetet.

A Készenléti Rendőrség állománya megdöbbenéssel értesült arról a 2012. szeptember 19-én hajnalban, egy gödöllői szórakozóhelyen elkövetett bűncselekményről, amelynek gyanúsítottja Farkas István főtörzsőrmester. Az állomány okkal bízik abban, hogy a kocsmai verekedés nyolc napon belül gyógyuló sérülést elszenvedő sértettjének egészségi állapota óráról órára javul – írja a Készenléti Rendőrség parancsnoka pénteki közleményében. Balog János szerint a szervezet a leghatározottabban elítél minden törvénysértést és elhatárolódik a jogkövető tevékenységét megkérdőjelező bármely magatartástól.

Mint ismert, a Készenléti Rendőrség állományának egyik tagja a gyanúsítottja annak a késelésnek, amely szerda hajnalban történt egy gödöllői szórakozóhelyen. Szende Gyula, a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetője a bűncselekmény kapcsán azt mondta: a férfi egy baráti társasággal mulatozott, amikor összeszólalkozott egy másik társaság tagjával. A vitát követően eltűnt a helyszínről, ám később visszatért egy bozótvágó késsel és egy viperával (teleszkópos bottal). Vitapartnerét többször megvágta, illetve megütötte, majd elmenekült. A könnyű sérüléseket szenvedett férfit kórházba vitték, majd nem sokkal később ki is engedték és kihallgatták.

Farkas István a bűncselekmény elkövetésekor szabadságon volt. Azóta mindenhol keresték már, de nem találják sehol. Kérdés, hogy kedden – szabadsága végén – önként jelentkezik-e munkahelyén?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik