Közélet

Diplomabotrány: iratokat foglalt le a rendőrség a TF-en

diploma (diploma, )
diploma (diploma, )

A karon az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok miatt a rendőrség korábban közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást.

Öt rendőr házkutatási paranccsal jelent meg a TF-en kedden kora este, miközben még tartott Hamar Pál oktatási dékánhelyettes és Hrabacsik Mihály, a tanulmányi osztály vezetőjének meghallgatása. Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletesének elmondása szerint a rendőrök iratokat foglaltak le a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán.

A hvg.hu úgy tudja, a rendőrök a júliusban kirobbant diplomabotrány hivatalos iratain túl a személyes levelezés dokumentumait is begyűjtik. Információik szerint szerdán a TF-en összdolgozói értekezlet lesz, melyre a felfüggesztett dékán, Tóth Miklós és az egyetem rektora, Szél Ágoston is hivatalos.

Július végén ismeretlenek rendőrségi feljelentést tettek befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával a TF idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban, s az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikusnak, Lasztovicza Jenőnek a fia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik