Közélet

Elkapták a Fekete Sereg vezérét

bilincs (bilincsben, )
bilincs (bilincsben, )

Több mint két év bujkálás után elfogták a hírhedt bandavezért - erősítette meg a Blikk információját Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a távirati irodának. M. Róbertet Spanyolországban kapták el. Itthon életfogytiglan várja.

Nemzetközi körözés alapján a spanyol hatóságok fogták el M. Róbertet – írja a Blikk. A férfit már több mint két éve keresték a hatóságok. Három évet töltött előzetesben, ám ennek időtartama 2008 szeptember 20-án elérte a három évet, vagyis a hatályos jogszabályok szerint nem tarthatták tovább rácsok mögött. Ekkor házi őrizetbe került, ahonnan 2009 január végén megszökött.

A bulvárlap információi szerint az ellene indított nyomozás több szálon folyt. Figyelték és el is kapták a férfi prostituáltak futtatásából élő testvérét. Később pedig olyan információk kerültek a rendőrség birtokába, melyek szerint M. Róbert Szlovákiában is bujkált, sőt, szökése óta járt Magyarországon is. Állítólag látták egy Edelény közelében lévő tanyánál, ahol az autója típusát és rendszámát is feljegyezték. Ez volt az egyik nyom, amin elindulhattak a nyomzók.

A Fekete Sereg vezére legutóbb idén februárban hallatott magáról. Akkor édesanyja segítségével egy levelet juttatott el a bírósághoz. Abban egyebek mellett azt írta, hogy vádlott-társai érdekből vallottak ellene, és nem mondtak igazat, amikor bűnszervezetről beszéltek. A levélben szökését azzal indokolta, hogy a bíróság szerinte elfogult volt vele szemben, és tartott attól, hogy súlyos ítéletet kaphat.

A Blikk szerint ez a levél is hozzájárult ahhoz, hogy a férfi nyomára akadtak, s végül pár nappal ezelőtt el is kapták. A lap úgy tudja, rövidesen hazaszállítják a férfit, hogy megkezdje börtönbüntetését.

A bűnbanda vezetője igen hosszú bűnlajstrommal rendelkezik, a gyilkosságtól a zsarolásig, a bandaháborúkon és leszámolásokon keresztül, védelmi pénzek szedéséig számos bűncselekménnyel összefüggésbe hozták – így például az alvilági körökben jól ismert „Ragyás Tóni” megölésével is.

M. Róbertet idén márciusban másodfokon tényleges életfogytiglanra ítélte a Debreceni Ítélőtábla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik