A babaszimulátorok gyökerei egészen a NASA-ig nyúlnak vissza, az ötlet és a megvalósítás az űrkutatási hivatal egyik fejlesztőjéhez köthető. A mindent tudó bébik a ’90-es években jelentek meg Amerikában és tavaly november óta már hazánkban is hintik az igét. Eddig védőnőképzésben résztvevő fiatalok, általános és középiskolások a saját bőrükön tapasztalhatták meg, milyen szülőnek lenni. „Kiképzésük” néhány napig tart. Az eredmény: kialvatlanság, sötét karikák és nem kevés hasznos tapasztalat.
A Teljes Szülői Élmény programja eddig három intézményben mutatkozott be, mindenhol öt babát osztottak ki. A menetrend egyszerű: a bátor jelentkezőket kellőképpen kiokosítják, majd magukhoz is vehetik újdonsült, napi 24 órás odafigyelést kívánó, szép és egészséges gyermeküket. Teszik mindezt anyakönyvi kivonatostul, cumisüvegestül, pelenkástul, mindenestül. A már névvel ellátott műbébit ezután élesítik, és lám, életre kel. Etetni kell, cserélni a pelenkáját, ringatni, és így tovább – akár egy igazi csecsemőt.
Fotók: Kummer János
24 órás játékos felelősség, lógás nélkül
Eltérő személyiségüket igazi társaiktól kapták, 15 édesanyát monitorizáltak és figyelemmel kísérték mindennapjaikat. Így ez a csodamasina, ha gondja van, azt többféle sírással jelzi. A szülő dolga, hogy kitalálja, vajon mi nyomja csemetéje „szívét”. Ahogy egy igazi kisbaba, az is megesik, hogy csak azért kínozza átmeneti anyukája vagy apukája dobhártyáját, mert egyszerűen sírhatnékja van. A pici elégedetlenségében nyöszörögni, köhécselni is tud, ám ha megfelelően gondoskodunk róla, örömének is előszeretettel hangot ad. A dolog szépsége, hogy gondozóiknak nincs esélyük a lógásra, nem tudják a sokszor idegmarcangoló csöppséget anyának vagy apának leadni, a kezükön ugyanis érzékelővel ellátott, „levehetetlen” karkötőt helyeztek el, amelyet minden alkalommal, mielőtt ellátják a csecsemőt, hozzá kell érinteniük a testéhez.
Miután vége a pár napos szülőségnek, jön a feketeleves, a tapasztalatlan diákok, hallgatók számára kiderül, hogyan teljesítettek. Mindezt percre pontosan. Lásd például: 18:03, rossz fejtartás.
„Rájöttem, hogy az emberek rosszindulatúak”
Az egyik védőnőképzésben résztvevő egyetemista még babanaplót is vezetett a nála lévő kislányról, akit Emmának keresztelt el. Elmesélte, anyukája hogyan kereste elő a régi babaruháit, és írt arról is, milyen nagy érdeklődéssel fogadták társai a furcsa jövevényt, beleértve a fiúkat is. Ugyanakkor szóvá tette, bizony rosszindulattal is találkozott, még saját ismerősi körében is. Hiszen sokaknak nem is tűnt fel, hogy az a baba nem igazi. „Mindenki csak sugdolózott és mutogatott rám, de senki nem kérdezte meg, valójában ki is ez a baba. Sajnos megértettem, milyen nehéz egy fiatal kismamának a mindennapokban” – írta a lány, aki naplójában említést tesz arról is, hogy egy idő után azon kapta magát, beszélget babájával. A végén hozzátette: büszke magára, hogy mindezt végig tudta csinálni.
„Meghalt a babám”
A program hazai képviselői szerint a többség ügyesen állja a sarat, zömében apróbb hiányosságokkal találkoznak, mint a rossz fejtartás, vagy, hogy a „szülők” nem ismerik fel azonnal, miért üvölt a baba. Egyetlen rossz tapasztalatuk volt, amikor a baba – úgymond -meghalt. Az érzékelőkkel teli apróság bántalmazás áldozata lett. Egy kislány vigyázott rá, hazavitte. Valószínűleg valamelyik családtagja unt rá a sírásra, és megrázta a picit. Így van ez az életben is. A kisbabáknak az esetek háromnegyedében nem az édesanya, hanem a hozzátartozók – például az apa, az élettárs, a bébiszitter – okoznak sérüléseket. A kislány, amikor jelezte, a csecsemő nem működik, szomorúan azt mondta, a babája meghalt.
A szervezők szerint azok a diákok is érdeklődőek, nyitottak voltak, akik csak egy kis időt töltöttek a babák közelében, vagyis nem vitték haza őket. Legyenek azok általános iskolások, középiskolások vagy fiatal felnőttek, lányok vagy fiúk.
Ne igyál. Ne drogozz. Ne bántsd.
Az egészséges babákon túl a diákok találkozhattak sokkal „problémásabb” darabokkal is. Őket azonban nem vihették magukkal, túl nagy falat lett volna. Ezek a szimulátorok ugyanis azokat a kisbabákat hivatottak bemutatni, akiknek ivott vagy drogozott az édesanyja a várandósság alatt. Például „Emmától” eltérően ők aprók, soványkák, tekintetük fájdalmas, és a sírásuk is egészen más, reszketnek. Bár élettelenek, mégis összeszorul az ember szíve, ha rájuk néz.
Még szomorúbb, hogy voltak olyan diákok, akik ezekben a gyötört arcocskákban ismerőseik vonásait vélték felfedezni. Volt olyan tanuló is, aki egyenesen megkérdezte: mikor hagyja abba a cigizést és a drogozást, ha egészséges kisbabát szeretne.
A program vallja: nem csak a kábítószer, egy csepp elfogyasztott alkohol, egy szem lenyelt gyógyszer – beleértve a gyógyhatású készítményeket is – árt a magzatnak.
Rajtuk kívül a résztvevő gyerekek, fiatalok megismerkedhettek egy olyan babával is, akinek segítségével megtanulhatják, milyen veszélynek teszik ki a picit, ha megrázzák. A gyerek sír, a szülő nem jön rá, mi baja, elszakad a cérna – ez a forgatókönyv. A csecsemőn a bántalmazásnak semmi nyoma, az érintetteknek pedig fogalmuk sincs, így akár meg is ölhetik.
Lejárt a banán és a gumi ideje
A szervezők szerint mindhárom látogatásuk jól sikerült, mert a tanulók így belekóstolhattak abba, hogyan kell felkészülni a családi életre, erről ugyanis az iskolákban egyelőre nem esik túl sok szó. Az is kiderült, van hová fejlődni, a megkérdezett diákok között voltak, akik azt hitték, a születésszabályozás a vízben szülést jelenti, és többen abban a hitben éltek mostanáig, hogy a megszakított közösülés száz százalékos biztonságot jelent. Mindemellett a program képviselői állítják: a magyar kamasz jó „szülő alapanyag”. A szervezők célja, hogy idővel minden gyerekhez eljussanak.
Mi is kíváncsiak voltunk, hogyan boldogulnánk egy ilyen csodabébivel. Munkatársunk, Dr. Húú egy kisfiút vett magához, a kis Vulkánt. Élményeiről hamarosan, videós anyagában számol be.
