Közélet

Cozma-per: jelentősen enyhébb büntetések születtek

A korábban életfogytiglanra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző 18 évet kapott, Sztojka Iván 20 éve nyolcra olvadt.

Jelentősen enyhítette a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett ítéletében a Győri Ítélőtábla. Az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évi börtönre ítélték, míg Sztojka Iván 20 éves fegyházbüntetését 8 évi börtönre változtatta Nagy Zoltán tanácsa.

A bíróság az indokolás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét átértékelte, így Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek.


Fotó: MTI / Krizsán Csaba

Németh Győzőt jogegerősen egyrendbeli emberölés kísérletében és kétrendbeli testi sértésben marasztalta el, az utóbbiban az egyik esetében társtettességét állapítva meg.

Sztojka Iván esetében a fellebbviteli fórum háromrendbeli testi sértést állapított meg, amelyek közül kettőt társtettesként, egyet bűnsegédként követett el.

A hetedrendű, bűnpártolás miatt elmarasztalt Antalik László börtönbüntetését nyolc hónappal, két évre enyhítette az ítélőtábla. A többi büntetést a tanács helybenhagyta.

Az indoklás

Nagy Zoltán tanácsvezető bíró az indokolás során elmondta: megítélésük szerint az első fokon eljáró bíróság széles körű bizonyítást vett fel, ezért nem látták indokoltnak a megalapozatlanságra és a bizonyítás-kiegészítésre tett indítványokat. Ugyanakkor – tette hozzá – az elsőfokú döntésből nem lehet a megyei bíróság álláspontját megismerni arról, hogy a vádlottak mely cselekedetükkel pontosan mely törvényhelyeket merítették ki. A bíró azt mondta, nem lehet a vádlottak akarategységére következtetni, mivel Raffael Sándor indulatos állapotában szúrási szándékát rögtön megvalósította, Németh Győző nem vett részt a Marian Cozma elleni támadásban, arra pedig nem mutatnak konkrétumok, hogy Sztojka Iván a halálos szúráskor támadta volna Marian Cozmát, így tevékenysége “legfeljebb fenyegető jelenlétként értékelhető”.

Az ügyet március végén két napon keresztül tárgyalta a fellebbviteli fórum, és az utolsó szó jogán elmondott felszólalásokat követően Nagy Zoltán tanácsvezető bíró jelezte: április 27-én folytatódik az eljárás.

Az ügyben első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság a sportoló megölésével vádolt Raffael Sándort – aki az utolsó szó jogán a fellebbviteli tárgyaláson magára vállalta a gyilkosságot – nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta, akárcsak egyik társát. Egy másik társuk 20 év fegyházbüntetést kapott első fokon.

A Marian Cozma családját képviselő Helmeczy László ügyvéd elmondása szerint június 4-én kezdődik a Fővárosi Törvényszéken a meggyilkolt sportoló hozzátartozói által indított polgári per. Nem vagyoni kárukért a kézilabdázó apjának és anyjának 50-50 millió, két lánytestvérének 25-25 millió forintot kérnek megítélni, emellett vagyoni kárigénnyel is élni kívánnak.

Az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik