Közélet

Ítéletidő: halálos balesetek, tömeges ütközések

Halálos áldozat a 6-oson, az M1-esen és a 8-ason is, tömeges karambol az M3-ason és négyes ütközés a 87-esen. A balesek egymást érik.

Egy kisteherautó sofőrje szenvedett halálos balesetet a 6-os úton, az M0-s körgyűrűnél. A jármű egy kamionnal ütközött, a kisteherautó vezetője a roncsok közé szorult. A tűzoltóknak sikerült kiszabadítaniuk, de hiába érkezett gyorsan a segítség, az életét már a mentők sem tudták megmenteni. Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták.

Vas megyében, Szombathely és Kőszeg között  a 87-es úton négy autó csattant egymásnak. A baleset egy egyenes útszakaszon történt. A karambolban hárman sérültek meg, szerencsére egyikük állapota sem súlyos. Öt sérültet láttak el a mentők, miután két autó ütközött délután Szombathely közelében, a séi körforgalom és a 89-es út kereszteződésében.

Az M3-as autópályán is balesethez vezetett a havazás, Mezőkövesdnél ugyanis hét autó ütközött össze. A karambol a Budapest felé vezető sávban történt, egy ember súlyosan megsérült. A sztrádát ezen a részen lezárták. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: azt tanácsolják az autósoknak, hogy az M3-as autópályára Mezőkövesd után hajtsanak fel. Kitért arra, hogy a havazás és a hófúvás miatt nehezen járhatóak az utak a megyében.

A 3-as úton, Mályi és Nyékládháza között is történt egy baleset, ott két autó ütközött. A balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje van.

A Bakony Volán menetrend szerinti járata is balesetet szenvedett, a jármű kora délután borult fel a havas útviszonyok miatt Tapolcafő és Bakonyjákó között. A buszon 22-en utaztak, közülük tizen sérültek meg. Négyük állapota súlyos.

Az M1-es autópályán két kamion és egy kocsi, a 8-as főúton pedig további két autó ütközött össze frontálisan. Mindkét baleset követelt halálos áldozatot. Előbbi karambol Tatabányánál, az M1-es autópályán történt. A sztráda Budapest felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták, a forgalmat terelték. Az ütközésben egy ember meghalt, ketten pedig súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.

Devecser közelében, a 8-as úton két kocsi ütközött frontálisan. Ketten a helyszínen belehaltak sérüléseikbe. Az egyik kocsi – amelyben az áldozatok is utaztak – eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol belerohant egy terepjáróba.

Pest megyében ugyan nem történt tragédia, de a rossz út- és látási viszonyok miatt kamionstopot rendeltek el. A korlátozás szerint a Nógrád megye felé haladókat a 2-es út 43. kilométerénél, az M2-es autóúton pedig a 45. kilométernél állították félre a rendőrök. Az intézkedés a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járműveket érintette, a korlátozást hosszú órák után, délután oldották fel.

következő napokban szeles, csapadékos időre kell számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a széllökések miatt több megyére figyelmeztetést adott ki. Három megyében narancssárga, azaz másodkofú riasztás érvényes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik