Közélet

Tomcat verhette meg Fekete Pákót

Valószínűleg egy régi elszámolási vitát rendezett le a nyílt utcán a szélsőséges nézeteiről ismert blogger.

Agyrázkódással és az arcán keletkezett zúzódásokkal szállították az Országos Baleseti Intézetbe Fekete Pákót, miután a nyílt után megverte a Tomcat – alias Polgár Tamás – néven ismert, szélsőséges akcióiról hírhedtté vált blogger – írja a Bors információirara hivatkozva a hirado.hu.

A BRFK közleménye szerint egy budapesti férfi ellen eljárást indított az V. Kerületi Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az illető május 25-én az utcán korábbi peres ügyük miatt megszólított és kérdőre vont egy másik személyt, majd bántalmazta, ami után a sértett orvosi ellátásra szorult. A bántalmazót este az V. kerület nyomozói a lakásáról előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatását.

Az ügy előzménye, hogy Pákó korábban azt állította, hogy 2008-ban Tomcat és szerkesztőtársa megfenyegette és arra kényszerítette, hogy náci jelmondatokat skandáljon egy szélsőjobboldali rádió stúdiójában, ahol Tomcat meghívására volt vendég. A blogger azonban tagadta a vádakat, szerinte Pákó önszántából cselekedett, ezért beperelte a Didikirályt rágalmazásért, a bíróság pedig 500 ezer forint kártérítésre kötelezve Pákót.

A nigériai származású énekes azóta már saját felelősségre elhagyta a kórházat, a bloggert őrizetbe vette a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik