Sokáig elegendő az, hogyha megfelelően tisztítjuk, ápoljuk, hidratáljuk, illetve védjük a bőrünket. Aztán eljön egy olyan pillanat, amikor ez önmagában már nem elegendő ahhoz, hogy egy jó állapotot fenntartsunk. Ez nagyjából 30 éves kor körül szokott bekövetkezni a nőknél. Ezen időszakra tehető a bőrnek az úgynevezett korai öregedése. Népszerűek azok a terápiák, amelyek segítségével a kollagén termelését tudjuk fokozni. Ezekről kérdeztük dr. Kriston Renátát, a Hattyú Orvos-Esztétika Klinika igazgatóját.
Balatonföldvár július 20-28 között a szörfözés világának középpontjává vált, hiszen itt rendezik meg a Suzuki Techno293 Szörf Világbajnokságot, amely a Balaton történetének eddigi legnagyobb szörfversenye. Az eseményen az öt kontinens mindegyikéről több mint 330 versenyző vesz részt, hogy megmérkőzzenek a magyar tenger hullámain.
Sokaknak élete legnagyobb beruházása egy új lakás megvásárlása, érdemes hát alaposan átgondolni a részleteket. Mindenekelőtt, hogy az új lakásnak milyen igényeket kell kielégítenie hosszabb távon, mi fér bele a pénzügyi keretünkbe, és milyen feltételeket kínál az ingatlanfejlesztő.
Amit ma korszerű ingatlannak mondunk, az Magyarországon csak a lakóingatlanok tíz százaléka. Az otthonfelújítási pályázat összesen 108 milliárd forintnyi támogatást ad az ingatlanok korszerűsítésére, azonban sokan a dokumentáció vagy a hozzá nem értés miatt nem mernek pályázni. Az országszerte 80 helyen elérhető Újház építőanyag-kereskedelmi hálózat ebben tud segítséget nyújtani a vásárlóknak és a felújítóknak.
A Campus Fesztivál stábja egy évvel ezelőtt meghívott egy újságírót és egy fotóriportert, hogy megmutassák, hogyan jött létre néhány szenvedélyes ember őrült ötletéből Magyarország egyik legnagyobb zenei fesztiválja. Csepelyi Adrienn és Chripkó Lili készítette el a Campus Fesztiválról szóló igen terjedelmes könyvet.