Így nem fordulhat elő az a baki, ami legutóbb megesett Szél Bernadettel, hogy nem kapott szót, mert nem volt választott tisztsége. Már van.
Kettőt, a másik kettőt pedig Marokkóban. Mind a négyen marokkói állampolgárok voltak.
Továbbra is nagy kihívást jelent a Szerbiában felgyülemlett migránstömeg, ezért továbbra is jelentős erőkkel kell őrizni a magyar-szerb határt.
A három nagy magyarországi mobilszolgáltató cégnél milliós nagyságrendű feltöltőkártya szerepel mindössze két tucat személy nevén.
Az emeléssel a gázolaj átlagára 357-358 forintra, a benziné 346-347 forintra nőtt.
A gyanúsított kedd délután egy vita hevében késsel megszúrta otthonukban élettársát. Az 55 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Pokolgéppel felszerelt, álcázott drónt küldött át a harcvonalon egy, az Iszlám Államhoz köthető csoport, és a drón robbanásában két francia katona súlyosan megsebesült, két pesmerga harcos pedig meghalt.
Az önkormányzati alkalmazott beismerte a bűncselekmény elkövetését.