A busz főleg diákokat szállított.
Mindkét robbantást autóba rejtett pokolgéppel hajtották végre, az első esetben az autó parkolt, a másodikban a járművet egy öngyilkos merénylő vezette.
Egy bevásárlóközpont mosdójában talált egy ottfelejtett pénztárcát, benne több mint kétmillió forinttal.
Egy észak-mexikói börtönben, a személyzet közreműködésével semmisítették meg elrabolt áldozataikat a Los Zetas nevű hírhedt drogkartell tagjai.
A rendőrök egy sydneyi bevásárlóközpontban lőttek rá a késes támadóra, akiről csak később derült ki, hogy egy pszichiátriai központból szökött meg.
Áldozatuk mindössze 14 éves. Csak onnan tudta, mi történt vele, hogy eljutottak hozzá a róla készült felvételek.
A rendőrök a helyszínelés miatt lezárták az érintett utat.
83 ezer ciszjordániai palesztint érint a döntés.
Már csak az izzó részeket kellett visszahűteniük a tűzoltóknak.
Támadó és védekező lépések sorozatát vitattuk meg, amelyeket meg fogunk tenni, hogy fellépjünk a fegyveres támadások súlyos jelensége ellen, mondta.