Nagyon sokféle uniós támogatás létezik, így nem könnyű azokat folyamatosan nyomon követni. Most induló sorozatunkban egy-egy konkrét meghirdetett pályázatot mutatunk be: ezúttal egy kutatás-fejlesztést érintő pályázat részleteit ismertetjük.
Vissza nem térítendő forrásokhoz kevésbé, támogatott hitelekhez ellenben juthatnak a vállalkozások környezeti beruházásaik segítésére.
A legtöbb kis- és közepes méretű vállalkozás számára ma már nem is a hitelszerzés, hanem a tőkehiány okozza a nagyobb problémát. Bár az utóbbi időben bővült az állami tőkeszerzési lehetőségek köre, a paradicsomi állapottól még messze vagyunk. A közeljövőben azonban érdemes résen lenni: a kihelyezések összege emelkedik.
Árengedményekkel, szélesebb körű szervizszolgáltatásokkal, s egyéb kedvezménnyel várják az autókereskedők az év végén azokat a vállalkozókat, akik még az évzárás előtt haszonjármű vásárlására szánják rá magukat.
Van aki optimista, van aki bizakodó, van aki kicsit „fél” az uniós csatlakozástól, de olyan is akad, aki szerint politika az egész, a gazdaságra semmilyen hatással nem lesz – legalábbis ez derül ki összeállításunkból, amelyben az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása 2002 címmel elismert cégek vezetőit arról faggattuk: mit jelent vállalkozása számára Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása.
Megszűnik az export-import az uniós tagállamok viszonylatában a jövő évtől, amely különböző hatással lesz az egyes magyar termékek árszintjére.
Egyre jobban közeledik 2004. május elseje, így aztán itt az ideje felkészülni a csatlakozást követő változásokra. A sikeres felkészülés egyik módja lehet egy jó marketingstratégia megvalósítása, amely akár kulcstényezője is lehet a vállalkozás működésének.
Nem kell ma már az irodában ülni ahhoz, hogy a vállalkozók, az alkalmazottak hozzájussanak e-mailjeikhez, szinkronizálhassák naptáraikat, megnézhessék névjegyeiket, hozzáférjenek a vállalati adatbázishoz, esetleg faxoljanak. Elég mindehhez egy intelligens mobiltelefon is.
A versenyképesség megtartása egyre inkább rákényszeríti a kis- és közepes méretű vállalkozásokat is, hogy integrált vállalatirányítási rendszerre is áldozzanak. A bevezetés költsége nem kevés, ám gyorsan megtérül, ráadásul most még állami támogatás is igényelhető hozzá.
Új pályázatokat hirdetett a gazdasági tárca a kereskedők és a szolgáltatást nyújtók üzlethelyiségeinek korszerűsítésére, a fuvarozók járműparkjának fiatalítása és a turizmus fejlesztése érdekében. A pályázatokat november közepéig, illetve október végéig kell beadni, s még idén gyors döntést és a támogatás kiutalását ígérte a GKM.