A törvénymódosító javaslatban megfogalmazott köztisztviselői vagyonvizsgálatok előzetes fejlesztéseként a kormányzat egy ellenőrzőhivatal felállítását tervezi.
A köztisztviselői törvény módosításáról már nyár óta hallani a sajtóból, Orbán Viktor az utóbbi időben pedig többször nyilatkozott a témában, és hangsúlyozta, hogy minél átláthatóbbá és feddhetetlenebbé kívánják tenni az állami alkalmazottak pénzügyeit. Evvel kapcsolatban a miniszterelnö
(FN, Napi) Az euro hétfőn a dollárral szemben 1,1579-es értéket mutatott, ami a korábbi értékek alapján a közös valuta stabilizálódását jelzi. Az Európai Központi Bank (ECB) korábbi beavatkozásai a közös pénznem életébe mindezidáig kevés hatást értek el. Az újabb intervenció azonban jó időzítésének köszönhetően sikert könyvelhet el, mert az amerikai elnökválasztások egyre kétségesebbé váló eredménye segíti az eurót. A pénz árfolyama stabilizálód
(FN, MN) Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök Mádl Frenc köztársasági elnök és Martonyi János külügyminiszter társaságában értékelte a november 8-án közzétett uniós felmérést.
– Az Európai Unióhoz való csatlakozás egyenrangú felek közötti együttműködés, s a bővítés előtt nemcsak Magyarországnak, de az uniónak is vannak tennivalói – jelentette ki a lapoknak nyilatkozva a miniszterelnök. Az összességében pozitív jelentést a kormány egyértelműen
(FN, MTI) Az amerikai elnökválasztás utáni átmeneti állapot még mindig nem ér a végéhez, mivel a szombati Palm Beach-i próbaszámlálás után vasárnap Volusia megyében is megkezdték a szavazólapok kézzel történő összesítését. Helyi beadványok pedig azt indítványozzák, hogy további két hagyományosan demokrata párti megye, Miami-Dade és Broward is kezdje meg a kézi számlálást. Az eredményeket keddig kell leadniuk, de Volusia a határidő meghosszabbítá
(FN, MTI) A jugoszláv tagköztársaság hivatalos fizetőeszköze mától a dínár helyett a német márka. A háború után bevezetett dínár-márka párhuzamos fizetési rendszert megszüntetve áttérnek Németország hivatalos pénznemének használatára, mivel eredeti fizetőeszközük állóképessége nem segíti elő a gazdasági stabilitás kialakulását. Az ügy előzményeként tíz nappal ezelőtt elfogadott új jegybanki törvény alapján a tagállam saját jegybankot alapít pénz
(FN, MTI) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 3,65 százalékkal gyengült, pénteken 7.697,72 ponton zárt, a forgalom 47,40 milliárd forint volt. Ez az előző hét forgalmához képest 5,20 százalékos csökkenés.
A hat vezető részvény 40,10 milliárd forint értékben cserélt gazdát, ez az összforgalom 84,60 százaléka. A vezető részvények mindegyike gyengült az előző hét záró értékéhez képest. Az elmúlt héten a legnagyo
(Prim) 115 millió dollárt szerzett a komputerkölcsönzéssel foglalkozó CenterBeam arra, hogy bővítse boltjait Amerikában és Európában is terjeszkedjen. Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban és Olaszországban lehet majd kölcsönözni asztali számítógépeket, szervereket, nyomtatókat, szoftvereket, internet-hozzáférést és szakmai segítséget havi díjazás fejében. A cég szóvivője szerint a kisvállalkozások túl sok pénzt, időt és munkaerőt
(FN, Reuters) A Bertelsmann érdeklődik az angol EMI Group zenekiadói üzletága iránt. Az EMI és a Warner Music egyesülését az EU versenyhatósága jelenleg még nem engedélyezte. Ezt kihasználva érdeklődik a német médiacég, amely felaján-lotta, hogy jelentős EMI-részesedésért eladja a brit cégnek a tulajdonában lévő BMG zeneműkiadót. Elemzők szerint a piac jelenleg az EMI és a Warner egyesülésében bízik.
(FN, MTI)A világgazdasági konjunktúra lassulásával indokolja a japán kormány, hogy a gazdasági növekedéssel kapcsolatosan kevésbé derűlátóak, mint korábban. A Gazdaságtervezési Ügynökség vezetője szerint a jó időknek vége, és óvatosnak kell lenni. Ezt támasztja alá az is, hogy a most elfogadott pótköltségvetésben szereplő beruházási összegek nagy részét gazdaságélénkítő programokra költik. A japán pénzügyminiszter a vállalati szektor tevékenység
(FN, MTI) Az év első felében átlagosan 4 százalékkal nőtt a GDP a közép-kelet európai tagjelölt országokban – olvasható a Európai Bizottság elemzésében. A legtöbb országban azonban tovább nőtt a munkanélküliség. Kivételt képez Magyarország és Szlovénia, ahol a korábbi évek hatásos gazdasági reformjainak köszönhetően ez a mutató csökkent. Az infláció ezzel szemben szinte mindenütt növekedett. A külföldi tőkebeáramlás nagy részét, még mindig a pri
(FN, MTI) Bíróságnál kezdeményezte a dél-koreai Daewoo Motor, hogy fizetésképtelensége miatt vegyék csődvédelem alá. Ebben az esetben az 1 milliárd von fizetési kötelezettségeit befagyasztják, és a vállalat irányítását új vezetők veszik át. A tervek szerint szeretnék újraindítani az egyik legfontosabb üzemben a termelést, ahol alkatrészhiány miatt a csütörtöki nap óta szünetel az autók gyártása. Időközben a német Volkswagen autógyár bejelentette
A Human Rt. közgyűlésének döntése alapján az 1995-ben bevezett papírokat kivezetik a tőzsdéről. Bejelentették azt is, hogy a Human Rt. eladta összes saját részvényét is, 2 050 forintos árfolyamon.
Az első háromnegyed évben 2,83 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a Pick, amely 15,9 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszak adatainál. A várakozások ennél magasabb eredményekről szóltak. A nyilvánosságra hozott gyorsjelentés szerint a nyereségre jelentős hatással volt az élő sertések árának drasztikus emelkedése, amely az értékesítés költségeit jelentősen növelte. A nettó árbevétel ugyanezen időszak alatt 17 százalé
6,507 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el az Egis Gyógyszergyár az idei év első kilenc hónapjában, amely 29,1 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakát. Ugyanezen időszak alatt a nettó árbevétel 20,4 százalékkal bővült, és meghaladta a 46 milliárd forintot. A kimagasló eredményeket a sikeres exportteljesítménnyel magyarázzák.
(MTI) A magyar söripar termelése várhatóan két-három százalékkal emelkedik az idén – mondta Tömör László, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) elnöke. A sörpiac közel 10 éve már folyamatosan szűkült. Idén van remény arra, hogy az egy főre jutó sörfogyasztás meghaladja a 70 litert. A növekedést három okkal indokolják: egyrészt a fogyasztók többet vásárolnak, másrészt az állam hatékonyan lépett fel a pancsolt szeszesitalgyártók ellen, valamint
Enyhe csökkenéssel nyitott a BUX, majd erőteljes emelkedésbe fogott. A Borsodchem papírjai az első fél órában átlépték a 8000 forintos határt, és tovább emelkedett. Az éjszaka folyamán világszerte estek a tőzsdék. A Dow Jones 0,67 százalékkal, míg a Nasdaq 0,97 százalékkal csökkent. Ez utóbbit leginkább az elnökválasztási eredmények késése mozgatta lefelé. Az ázsiai tőzsdék sem úszták meg a pesszimista hangulatot. A Nikkei fél százalékot, a Hang
A Mol Rt. az állam ellen indított pert, mivel az állam által meghatárzott gázárak nem veszik figyelembe a hatályos jogszabályokat. Emiatt a Mol idén közel 90 mrd Ft-os veszteséget kénytelen elszenvedni a gázüzletágában.
(VG) Már a tizedik fiókját zárja be idén a Budapest Bank. Az 1999-ben bezárt három egység után a pénzintézet idén újabb fiókjától búcsúzik. A banknál azt remélik, hogy a terjedőben lévő telefonos és internetes szolgáltatásaik révén meg tudják akadályozni, hogy a fiókokkal együtt az ügyfeleket is elveszítsék – olvasható a Világgazdaságban. http://www.vilaggazdasag.hu
(MH) Személyiségi jogi pert indított a Postabank Palotás János ellen. A Magyar Hírlap információi szerint a pénzintézet azt szeretné elérni, hogy a vállalkozó internetes honlapján közölt, a Postabank szerint jó hírnevüket sértő írásokat azonnal töröljék. Palotás azt mondja, ő nem állít, csak véleményt fogalmazza meg – amihez pedig joga van.
http://www.palotas.com/
(Népszava) Januártól nem kell illetéket fizetni az első lakás után – írja a Népszava. Annak ellenére, hogy a többi támogatási forma nem változik, a bankok szívesen vállalják fel a lakásfinanszírozást, mert egyrészt könnyen juthatnak profithoz, másrészt az újabb hitelfolyósításokkal piaci pozíciójukat is erősíthetik. Szakértők azt jósolják, hogy kilendülhet az ország a lakásépítési mélypontról, de még így is kevesebb és a jövedelmekhez viszonyítv
(Prim) A cseh internethasználat a harmadik negyedévben is nőtt, és megközelíti a 20 százalékot a 12 és 79 év közötti korosztály körében. A GfK, a TN Sofres és a Stem/Mark által közösen végzett felmérés szerint ma 1,7 millió cseh használja a webet, ami az első féléves adathoz képest 1,1 százalékos növekedés. 1,4 millióan havonta többször használják az internetet, és a 16-19 éves korosztály fele már szörfölt. Az elektronikus levelezés a nethasznál
(Prim) A számítógépes szakemberek hiánya miatt a vállalatok kooperációjára, a régi cégstruktúráktól való eltérésre sarkall a Gartner Group legfrisebb elemzésében. „Minden cég panaszkodik, hogy kevés a szakember – viszont mindenki mindent egyedül akar elintézni” – mondta Andy Kyte, a Gartner Group elemzője. „A túléléshez azonban elengedhetetlen lenne az együttműködés és a megfelelő partner kiválasztása” – tette hozzá. „A vállalatoknak elsőként az