(Napi) A Merill Lynch befektetési bank átminősítette hazánkat saját modell portfóliójában. Eszerint Magyarország, Oroszország és Egyiptom nagyobb súlyozást kapott, míg Izrael, Görögország és Európa fejlődő piacai általában kisebb súlyt kaptak. Csehországot leminősítették semleges kategóriába, Lengyelország pedig feljebb léphetett az alulsúlyozott kategóriából az előbb említettek mellé.
(FN, Napi) A Vodafone új kártyájának bevezetésével párhuzamosan árversenybe is kezd. A Vitamax City elnevezésű szolgáltatási csomag tarifája nem tesz különbséget hálózaton belüli, illetve azon kívüli más mobilhálózatokba irányuló hívások között, és a Westel Domino tarifacsomagjának árai alá megy 48 forintos csúcsidős, és a 24 forintos csúcsidőn kívüli percdíjával. A január 6-a óta már kizárólag saját hálózaton szolgáltató társaság megszabadult a
(MTI-ECO) A villamosenergia-piac liberalizációját a kormány 2002. január 1-jén szeretné elindítani . A Gazdasági Minisztérium két tervet dolgozott ki. A lassabb változat szerint 2010-ben, a gyors variáció alapján pedig már 2005-ben 100 százalékig kinyílik a piac – mondta Vinkovits András, a minisztérium energetikai főosztályvezetője az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) pénteki közgyűlésén. Vinkovits András elmondta, hogy a gazdasági tárca céls
(Prím) Az AMD, a világ második legnagyobb mikroprocesszor-gyártója várhatóan hétfőn, január 29-én vezeti be az Athlon 1,3 GHz-es változatát , folytatva ezzel – a tervek szerint – a gyorsabb mikroprocesszorok bevezetését. Az új processzor hétfői bevezetése egybeesik az Intel tervezett árcsökkentésével. Az AMD roadmap szerint az 1,4 GHz-es és 1,5 GHz-es Athlon lapka a második negyedévben, míg az 1,7 GHz-es változat a második félévben érkezik.
(Napi) 2000-ben a lengyel GDP a korábban tervezettnek megfelelően 4,1 százalékkal nőtt. Ez az érték megfelel az egy évvel korábbi adatnak. A tavalyi év lengyel kereskedelmi deficitje a decemberi hónapot nem számítva 15,89 milliárd zlotyira csökkent az 1999-es 16,64 milliárdról. Az adatok bár nem nevezhetők negatívnak, mindenképpen azt jelzik, hogy a lengyel gazdaság lelassult, ami az első negyedéves jegybanki alapkamat csökkentését teszi szükség
(Napi) A BÉT 64 pontos eséssel nyitott, azóta viszont kissé erősödő tendenciát mutat. Esett a BorsodChem, nyitás után 400 forintos veszteségből 140-et hamar ugyan lefaragott, de még így is mínuszban áll. A kezdés után a TVK árfolyama is kisebb mértékben lefelé mozdult el. Negatívan indultak a főbb európai tőzsdeindexek, később bár javulást mutattak, egyikük sem tudott elérni tegnapi záró értékét. Az euró folyamatosan erősödik, jelenleg 0,9287 do
(Napi) Varga Mihály pénzügyminiszter úgy látja, a Vám- és Pénzügyőrség eddigi parancsnoka, Arnold Mihály megfelelő személy a posztra , így továbbra is a VPOP élén maradhat. Arnoldot az elmúlt időszakban több támadás is érte az olajügyek miatt. A két vezető megállapodott arról, hogy amennyiben a VPOP idei költségvetési támogatása kevésnek bizonyulna a feladatok ellátásához, úgy a PM a költségvetés tartalékából pótlólagos forrást biztosít a vámható
(MTI-ECO) A Központi Statisztikai Hivatal pénteki gyorsjelentése szerint a munkanélküliségi ráta 6 százalék volt 2000 utolsó negyedévében , ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb, mint 1999 azonos időszakában. A munkanélküliségi ráta októberben 6,2, novemberben 6, decemberben pedig 5,7 százalék volt. A munkanélküliek száma 248 ezer fő volt 2000 utolsó negyedévében, ami 21 ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A foglalkoztatottak sz
(Napi) A 10 százalékos világpiaci részesedéssel bíró nagyvállalat várhatóan ma jelenti be, hogy kivonul a mobilkészülékek gyártási piacáról , a vevő szinte biztos, hogy a Flextronics lesz. Ezzel a lépéssel az Ericsson lesz az első olyan mobiltelefon-társaság, amelyik nem rendelkezik saját gyártóüzemmel. A döntést a cég azzal indokolta, hogy csökkent a kereslet, és a harmadik generációs készülékek is lassabban terjednek, mint várták. A gyártási ré
(MTI-ECO) A kormány a helyi önkormányzatokkal együttműködve hosszú távú fejlesztésekről tárgyalt a balatoni régióval kapcsolatban. Ennek első lépéseként a 2001-2002-es költségvetésben a Balaton Fejlesztési Tanács rendelkezésére bocsátott pénzösszeget a korábbi négyszeresére növelték, és most már meghaladja az egymilliárd forintot. A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy döntés született a balatoni hajózás jövőjéről is. Az önkormányzati vezető
(MTI-ECO) Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Szapáry György jelölését kezdeményezte csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztjára, Orbán Viktor miniszterelnök támogatásával. A jegybank alelnöki székébe február 21-től kerül új ember – tájékoztatta az MNB a Magyar Távirati Irodát. A közlemény emlékeztet arra, hogy a kinevezés törvényi feltétele a jelölt országgyűlési bizottsági meghallgatása és nemzetbiztonsági vizsgálata, ezért
(Napi) A vártnál gyorsabban csökkentek a termelői árak Németországban . 2000 decemberében a novemberihez képest a termelői árak az előre megjósolt 0,1 százalékos értéknél jobban, 0,3 százalékkal csökkentek. Éves szinten viszont az árak csupán 4,2 százalékos növekedést mutattak a 4,4 százalékos várakozásokkal szemben.
(Napi) Orbán Viktor miniszterelnök elégedetlen a BorsodChem körül kialakult helyzettel , ezért január 30-án, kormányülés keretében vitatják meg a problémát – jelentették be a csütörtöki kihelyezett kormányülésen. Az általában meglepetésként ható szerdai közgyűlésen történt eseményeket a legtöbben kudarcként értékelték, az orosz lapok viszont a Gazprom sikerét hangoztatták.
(VG) Az utolsó utáni pillanatban végre sikerült elegendő támogatást szerezni az idei, február 1-e és 6-a között megrendezésre kerülő eseménysorozatra. Ebben az évben az Országimázs Központ is támogatja a kulturális programot, oly módon, hogy a Happy End Kft-n keresztül körülbelül 20 millió forintos hozzájárulással fedezi a reklámköltségeket. A szervezők még maguk sem tudják a pontos összeget, mivel még most, néhány nappal a kezdési időpont előtt
(VG) Már Csehország is magáénak tudhat egy Postabank-ügyet, az ő esetükben a költségek viszont nagyobbak. A magyarországi Postabank feltőkésítésére szánt összeg többszörösébe kerül majd a cseheknek a tavaly eladott Befektetési és Postabank (IPB) behajthatatlan követeléseire vállalt állami garancia. Az összeg úgy 380-760 milliárd forintal egyenértékű, ami természetesen azonnal éles vitát váltott ki cseh kormányzati körökben. Az ellenzék támadja a
(VG) Új termékekkel bővülhet a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek listája. Márciustól 300 új készítmény és 156 hatóanyag kerülhet az állam által támogatott gyógyszerek közé akkor, ha az Országos Egészségbiztosítási Pénztár sikeresen egyeztet a gyártókkal. A tárgyalások már folynak, az OEP főosztályvezetője, Kőrössy Péter pedig bízik abban, hogy sikerül megállapodásra jutniuk a 3 évre szóló ármegállapodással kapcsolatban. Az év els
(MTI Eco) A Mol-nál még nem született döntés arról, hogy eladják e a gázüzletágat, vagy annak feldolgozóegységét Zimmermann Ottó, a cég kommunikációs tanácsadója reagált arra a korábbi hírre, amely szerint a Mol lehetséges vevőket szerzett a gázfeldolgozó üzletágra. A cég tavaly többször is nyilvánosságra hozta, hogy megvizsgálja a gázüzletág lehetséges alternatíváit, és ezek kidolgozására a Schroder Salamon Smith Barney befektetési bankot alkal
(MTI Eco) A Paksi Atomerőmű Rt. (PA Rt.) csütörtöki rendkívüli közgyűlésén felmentette beosztásából Nagy Sándor vezérigazgatót , a közgyűlést követő igazgatósági ülés a vezérigazgatói feladatok ellátásával Baji Csaba igazgatósági tagot bízta meg. A jövőben a vezérigazgató felett az igazgatóság gyakorolja a munkáltatói jogokat, munkaszerződését az igazgatóság elnöke írja alá. A rendkívüli közgyűlés az igazgatósági tagok közül visszahívta Nagy Sánd
(FN) Mivel a Borsodchem árfolyama a mai nap során 10 százalékot esett, ezért 10 percre felfüggesztették a kereskedését. A papír árfolyama 6220 forintig süllyedt.
(MTI Eco) A Merrill Lynch szerint a Mol lehetséges vevőket szerzett a gázfeldolgozó üzletágára. A neves amerikai befektetési bank elemzői azután közölték ezt az információt miután beszéltek a Mol vezetőivel. A Merrill elemzői szerint a vállalat az egész gázfeldolgozó üzletág 49 százalékára keres vevőt. Az ebből származó bevételt a gyorsan átalakuló közép-európai olajüzletbe akarja befektetni. Európai gázipari szereplők erősen érdeklődnek az aján
(MTI Eco) A Microsoft honlapjai ismét elérhetők, miután a kedden kezdődött zűrzavart elhárították. A cég közleménye szerint műszaki hiba és egy munkatársuk tévedése okozta, hogy a társaság számítógép-rendszerében forgalmi dugók keletkeztek, és a honlapok nagyrészt elérhetetlenné váltak. A Microsoft egyik munkatársa kedden újra konfigurált egy hálózati berendezést, és eközben keletkezett a probléma a forgalomirányításban. A Microsoft honlapjainak
(MTI Eco) A Wall Street Journal Europe szerint az orosz térnyeréssel minden bizonnyal súlyosbodik a magyar vegyipari vállalatot hónapok óta terhelő tulajdonosi válság. A tekintélyes szaklap szerint az ügy mind Magyarországon, mind külföldön kérdésessé tette a magyar tőkepiaci szabályozás megfelelő voltát. A magyar felügyelet számára nehéz feladat annak bizonyítása, hogy egyszerre tudja szavatolni a tőkepiac átláthatóságát és a törvény méltányos
(MTI Eco) Új vezérigazgató a londoni tőzsde élén. Európa legnagyobb értéktőzsdéjét, a London Stock Exchange-t mától új vezérigazgató, Clara Furse vezeti, aki az első női vezető az LSE élén a londoni börze kétszáz éves történetében. Furse a múlt szeptemberben távozott Gavin Caseyt követi a poszton. Casey a Frankfurtot üzemeltető Deutsche Börse és
az LSE egyesítési tervének tavaly nyári látványos kudarcába bukott bele.
(Napi) 2,2 százalékkal csökkentek a német importárak decemberben. Az adat jócskán meglepte az elemzőket, mivel 0,6 százalék körül voltak a piaci várakozások és novemberben még 0,5 százalékos növekedést regisztráltak. Ezzel éves szinten 8,2 százalékkal emelkedtek az importárak – szemben a novemberi 12,5 százalékkal -, ami igencsak kedvezőbb, mint az elemzői konszenzus által várt 10 százalék. Éves átlagban azonban már nem ilyen jó a helyzet: taval