(KSH)Az ipar termelői árak decemberben 0,2 százalékkal csökkentek novemberhez képest , éves szinten azonban még mindig 12,4 százalékos volt az emelkedés. Tavaly éves átlagban 11,7 százalék volt a termelői árindex, ami tekintélyes emelkedés az 1999-es 5,2 százalékhoz képest. Az árak elszabadulása egyértelműen az energiahordozók árának növekedésére vezethető vissza.

2001. 01. 31. 11:32

(MTI) A svájci Nestlé és az amerikai Coca-Cola további termékekre terjeszti ki 1991 óta meglévő űdítőgyártási együttműködését. A 24 országban tevékenykedő „Coca-Cola and Nestlé Refreshments” vegyesvállalat új neve „Beverage Partners Wordwide” lesz, központja pedig Zürich.

2001. 01. 31. 11:11

(Bloomberg) A harmadik legnagyobb brit bank, a Lloyds TBS 19,8 milliárd font összegű feltételes ajánlatot tett az Abbey National PLC brit jelzálogbankra. Az ajánlat 40 százalékos felárat jelent a jelenlegi részvényárfolyamhoz képest és akkor érvényes, ha az Abbey National igazgatótanácsa annak elfogadását ajánlja a részvényeseknek, illetve ha a brit versenybizottság nem indít vizsgálatot az ügylet elbírálására.

2001. 01. 31. 11:05

(FN) 26 pontos emelkedéssel nyitott a BÉT indexe : erősödött a Mol és a Zalakerámia, valamint a Matáv és az OTP papírok értéke – csökkent viszont Démász és az Egis.

2001. 01. 31. 10:08

(mti-eco) A munkavállalók körülbelül negyedét alkalmazzák a cégek költségkímélő, a piaci körülményekhez igazodó foglalkoztatási
formákban – derül ki a Gazdasági Minisztériumnak a napokban közzétett munkaerőpiaci elemzéséből.
Az elemzés egy 4600 gazdálkodó körében végzett felmérés alapján megállapítja, hogy 700-800 ezerre tehető azoknak a dolgozóknak a
száma, akik határozott idejű vagy alvállalkozói, illetve megbízási szerződés segítségével

2001. 01. 31. 09:53

(VG, FN) A BorsodChem (BC) részvényvásárlásoknál felmerült annak a gyanúja, hogy pénzmosás történt, mivel közvetítő cégek tőkéjükhöz képest példátlanul nagy pénzt folyattak át számlájukon. Kiderült az is, hogy a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) tisztességtelen piaci magatartás miatt perli be a BorsodChemben 24,8 százalékot szerző CIB Bankot.
Részletek a Világ

2001. 01. 31. 09:36

(VG) Komoly érvágást jelent a vállalatoknak a reprezentációs költségek adóztatása, nem véletlen a kiskapuk keresése. Többen az APEH-től kérnek tanácsot: van olyan cég, amely 30 típusrendezvény-mintát küld a hivatalnak véleményezésre. Az APEH a kérdéses ügyekben folyamatosan egyeztet a pénzügyi tárcával. Nem elképzelhetetlen a törvénymódosítás.
Részletek a

2001. 01. 31. 09:30

(VG) Az Ecostat elemzése szerint az idén is fennmarad az élelmiszerárak oldaláról az inflációs nyomás. Az áralakulás szempontjából várhatóan a tavalyinál kedvezőbben alakulnak a nemzetközi folyamatok, a bérkiáramlás és a termelői árak gyors növekedése azonban ellensúlyozhatja azt. A kutatóintézet 2001-ben a tavalyinál szigorúbb fiskális politikára számít.
Részletek a

2001. 01. 31. 09:23

(Bloomberg) Vámosi Lukács, a Pick Rt. pénzügyi igazgatója tegnap megvált posztjától. A társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a távozás közös megegyezéssel történt, a döntés indokairól azonban semmit nem árult el a társaság.

2001. 01. 31. 09:19

(Napi, FN) A francia távközlési cég tavaly több mint kétszeresére, 644 millióról 1,32 milliárd euróra növelte nyereségét , amelyen belül üzemi nyeresége 1,28 milliárdról 2,25 milliárd euróra nőtt. Árbevétele – némileg elmaradva a korábbi előrejelzésektől – 23,02 milliárdról 31,41 milliárd euróra emelkedett. A vállalat várakozásai szerint 2001-ben 30-40 százalékkal emelkedik az egy részvényre jutó nyereség.

2001. 01. 31. 09:16

(Bloomberg) Az Amazon.Com bejelentette, hogy az amerikai gazdaság lassulása miatt jövő évi értékesítési árbevétel prognózisát 4 milliárd dollárról 3,3-3,6 milliárdra csökkentette. A társaság 1300 embert épít le, amely azt jelenti, hogy alkalmazottainak mintegy 15 százalékától válik meg.

2001. 01. 31. 09:13

(FN) Emelkedéssel kezdtek az európai börzék : az FTSE 100 0,36 százalékkal, a DAX 0,15 százalékkal, a CAC 0,20 százalékkal emelkedett nyitáskor. Csökkent viszont az S&P futures.

2001. 01. 31. 09:11

(FN) Zdeborsky György lemondott a Tiszai Vegyi Kombinát felügyelőbizottsági tagságáról – jelentette be a TVK vezérigazgatója, Nagy László a Magyar Tőkepiacban.

2001. 01. 31. 09:08

(VG) A magyarországi áramszolgáltatók visszautasítják az MVM Rt. állítását, miszerint a cégek keveslik, hogy januártól csak 6 százalékkal emelkedett a villamos energia ára. A Magyar Áramszolgáltatók Egyesülete a 6 százalékos fogyasztóiár-emelést alapvetően pozitív fejleménynek tartja, tekintve, hogy a lakosság terhei mérsékelten nőttek. Elfogadhatatlannak tartják viszont azt, hogy az MVM Rt. 13 százalékos áremelést valósított meg a szolgáltatókk

2001. 01. 31. 09:02

(FN)A Fed-kamatdöntését megelőző várakozások hatottak az európai tőzsdékre is : a CAC 40 0,5 százalékos erősödéssel 5 917,15 ponton zárt, mígaz FTSE 0,28 százalékos emelkedéssel 6 334,50 ponton fejezte be a napot. A távközlési papírok értéke csökkent – elsősorban a Nokia előrejelzéseinek köszönhetően.

2001. 01. 31. 08:51

(Napi) A PSZÁF tisztességtelen piaci magatartással vádolja a CIB-et. A kormányülést követő sajtótájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő kijelentette, bár a felügyelet a CIB BC-tranzakciója körül törvénysértést nem tapasztalt, az ügylet mégis átlathatatlan, s a PSZÁF ezért saját hatáskörében folytatja a vizsgálatot.
Szász Károly, a PSZÁF elnöke a mai kormányülésen elmondta: a külföldi közvetítők alaptőkéjükhöz viszonyítva példátlanul nagy ös

2001. 01. 30. 17:35

(FN, Bull) A BUX 52 ponttal, 8 081 pontra emelkedett, a forgalom alacsony volt, 7 milliárd forint alatt maradt. A vezető részvények közül csak a Matáv (+3%) és az OTP (+1,3%) tudott erősödni. Egy napos szünet után tovább szárnyalt a Synergon (+9,4%). Piaci információk szerint a vételi oldalon továbbra is ugyanaz a banki háttérrel rendelkező brókercég állt, mely már a múlt héten is jelentős tételeket vásárolt (egy hét alatt a cég részvényeinek tö

2001. 01. 30. 17:28

(FN) Öt éve nem tapasztalt mélységbe zuhant a fogyasztói bizalom az USA-ban. Az index a várt 124,4 ponttal szemben, 114,4 pont lett. Az adat tovább növeli annak valószínűségét, hogy a FED szerdán fél százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre.

2001. 01. 30. 17:16

(FN) A Procter&Gamble(P&G) negyedéves részvényenkénti eredménye a várakozásoknál egy hajszálnyival kedvezőbb lett. A háztartási cikkeket gyártó cég a második pénzügyi negyedévben az elemzői jóslatoknál 1 centtel magasabb, 0,93 centes eredményt ért el. A nettó eredmény meghaladta a 1,3 milliárd dollárt, ami mintegy 4 százalékkal magasabb, mint a tavalyi.

2001. 01. 30. 14:43

(FN) Kiszivárogtak a német távközlési óriás középtávú pénzügyi tervei, szinte valamennyi részletre fény derül. A Financial Times német nyelvű kiadásában közétett eredménytervek szerint a Deutsche Telekom (DT) adózott eredménye az elkövetkezendő négy évben messze elmarad a múlt év 7,4 milliárd eurós nyereségétől. Mégsincs ok a pánikra, mivel a cég tényleges nyereségtermelő képessége megmarad. A kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtt számíto

2001. 01. 30. 13:13

(FN) A Nokia az elemzői várakozásoknál kedvezőbb negyedéves nyereségről adott számot, a részvény árfolyama mégis csökken. A finn mobilcég adózott profitja 41 százalékkal, 1,2 milliárd euróra nőtt a múlt év utolsó három hónapjában, meghaladva az elemzők átlagosan 1,1 milliárd euróra taksált jóslatait. A forgalom szintén dinamikus ütemben nőtt, az 1999-es 6,4 milliárd euróról 9,3 milliárd euróra. Még rózsásabb a kép, ha csak a mobil telefonok érté

2001. 01. 30. 11:51

Közeleg az adóbevallási csúcsszezon, az FN Kávéház vendége az APEH három elnökhelyettese, akik február 1-jén 14-től 15 óráig élőben adnak választ az Önök kérdéseire. Kérdezzen most>

2001. 01. 30. 10:38

(Mti) A taxistarifák egységesítésével csökkenthető lenne a lakossági panaszok száma – állapította meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. A fogyasztóvédők 2000-ben 567 taxist ellenőriztek, és 117 esetben kifogásolták jogszabálysértő tevékenységüket. Az ellenőrzés tapasztalatai szerint az ártájékoztatásra vonatkozó előírásokat a taxisok többször is megsértették. Az összefoglaló jelentés szerint terjed az a helytelen gyakorlat, hogy a kis távolságr

2001. 01. 30. 10:30

(FN) A kamatcsökkentési várakozások fölfelé vitték a vezető tőzsdeindexeket New Yorkban. A technológiai részvények keresettek voltak, a Nasdaq Composite 2 százalékkal magasabban, 2838 ponton zárt. A Dow Jones pedig csaknem fél százalékkal, 10 702 pontra emelkedett. Az amerikai részvénypiacokon uralkodó optimista hangulat a Távol-Keletre is átterjedt, a Nikkei a kereskedés nagy részében a pozitív tartományban tartózkodott. A tokiói börzeindex az

2001. 01. 30. 08:59
Olvasói sztorik