(FN) Csökkenéssel nyitottak a New York-i börzeindexek : a Dow Jones 0,17, az S&P 500 0,49, a Nasdaq pedig 1,93 százalékos csökkenéssel kezdte a kereskedést.
(FN) Lassult az USA-ban a termelékenység javulásának dinamikája. 2000 utolsó negyedévében 2.4%-kal emelkedett a termelékenység, 0,6% ponttal elmaradva az előző negyedév mögött – az érték azonban megfelelt az elemzői várakozásoknak.
(Reuters) Az AOL Time Warnerhez tartozó America Online – AOL Europe néven – európai leányvállalatot készül alapítani. A Handelsblatt által közzétett felmérés szerint a német internetezők körében Németországban az AOL felhasználói négyszer több időt töltenek a neten, mint a német T-Online ügyfelei. A reklámbevételeket tekintve becslések szerint az AOL portálja megelőzte az összes, a német piacon jelen lévő konkurensét, s mintegy 52 millió eurót
(FN) Magyarország egyik vezető internetes szolgáltatásokat nyújtó vállalata az elmúlt évben megnégyszerezte, kb. 240 millió forintra (850.000 USD) növelte bevételeit. Miközben a cég vezetői szerint a teljes magyarországi piac két-háromszoros gyarapodást könyvelhetett el 2000-ben, a Kirowski kiemelt ügyfélkörének teljes körű kiszolgálásával érte el ez az átlag feletti növekedést. A vállalat alapítói és menedzsmentje – magyar magánszemélyek – tula
(Napi, FN) A kormány ez év végéig akarja Az ÁPV Rt. megszüntetését és a jogutód Magyar Holding Rt. felállítását végrehajtani – mondta Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt. A befejezett privatizációval összefüggésben fennálló kötelezettségek és követelések koncentrált, szakszerű kezelésére önálló szervezet jönne létre. Az idei privatizációs tervek közt szerepel a Richter Rt. a Bábolna Rt
(Napi) Az EBRD bejelentette, hogy mindaddig nem dönt a Gazprom által kért 205 millió dollárós hitelről, amíg a vállalat nem teszi átláthatóvá működését. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank azt követően fogalmazta meg kétségeit, hogy egy, a Gazprom-részvények mintegy 10 százalékával rendelkező befektetőcsoport bejelentette, független auditorral szeretné megvizsgáltatni a cég könyveit, mert nem elégedett a Gazprom nyereségével és külföldi
(FN) A magyarországi cégek 63 százaléka áttekintette e-stratégiáját, és tisztában van az e-business előnyeivel. Többségük kidolgozott lehetséges e-stratégiákat, ismeri a szükséges infrastrukturális feltételeket és a szóba jöhető e-business megoldásokat. A legfelkészültebbek (24%) már részletes e-stratégiával rendelkeznek, részben átalakították üzleti modelljüket, és a cégeknél működnek a stratégiához és a modellhez illeszkedő internet-alapú alka
(MH) A General Electric Capital vásárolja meg a Budapest Bank még állami kézben levő részvényeit. Az újság értesülései szerint megegyezés született a magyar állam tulajdonában levő 23,7 százalékos részvénypakett eladásáról szóló kétoldalú tárgyalásokon, így a GE Capital él – májusig érvényes – elővásárlási jogával.
Részletek a Magyar Hírlapban >>
(Napi) Az ingatlanpiac szereplői arra számítanak, hogy idén a lakóingatlanok, telkek és az irodák ára reálértéken érezhetően emelkedik – derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. legújabb ingatlanpiaci konjunktúrajelentéséből. A jelentés szerint – amelyet a tavalyi negyedik negyedév adataira alapoznak – az árak növekedése különösen az új lakóingatlanok esetében lesz számottevő. A használt lakóingatlanok ára várhatóan stagnál, sőt a nem új üzlethelyisége
(FN) A BUX 47,9 pontos csökkenéssel 7759,81 ponton nyitott.
(MTI-Eco) A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 18,7 pontos veszteséggel kezdte meg a mai kereskedést , majd néhány percen belül 31,3 pontra nőtt a veszteség. A frankfurti értéktőzsde 37,45 pontos veszteséggel kezdte a napot.
(Bloomberg) A tegnapi tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra a Cisco Systems a második negyedévi nyereségi adatait. A világ legnagyobb internetes berendezés-gyártója 1,33 milliárd dollár, azaz részvényenként 18 cent nyereséget ért el, amely egy centtel alacsonyabb az elemzők által várt értéknél. Bevétele 6,75 milliárd dollár volt, szemben az elemzők által várt 7,2 milliárddal. A cég mérsékelte harmadik és negyedik negyedévre vonatkozó előrejelzés
(VG) Az orosz Lukoil olajtársaság amerikai olajcéget vásárolt. Az egy év óta drága olajon meggazdagodott orosz cég 71 millió dollárért megvette a Getty Petroleum Marketing Inc. amerikai olajipari vállalatot, 1300 benzinkútjával együtt. Bár a Getty viszonylag kis hal az amerikai olajiparban, a tranzakció mégis jelentős, hiszen ez az első eset, amikor orosz vállalat nyilvános amerikai részvénytársaságot vásárol. A felvásárlási akciót novemberben i
(VG) A Microbróker Rt. értékesítésre kínálja fel 0,834 százaléknyi tőzsdei tulajdonrészét. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alapszabály-módosítása január 15-én lépett hatályba – következő aukció lesz tehát az első, amelyen már magánszemélyek is részt vehetnek. Érdekes azonban, hogy ezen éppen az a Microbróker Rt. tesz eladási ajánlatot, amely az utóbbi időben több, összesen 3,945 százaléknyi vagyonhányadot is – állításuk szerint befektetési céllal
(Napi) A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. bejelentette, hogy február 5-én 2567 saját részvényt várárolt. A tőzsdei adatok alapján a cég 4000 forinton vásárolta vissza elsőbbségi részvényeit.
(FN) A tokiói Nikkei-225 13 366,01 ponton zárt, amely 0,7 százalékos emelkedést takar. Az előző heti csökkenések megszakadása elsősorban a japán high-tech részvények jó szereplésének köszönhető.
(FN) A France Telecom bejelentette, hogy a két hete meghatározott 11,5-13,5 euróról 9,5-11 euróra csökkenti az Orange-részvények kibocsátási ársávját. A France Telecom azért szánta el magát a brit mobilszolgáltató részvényeinek első nyilvános kibocsátására, hogy ebből fizesse vissza az Orange tavalyi megvásárlására felvett hitelek egy részét. A 9,5 eurós árral számolva az Orange kevesebb mint harmadát éri annak, mint amennyire francia tulajdonos
(VG) A beruházni szándékozó 50 fő alatti vállalkozások akár 900 ezer forint társasági adóelőleget is megspórolhatnak az idei első fél évben. Ehhez csupán jövő csütörtökig nyilatkozni kell az APEH-nál a cégeknek. Nem jár büntetés, ha mégis elmarad a korszerűsítés, de viták adódhatnak a felhasználás körül, amit csak az alapos ellenőrzés tisztázhat.
Részletek a
(VG) A TVK tegnap bejelentette, hogy meghiúsult a Tipszo Ipari és Szolgáltató Kft.-ben lévő 99,6 százalékos részesedésének eladása. Az ügyletet azért nem sikerült lebonyolítani, mert a kijelölt vevő, a Metalcontrol Kft. az előzetes szerződésben megjelölt határidőig nem egyenlítette ki a vételárat.
Elemzők szerint a 434 millió forintos törzstőkéjű szolgáltatótársaság jóval könyv szerinti értéke alatt fog elkelni.
Részletek a
(Napi) A leendő jegybankelnök, Járai Zsigmond hétfőn a gazdasági bizottság előtt fölvetette a pénzügyi tranzakciók után fizetendő Tobin-adó bevezetésének lehetőségét. Ilyen jellegű terveket már a jegybank is dédelgetett korábban, de mivel megvalósításukat drágának és nehézkesnek, valamint könnyen kijátszhatónak tartották, az ötletet végül elvetették.
Részletek a NAPI Gazdaságban
(FN) Az amerikai értékforgalmazói szövetség elektronikus Nasdaq piacának indexe 0,81 százalékos (21,28 pont) emelkedéssel, 2664,49 ponton zárt. A Nasdaq részvényei közül a félvezető, a biotechnológiai és a számítógépgyártó cégek voltak a húzó papírok.
A 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója 0,08 százalékkal (8,43 ponttal) 10 957,42 pontra csökkent. A DJIA indexét elsősorban az IBM, az Intel, a Microsoft, és a Hewlett-Packard erősítette. Az IBM
Az FN Kávéházának vendége február 8-án (csütörtökön) délután 3 és 4 óra között Beck György, a Compaq Magyarország Kft. vezetője, aki élőben válaszol az Önök kérdéseire. Kérdezzen most>
(FN, Bull)A BUX alacsony, 5,4 milliárd forintos forgalom mellett 6 ponttal, 7808 pontra emelkedett. Az index a kereskedés nagy részében egy szűk, 50 pontos sávban mozgott,mely a kereskedés végén 20 ponttal a napi minimuma felett zárt. Az OTP (+0,1%) jegyzése javarészt a negatív tartományban tartózkodott. A Postabankra tett ajánlatot egyelőre bizonytalansági tényezőként értékeli a piac. A Richter az intézményi vásárlásoknak köszönhetően (1 Mrd-os
(Mti) Az áramszolgáltató társaságok és a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. között a villamos energia átvételi áráról kialakult vitában a kormánnyal folytatott tárgyalás lehet döntő. A kijelentés Emmerich Endresz, az Elmű Rt. igazgatóságának elnöke nyilatkozta sajtótájékoztatón. Emmerich Endresz hozzátette: jelzéseik vannak arról, hogy a kormány hajlandó erről tárgyalni az áramszolgáltatókkal. A sajtótájékoztatón elhangzott: az áramszolgáltatóknak
