(FN, VG) Az Európai Beruházási Bank (EIB) több úgynevezett „olcsó hitellel” támogatná hazánk önkormányzatait a környezetvédelem területén , ha meglennének ehhez a megfelelő jogi feltételek. Wolfgang Roth, az EIB kelet-európai ügyekért felelős alelnöke szerint azonban ezek hiányoznak a regionális környezetvédelmi hitelekhez. Az EIB 2000 nyara óta folyósíthat 17 milliárd eurós hitelösszeget a hazai önkormányzatok környezetvédelmi költségeinek fedez

2001. 02. 09. 08:33

(FN, Napi) Elképzelhető, hogy módosítják a 2002-ig előirányzott költségvetést annak érdekében, hogy a köztisztviselők és a rendvédelmi szervek életpálya-programjára 28 milliárd forinttal több jusson, mint azt korábban tervezték. Erről a legutóbbi kormányülésen megvitatott előterjesztés keretében tárgyaltak. A költségvetési törvény egyébként engedélyezi a megállapított keret törvénymódosítás nélküli túllépését, de a kormány a jogi megoldást is fo

2001. 02. 09. 08:18

(FN) Orbán Viktor és a Torgyán József pártelnök-miniszter megbeszélésén megszületett a döntés: Torgyánnak távoznia kell. Ezt maga a távozó miniszter jelentette be, a hírt már a miniszterelnök is megerősítette sajtótájékoztatóján. Torgyánnal – aki február 15-éig marad tisztségében – együtt távoznia kell politikai államtitkárának, Szabadi Bélának is. A miniszter utóda az FVM élén Gyimóthy Géza, az Országgyűlés jelenlegi alelnöke lehet, ám a találg

2001. 02. 08. 18:52

(MTI-Eco) Az ÁPV Rt. a kormánynak szánt előterjesztési javaslatából kiderül, hogy a nemzeti légitársaság 10 milliárd forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet. az előterjesztésből – amelynek alapján majd a kabinet dönt a Malév sorsáról – kiolvasható, hogy az idei esztendőben sem várható az eredmény lényeges javulása, és a társaságnak 20 milliárd forintos kormánygaranciára lenne szüksége a talpon maradáshoz. Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-ve

2001. 02. 08. 17:56

(FN) 7822,94 ponton, 75 pontos emelkedéssel zárt a BUX. A forgalom ma is meglehetősen halvány volt, alig érte haladta meg a 6 milliárd forintot. A Borsodchem emelkedéssel zárta a napot, annak ellenére, hogy a negyedik negyedéves eredménye a vártnál némileg rosszabb lett. Az emelkedésben az OTP, a Richter, az Egis és az Elmü járt az élen. A 2 forintos drágulást produkáló Matáv esetében egy 90 ezer darabos önkötésről, illetve egy 80 ezres kötésről

2001. 02. 08. 17:05

(FN) A mai napon tartott MNB sajtótájékoztató volt Surányi György, utolsó nyilvános sajtótájékoztatója, mint jegybankelnök. A sajtótájékoztatón az MNB tevékenységének elmúlt 6 évét tekintették át, a periódusról összefoglaló kiadvány is készül, amivel a jegybank hagyományt kíván teremteni.

2001. 02. 08. 16:29

Az FN Kávéházának vendége volt Beck György, a Compaq Magyarország Kft. vezetője, az év menedzsere. Élőben válaszolt az Önök kérdéseire. Nézzen be a Kávéházba, olvassa el a kérdéseket és a válaszokat! >>

2001. 02. 08. 16:00

Az FN Kávéházának vendége délután 3 és 4 óra között Beck György, a Compaq Magyarország Kft. vezetője, az év menedzsere. Most élőben válaszol az Önök kérdéseire. Nézzen be a Kávéházba, vegyen részt az eszmecserében! Kérdezzen most>

2001. 02. 08. 14:55

(FN) A Bank of England 0,25 százalékkal csökkentette irányadó kamatát. 20 hónap változatlanság után így most 5,75 százalékra változott az irányadó kamatszint. A döntés a várakozásoknak megfelelő volt, miután az elmúlt évek dinamikus növekedése az utóbbi hónapokban a mérséklődés jeleit mutatja.

2001. 02. 08. 13:21

(MTI-Eco) Kínában a mobiltelefonok száma tavaly elérte a 85 millió darabot. Az elmúlt évben 42 millió új készüléket adtak el az országban, ahol elemzések szerint 2005-re már 240 millióan fognak mobiltelefonnal rendelkezni…

2001. 02. 08. 13:15

(Napi) A reprezentációs költségek adóztatásának felülvizsgálatáról és a forint árfolyamrendszeréről esett szó a fórumon. Varga Mihály pénzügyminiszter kijelentette, hogy nem zárkózik el a reprezentációs költségek adóztatásának felülvizsgálatától és hajlandó a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamarával együtt létrehozni egy bizottságot, amely elkészítené a szükséges módosítási javaslatokat. Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a kormány meg akar

2001. 02. 08. 13:09

(Napi) A cseh EuroTel ingyen akar cseh UMTS-koncesszióhoz jutni. A legnagyobb cseh mobilszolgáltató, az EuroTel AS a Napi Gazdaság információja szerint felszólította a kormányt, hogy ingyen biztosítson számára harmadik generációs koncessziót, vagy legalábbis jelentősen csökkentse az ötmilliárd koronás (134,4 millió dollár) eladási árat. Az EuroTel legfeljebb 2,8 milliárd koronát hajlandó fizetni a koncesszióért.

2001. 02. 08. 12:34

(FN) A brit-holland tulajdonban lévő Royal Dutch/Shell vállalat nettó nyeresége 2000 negyedik negyedévben 3,58 milliárd dollár volt , ami főleg a drága olaj miatt jóval meghaladja az egy évvel korábbi 2,24 milliárdot. Ez pedig rekordnagyságú, 60 százalékos megugrást jelent. A világ második legnagyobb olajtársaságának nettó nyeresége 12.71 milliárd dollárt tett ki az év egészére nézve, szemben az 1999-ben elért 8.58 milliárd dollárral és erre 8.9

2001. 02. 08. 12:15

(Napi) A Vodafone leányvállalatán keresztül felvásárolja az ausztrál Cable & Wireless Optus céget. A világ legnagyobb mobilszolgáltatója a Vodafone Pacific révén ( amely ausztrál leányvállalata) mintegy 18-20 milliárd ausztrál dollár értékben fel akarja vásárolni a Cable & Wireless Optus Ltd. mobilszolgáltatót, amely a második legnagyobb ausztrál távközlési vállalat. A Vodafone a felvásárlást új Vodafone Pacific részvények kibocsátásával kívánja

2001. 02. 08. 11:36

(MTI-Eco) 10 milliárd forinttal növelte árbevételét tavaly a Compaq Magyarország Kft. A cég 2000-ben 40 milliárd forint árbevételt ért el, az idei esztendőre pedig 45-50 milliárd forintot terveznek. Kérdezzen Ön is Beck Györgytől, a Compaq Magyarország Kft. Vezetőjétől >>

2001. 02. 08. 11:18

(MTI-Eco) 760 millió fontos adózatlan eredménnyel zárta az előző évet a BT. A felvett hitelek kamatterhei miatt ez az eredmény elmaradt a piaci várakozásoktól. Az 1999-es esztendőt 651 millió fonttal zárta a társaság, tavaly azonban a 10 százalékos forgalombővülés ellenére sem tudott megfelelni a közel 1 milliárd fontos nyereségelvárásoknak. Az egy részvényre jutó eredmény a korábban várt 4,9 penny helyett csupán 4,3 lett. A BT közölte, hogy a j

2001. 02. 08. 10:44

(Napi) 2,4 százalékos infláció Németországban. Németországban hó/hó alapon számítva 0,5 százalék év/év alapon pedig 2,4 százalék lett a fogyasztói árindex januárban. Az adatok megfelelnek a várakozásoknak, ami tovább csökkenti annak esélyét, hogy az ECB a közeljövőben kamatot csökkentsen.

2001. 02. 08. 10:34

(FN) Némi csökkenéssel, 7736,98 ponton nyitott a BUX. 6,66 pontos csökkenéssel kezdte a napot a budapesti tőzsde, azóta azonban enyhe emelkedésbe fordult az index. A Borsodchem árfolyama a vártnál némileg gyengébb eredmény miatt esik, jelenleg 6020 forinton folyik a kereskedés. Az Egis, az OTP, a Pannonplast és a Synergon árfolyama emelkedik. Európában az FTSE enyhén csökken, a CAC és a DAX emelkedik. Az euró gyengül a dollárral szemben.

2001. 02. 08. 10:29

(FN) A BorsodChem a várakozásokkal ellentétben már ma közölte eredményét: A társaság árbevétele 110,7 milliárd forint lett, nyeresége 12,35 milliárd. A cég működési eredménye 11,6 milliárd forint lett, ami alig 800 millió forinttal magasabb, mint a harmadik negyedév száma volt. A társaság árbevétele először haladta meg a 100 milliárd forintot. A 15%-os TVK részesedés eladása 2 milliárd forintos pénzügyi eredményt hozott, ez növelte meg a profito

2001. 02. 08. 10:20

(FN) A Pannonplast Rt. 1,71 milliárd forintos nyereséggel zára a tavalyi évet, ami 190 millióval kevesebb, mint 1999-ben. Az üzleti tevékenység eredménye a Pannonplast-csoportnál 2,5 milliárd forint volt, ez pedig csupán 4,9 százalékkal haladja meg az előző évi értéket. Az adózás előtti nyereség 3 százalékkal, 2,3 milliárd forintra nőtt.Részletek a

2001. 02. 08. 08:46

(Napi) Az eddig a menedzsmentjogokat gyakorló amerikai GE Capital várhatóan 133, 4 százalékos árfolyamon nyilvános vételi ajánlatot tesz a pénzintézet kisebbségi részvényeseinek. Erre azért van szükség, mert a bank különböző részvényeseinek fizetendő ár nem térhet el egymástól, így ha a GE meg akarja szerezni az ÁPV Rt. 23,7 százalékos pakettjét, a többi tulajdonost is ezen az áron, tehát 133 százalékon kell kifizetnie. További részletek napközb

2001. 02. 08. 08:29

(FN) Mindenhol estek a tőzsdeindexek. A világ börzéinek hangulatát leginkább a Cisco Systems szerdai kiábrándító eredményközlése határozta meg, aminek következtében a technikai papírok piacán eladási hullám kezdődött el. A Nasdaq az utóbbi négy hét legalacsonyabb értékén, 2607,82 ponton, 1,23 százalékos eséssel zárta a napot, de a Dow Jones is csökkent, igaz, csak 0,1 százalékkal. Európában a fontosabb indexek egy százaléknál nagyobb mértékben

2001. 02. 08. 08:23

(MNB) A monetáris bázis januárban éves szinten 13,7 százalékkal nőtt, ami a korrigált decemberi növekedési indexhez képest 1,3 százalékpontos visszaesés. A bázis január végi abszolút értéke 1 499 milliárd forint volt, szemben az egy hónappal korábbi 1 560,9 milliárd, illetve az 1999 decemberi 1 439 milliárd forinttal. Az év első hónapjában az államháztartással szembeni összes jegybanki követelés 199,3 milliárd forinttal csökkent, ami szinte telj

2001. 02. 07. 17:12

(MTI) Oroszország tavaly körülbelül 4 milliárd dollárért értékesített külföldre fegyvereket – közölte szerdán a legnagyobb állami fegyverexportőr cég egyik vezetője. A korábbi adatok alapján ez az elmúlt évtized legnagyobb bevétele az orosz iparágban. A teljes kivitel egyharmadát India vásárolta meg és szakértők szerint további jelentős vásárlásokat tervez. Előkészítés alatt áll egy szerződés T-90S harckocsik és egyéb orosz hadfelszerelés indiai

2001. 02. 07. 16:42
Olvasói sztorik