(FN, BLRG) A legnagyobb görög mobilcég, a Panafon-Vodafone SA bejelentette, hogy pályázati úton, 38 millió dollárért mobiltelefon-licenszhez jutott Albániában – olvasható a Bloomberg honlapján. Az albán piac nagy lehetőségeket rejt magában, hiszen csupán 1 százalékos a mobiltelefon-ellátottság, ám az ország szegénysége az elérhető árbevétel szempontjából igen kedvezőtlen.

2001. 02. 09. 16:15

(Napi) A Hungarian Innovative Technologies Fund két magánszeméllyel mintegy 425 ezer dollárt fektetett be az i-Cell Kft.-be . A társaság tavalyi árbevétele meghaladta a 240 millió forintot, de emellett csak szerény nyereséget ért el. A befektetett összeget egyébként hardverberuházásokra és a személyi állomány növelésére kívánják fordítani.

2001. 02. 09. 16:00

(FN, Napi) A svéd kormány 24 darab használt Gripen típusú katonai repülőgép kölcsönadására tett ajánlatot a magyar kormánynak. A Magyar Honvédségnek csak a használatba vételhez szükséges beruházások költségét kellene fizetnie, a használat ugyanakkor teljesen ingyenes lenne, s a gépek a szerződéskötéstől számított két év múlva állnának a légierő rendelkezésére.

2001. 02. 09. 15:40

(FN, MTI-ECO) A tervezettnél hamarabb kerül a kormány és az Országgyűlés elé a vállalatfelvásárlási szabályok módosítása az értékpapír-törvényben. A Pénzügyminisztérium erre vonatkozó tervezete tárcaegyeztetésen van, és várhatóan a kormány következő ülésén már tárgyalhatja az előterjesztést – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter, majd hozzátette: a módosítások egyrészt hatékonyabb eszközöket adnak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, h

2001. 02. 09. 15:05

(FN, MH) Vityi Péter a Microsoft magyarországi részlegének új igazgatója. A korábban a kereskedelmi igazgatói poszton tevékenykedő szakember február 7-e óta vezeti a leányvállalatot. Vityi Péter 1994 óta dolgozik a Microsoft Magyarországnál, és tavaly november 17-e óta a megbízott ügyvezetői feladatokat is ellátta. A korábbi ügyvezető-igazgató, Hercegh Tamás közös megegyezéssel 2000. december 1-én távozott a cégtől.

2001. 02. 09. 14:12

(FN, MTI) A CIB csoport tavaly 9,8 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 26,5 százalékkal haladja meg az előző évi összeget jelentette be Zdeborsky György, CIB elnök-vezérigazgatója. A csoport mérlegfőösszege több mint 22 százalékkal emelkedett az elmúlt évben, az 1999-es 558,8 milliárd forintról 683,8 milliárd forintra nőtt. A hitelállomány 31 százalékkal, a betétállomány pedig 23,2 százalékkal bővült. Bejelentették, hogy az anyaba

2001. 02. 09. 13:25

(FN, Napi) A Malév a tulajdonosokkal egyeztetve úgy döntött, hogy pénteken 13 óra 30 perckor induló varsói gép után több járatot nem indít , az egész flottát leállítják – jelentette be Antal Erzsébet a légitársaság vezérigazgatója. Az ügy a további egyeztető tárgyalásokkal folytatódik, egyenlőre nem tudni, mikortól „szárnyalhat” újra a Malév. Az Aeroplex kft-hez tartozó karbantartók továbbra is 15 százalékos béremelést követelnek. Ha valamennyi d

2001. 02. 09. 13:00

(FN, MTI) A Hajdú-Bét Rt. által felhalmozott, megközelítőleg 1,3 milliárd forintnyi kamattartozást engedett el az OTP Bank Rt. – közölte az MTI. Korábban 3,5 milliárd forintos kamattartozás elengedéséről számolt be a sajtó, illetve a Magyar Tőkepiac, ezt helyesbítette a bank.

2001. 02. 09. 12:45

(FN, Napi) A japán jegybank bejelentette, hogy csökkenti az overnight kamatlábat, ennek hatására gyengült a jen árfolyama. Egy dollár jelenleg 116,97 jenbe kerül, a csütörtöki értéknél 0,52 százalékkal magasabb az ára. A mostani árfolyam az elmúlt két hét legmagasabb értéke. A szigetország valutája az euróval szemben is gyengült, annak árfolyama 107,4 jen fölé emelkedett. A dollár erősödése az euróval szemben is megmutatkozott: két hete nem állt

2001. 02. 09. 12:32

(FN, Napi) A Graboplast Rt. januárban megállapodást kötött a Deloitte and Touche-sal (DT) a termelés hatékonyságának vizsgálatára. A Napi Gazdaság értesülése szerint a cég tordai gyára lehet az első, amely a hamarosan meginduló racionalizálási program keretében beszünteti a termelést. A DT még január 9-én megkezdte az átvilágítást, és várhatóan egy hónapon belül megszületnek a gyártási folyamatok ésszerűsítésére, a költségek erőteljes csökkentés

2001. 02. 09. 12:30

(IE-NY) A WIG20 értéke előző napi értékénél 0,2 százalékkal magasabban zárt. Átlag feletti ütemben növekedett a TPSA árfolyama. A lengyel telekommunikációs társaság papírjai 1,6 százalékot erősödtek, miután hasonló mértékben veszített értékéből az előző napon, a France Telecom bejelentésnek köszönhetően, mely szerint a negatív piaci hangulat miatt jelentősen csökkentik az Orange részvények értékesítési árát. Miután az Optimus 1,85 millió dolláro

2001. 02. 09. 12:17

(FN, IE-NY) A Dell Computer fennállása óta először komoly munkaerő-csökkentésre kényszerül. A computergyártó cég alkalmazottainak ezreit készül elbocsátani a termékei iránti csökkenő érdeklődésből származó bevételhez képest magas kiadások miatt. A munkaerő-állomány 8 százalékos leépítését tervezik, ami körülbelül 3000 dolgozót érint majd. A létszámcsökkentést nem elbocsátások formájában szándékoznak végrehajtani, hanem úgy, hogy emelik az alkalm

2001. 02. 09. 12:02

(FN, MH) Sok diák eleshet a megközelítőleg tízezer forintnyi szociális ösztöndíjtól az „Esély a tanulásra közalapítvány” alapító okiratának módosítása miatt. Nem pályázhatnak ugyanis a közalapítványi juttatásra azok a hallgatók, akiknek a lakóhelye bekerült a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerbe, amely az ország településeinek egyharmadát foglalja magába. Az alapítóokirat-módosítás egyéb pontatlanságok mellett olyan hibát is tartalmaz, ami miatt

2001. 02. 09. 11:40

(FN, NSZ) Az elkövetkezendő hónapokban névre szóló értesítést kapnak a 25 és 65 év közöttiek arról, hogy mikor és hol jelenjenek meg szűrésre. A méhnyak-, mell- vagy vastagbélrák-szűrés révén évente 1500-2000 ember idő előtti halála lesz elkerülhető az Egészségügyi Minisztérium becslése szerint, amennyiben az érintettek élnek a lehetőséggel. Az új lendülettel működésbe hozott vizsgálati programra mintegy 1,5 – 2 milliárd forintot fordít az egész

2001. 02. 09. 11:39

(FN, Napi) A mezőgazdasági termelői árak 2000 január-decemberben 22,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. A növényi termékek termelői ára 30,8, az élő állatoké és az állati termékeké pedig 12,3 százalékkal emelkedett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Tavaly decemberben az árak 21,5 százalékkal emelkedtek, a növényi termékek termelői ára 24,7, az élő állatoké és az állati termékeké pedig 17,5 százalékkal v

2001. 02. 09. 11:20

(FN, Prím) A több milliárdnyi dollár, melyet Európa-szerte a harmadik generációs mobil-kommunikáció fejlesztésére költöttek az elmúlt időben azt sugallja, hogy a jövő felhasználói különleges szolgáltatásokra számíthatnak. Ennek ellenére sok leendő ügyfél közömbösen, bizonytalanul néz szembe az előtte álló lehetőségekkel, és felteszi magában a kérdést: vajon tényleg szükségem van erre?

2001. 02. 09. 11:10

(FN) Vegyesen nyitottak az európai tőzsdék, mostanra viszont már mind kisebb gyengülést mutatnak. Az FTSE 100 0,11 százalékkal, a DAX 0,36 százalékkal, a CAC 0,13 százalékkal csökken, az S&P viszont 3,50 ponttal felfelé tart. A BUX eddig 0,4 százalékkal gyengült. New Yorkban a DJIA 0,61 százalékkal, a Nasdaq pedig 1,75 százalékkal zárt gyengébben csütörtöki záróértékéhez képest. Nem várnak élénkülést pénteken a budapesti részvénypiacon az MTI ál

2001. 02. 09. 11:02

(FN, Prim) A Love vírus egy új, olasz változata, mely a Cartolina néven ismeretes, több vállalatot megtámadott Németországban, Franciaországban, és Olaszországban. A gyors terjedésből arra lehet következtetni, hogy ha a rendszergazdák nem teszik meg a megfelelő óvintézkedéseket, akkor a vírus gyorsan szétszóródhat az egész világon. Mások szerint ez valószínűtlen, mivel a vírust olaszul írták. A valóság előbb utóbb kiderül, de addig is érdemes me

2001. 02. 09. 10:45

(FN, Napi) Csütörtökön felélénkültek a szigetországi tőzsdei mutatók , mivel elterjedt a hír, hogy a japán jegybank pénteken várhatóan mérsékeli az overnight kamatlábakat 0,5-ről 0,375 százalékra. A jen/dollár árfolyam 116,8-ra nőtt, a Nikkei future index pedig az elmúlt 27 hónap legmagasabb értékét érte el. A Nikkei-225 2,17 százalékos nyereséggel, 13422,83 ponton zárt.

2001. 02. 09. 10:20

(FN, NYT) A Deutsche Telekom (DT) elhalasztja a VoiceStream Wireless Corp. (USA) megvásárlását – értesült a New York Times. A német nemzeti távközlési vállalat és a VoiceStream megegyezett, hogy a DT májusban esedékes közgyűléséig nem kötik meg a 38,1 milliárd dolláros ügyletet, különben a vevőnek már a VoiceStream tulajdonosai számára is osztalékot kellene fizetnie. A megegyezés szerint a VoiceStream idén – a felvásárlás előtt – 250 millió doll

2001. 02. 09. 10:03

(FN, MTI) Hazatér a japán nagykövet, Nukazava Kazuo. Búcsúnyilatkozatában elmondta, hogy a Magyarország és Japán közötti kapcsolatoknak nincs olyan területe, amelyen a fejlődés az elmúlt időszakban ne lett volna töretlen, a japán beruházások elérték az egymilliárd dollárt. A szigetországi diplomata, aki három hónap híján három évet töltött Budapesten, meggyőződésének adott hangot, hogy az együttműködés a jövőben tovább erősödik. Ezt a reményt sz

2001. 02. 09. 09:55

(FN, VG) Néhány brókercég a tőkeszámlák számának drasztikus csökkenésére számít az adótörvény idei változása miatt. Az árfolyamadó bevezetése nemcsak fizetendő adónövekménnyel jár, hanem a befektetőknek magasabb költségekkel is kell számolniuk. Az Eastbrokers Rt.-nél akár 7000-8000 tőkeszámla is megszűnhet – tudta meg a Világgazdaság -, hiszen náluk korábban ingyenesen vezették a tőkeszámlát, míg ezentúl évi 5000 forintos díjat kérnek. 5000-6000

2001. 02. 09. 09:05

(FN, VG) Négy év múlva 24 használt, bérelt F-16-os vadászgépe lesz a magyar légierőnek a nemzetbiztonsági kabinet csütörtöki döntése alapján. Nem bízzák meg a DaimlerChrysler Aerospacet (DASA) a Mig-29-esek korszerűsítésével, hanem a csak a minimálisan szükséges munkát hajtatják végre hazai, illetve orosz gyári kivitelezésben 1,5 milliárdért. Az F-16-osok bérleti díja nulla, ám felújításuk darabonként hatmillió dollár.

2001. 02. 09. 08:54

(VG) A távközlést drágíthatja az az újabb központi díjterhelés, amivel a telefontársaságok számolhatnak 2001-től. Egy tavalyi törvénymódosítás nyomán a szolgáltatóknak fizetniük kell majd az előfizetői és egyéb általuk használt más telefonszámok után. A készülő díjrendelet miatt nagy a felzúdulás az érintett cégek között, akik ezt egyszerűen bújtatott adónak tartják.

2001. 02. 09. 08:43
Olvasói sztorik