(FN, Prim) Ron Sommer, a Deutsche Telekom (DT) elnöke kijelentette, hogy kiáll cége stratégiája mellett annak ellenére, hogy gyengül a távközlési vállalat részvényára. Az elnök szerint az árcsökkenés nem a DT problémáját jelzi, hanem azt, hogy a távközlési ágazat egésze újraértékelődik. Sommer megérti a részvényesek aggodalmát, hiszen miután a cég papírjait bevezették az értéktőzsdére, az árfolyama 70 euróról hihetetlen gyorsasággal 100 euró föl

2001. 02. 23. 10:48

(FN, MTI-ECO) A Budapesti Értéktőzsde tájékoztatása szerint a kibocsátó 2001. február 22-én kérelmet juttatott el a Budapesti Értéktőzsdére, amelyben részvényeinek a 2001. február 23-i napra történő felfüggesztését kérte , mivel olyan, a gazdálkodására vonatkozó információ bejelentésére készül, amely a részvények értékét közvetlenül befolyásolhatják. Amennyiben a kibocsátó részvényeinek kereskedését befolyásoló információ a fentiekben meghatározo

2001. 02. 23. 10:41

(FN) Február 28-án lehet utoljára kereskedni a felszámolás alatt álló Fűzfői Papír részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén . Pénteken mind a BUX, mind az európai börzék indexei felfelé nyitottak. A FTSE 100 0,05 százalékkal, a CAC 0,06 százalékkal, a DAX 0,31 százalékkal emelkedett nyitáskor, az S&P pedig 2 pontos pluszban volt. A csütörtöki kereskedés kezdetén több kedvezőtlen vállalati hír hatására valóságos pánikhangulat uralkodott az amerikai

2001. 02. 23. 10:23

(FN, Napi) Az olasz Generali biztosító tulajdonában álló Generali Holding Vienna az elmúlt évre vonatkozóan jelentős profitvisszaesésről számolt be pénteken . A holding 2000-es konszolidált nyeresége a tavalyelőtti 59,3 millió euróról 22 millióra zuhant – derül ki a közleményből, amely említést tesz a nyári jégesőkről, a gépjármű-cascobiztosítások egész Európában tapasztalt lényeges visszaeséséről és olyan katasztrófákról, mint például a kapruni

2001. 02. 23. 10:06

(Fn, Napi) A Standard & Poor’s AAA-ról AA pluszra rontotta a hosszú lejáratú japán szuverén devizaadósságok, illetve a japán jenben jegyzett adósságok besorolását . A rövid lejáratúak A-1 plusz besorolását megerősítették. Az egyesült államokbeli hitelminősítő a japán adósságállomány növekedésével, a pénzügyi rugalmasság csökkenésével, valamint a szerkezeti reformok késlekedésével magyarázta a döntést.

2001. 02. 23. 09:57

(FN, VG) Az előzetes adatokkal megegyező, 10,1 százalékos januári inflációt jelentett csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal . A KSH ezentúl a nemzetközi standardoknak megfelelő termékcsoportok alapján közli majd a fogyasztói árindexre vonatkozó adatokat. Januárban az előző év azonos időszakához képest 10,1 százalékkal növekedtek az árak. A várakozásokat jóval meghaladó áremelkedés elsősorban az élelmiszerek és a szolgáltatások drágulása mi

2001. 02. 23. 09:49

(FN, VG) Megkezdi a főváros a 110 millió eurós EIB-hitel lehívásához szükséges banki garancia megszerzésével kapcsolatos tárgyalásokat . A kormány tavaly novemberben tagadta meg a fővárostól az állami garanciát, így az önkormányzat nem jut hozzá a pénzhez, amelyből 11 nagyberuházást finanszíroznának. Felhatalmazást kér a mai fővárosi közgyűléstől a város vezetése, hogy megkezdhesse az Európai Beruházási Bank (EIB) által folyósított hitel lehívásá

2001. 02. 23. 09:41

(FN, VG) Április elsejétől változik a Budapesti Értéktőzsde besorolási rendszere . A jelenleg is alkalmazott három kategóriából kettő lesz, az új szisztéma bevezetése előtt már nem kerül sor az egyébként márciusban esedékes kategória-felülvizsgálatra. Az újrasorolásnál a részvények tavaly szeptember 1-je és ez év február 28-a közötti teljesítményét veszik alapul. A Világgazdaság értesülései szerint az első kategóriába tartoznak majd a jelenlegi „

2001. 02. 23. 09:34

(FN, VG) Az ez évtől nagyobb lendületet vevő hazai internetpiachoz igazodva három külön üzletágra osztja fel tevékenységét a Matávnet Rt. – jelentette be csütörtöki tájékoztatóján a céget fél éve irányító Drajkó László vezérigazgató. A lakossági és a tartalomszolgáltatói piacon meghatározó részlegek mellé a ma még harmadik helyen álló vállalati üzletágnak is fel kell zárkóznia. Három önálló elszámolású profitcentrumként kívánja a jövőben működte

2001. 02. 23. 09:28

(FN, VG) Egyelőre még csak formálódik az idei turiszikai szezon charterpiaca, hiszen még aláírt megállapodások nincsenek, ám az érintett cégek élénk tárgyalásokat folytatnak az utazási irodákkal . Egyelőre úgy tűnik, a Malév charterosztálya élvezi a legnagyobb bizalmat, ám a két kisebb cég, az Atlant Hungary és a Pannon Air aktív piacszerző üzletpolitikát folytat. Szakemberek szerint az idei év vízválasztó lesz, hiszen eldől, ki tud megmaradni e

2001. 02. 23. 09:18

(FN, VG) A francia Vivendi terve, hogy 6,17 milliárd koronáért megvásárolhatja a prágai vízműveket, a PVK-t, kulcsfontosságú lépés a cég kelet-európai terjeszkedésében – közölte a társaság csehországi illetékese. A Vivendi Environnement és a brit AWG Plc. együtt majdnem kétszer annyit kínált, mint a második legvonzóbb pályázatot beadott International Water and United Utilities 3,1 milliárd koronája. A társaság 66 százalékos részesedést szerezhet

2001. 02. 23. 09:09

(FN, VG) A cég hollandiai anyavállalata internetes és műsorszolgáltató üzletágait ezentúl UPC Media néven egységes keretben, új vállalkozásként működteti . Az önálló médiavállalkozásba szerveződő internet-hozzáférést, valamint internetes és televíziós tartalomszolgáltatást kínáló új leányvállalat felállításától stratégiai előnyöket és nemzetközi együttműködéseinek kiszélesítését várja a társaság.

2001. 02. 23. 08:57

(FN, MTI) A legnagyobb orosz olajtársaság, a Lukoil szerdán bejelentette, hogy rövidesen ajánlatot tesz egy amerikai olajfinomító megvételére , az Egyesült Államok észak-keleti részén lévő benzinkútjainak jobb ellátása érdekében. Tervezi töltőállomások vásárlását az Egyesült Államok déli államaiban is – tudta meg az MTI. Részletek a Világgazdaságban >>

2001. 02. 23. 08:48

(FN, VG) A cég snackek és gyümölcslevek forgalmazására szövetkezett a Procter & Gamble-lel, és megbízást kapott az AOL Time Warnertől a készülő Harry Potter-film reklámozására . A háttérben többek között a gyengélkedő eladások állnak, ezért a társaság a közeljövőben nagyobb összeget szán más marketingprogramokra is. Nálunk hamarosan magyarul is olvasható lesz a társaság honlapja a világhálón.

2001. 02. 23. 08:42

(FN, Napi) Januárban éves szinten 4,6 százalékkal, havi megközelítésben pedig 0,8 százalékkal emelkedtek a német termelői árak . Az elemzők 3,8 százalékra, illetve stagnálásra számítottak az egy hónappal korábbi 4,2 százalékos év/év alapú növekedés, illetve a hó/hó alapon 0,3 százalékos csökkenés után. A mutató nem sok jót ígér a német infláció szempontjából, amely a tegnap közzétett előzetes részadatok szerint februárban váratlanul felgyorsult.

2001. 02. 23. 08:39

(FN, Napi) A vegyipari cég részvényeinek árfolyama csütörtökön 12 százalékkal, 5805 forintig drágult a hírre, miszerint az osztrák VCP nem zárta ki a lehetőségét, hogy két hónapon belül vételi ajánlatot tegyen a cég részvényeire. A VCP „ellenőrző részesedést” kíván szerezni a BorsodChemben, amely azonban nem fedi fel azt, hogy pontosan hány százalékért is fizetne a vevő, ha egyáltalán tényleg létrejön az üzlet.

2001. 02. 23. 08:33

(FN, Napi) A Napi Online értesülései szerint az ügyészség nem emel vádat a Magyar Suzuki Rt. 2000. március 27-én őrizetbe vett vezetői ellen. A később 2000. április 4-én szabadlábra helyezett három Suzuki-főnök ellen különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A Legfőbb Ügyészség részéről Horányi Miklós sajtószóvivő nem kommentálta a hírt.

2001. 02. 23. 08:24

(Fn, Napi) Március 5-től kezdve új, külföldi részvények szerepelnek a BÉT listáján. Napokon belül a külföldön kibocsátott és egy elismert értékpapírpiacra már bevezetett értékpapírokkal is lehet majd kereskedni a Budapesti Értéktőzsde MMTS felületén. Igaz ugyanakkor az is, e kötések nem számítanak hivatalos tőzsdei ügyleteknek. Az új kezdeményezés fogadtatását egyelőre meglehetősen nehéz felmérni.

2001. 02. 23. 08:12

(FN) A L’Oréal tavaly 24,2 százalékkal növelte nyereségét. Az impozáns eredmény – 1,03 milliárd euró -nagyrészben a japán eladásoknak köszönhető, a távol-keleti országban ugyanis 46 százalékkal nőttek az eladások. A világ vezető kozmetikai vállalatának forgalma 18 százalékkal haladta meg az 1999. évit, 12,7 milliárd euró lett. A gyógyászati rendeltetésű termékeken a nyereség több mint 45 százalékkal emelkedett, de ez az árucsoport csak 5 százal

2001. 02. 22. 16:44

(FN) Miután a török jegybank feladta a líra védelmét, a közös európai valuta jelentősen veszít árfolyamából. Az euró árfolyama 90,27 centre esett, ami tavaly december 20-a óta a legalacsonyabb értéke. A fizetőeszköz gyengülése annak tudható be, hogy egyre erősebbek azok a vélekedések, miszerint az európai bankok jelentős veszteségeket lesznek kénytelenek elviselni a török pénzintézeteknek nyújtott hiteleik után. A török fizetőeszköz gyengülése

2001. 02. 22. 15:42

(MTI-Eco) 2000-ben 28,3 milliárd euróra nőtt az eurózóna-országok összesített folyó fizetési mérleghiánya, szemben az 1999-es 5,8 milliárd euróval. Az Európai Központi Bank (EKB) jelentése azonban rámutat arra, hogy a tőkeáramlás irányzata megfordult. A tavalyi év elején az euró-eladások olyan mértékez öltöttek, hogy a közös valuta árfolyama majdnem összeomlott. Az összesített nettó működőtőke- és portfóliótőke-kiáramlás azonban 143,4 milliárd

2001. 02. 22. 15:03

(FN) Járai Zsigmond ma átvette az MNB-elnöki kinevezéséről szóló okmányt Mádl Ferenc köztársasági elnöktől a Parlamentben. Járai március 2-án foglalja el posztját. Az új jegybankelnök a kinevezés után elmondta, hogy két-három éven belül az országban 4-5 százalékos lehet az infláció és 2006-2007-ben tagjai lehetünk az Európai Monetáris és Gazdasági Uniónak (EMU), miután Magyarország 2004-ben belép az Európai Unióba. Járai a pletykákkal ellentétb

2001. 02. 22. 12:43

(FN) Kiemelkedően jó eredménnyel zárta a tavalyi esztendőt az UBS, a Soc. Gen. És az ABN Amro. A legnagyobb svájci bankcsoport, a UBS profitjának utolsó negyedévi csökkenéséről számolt be ugyan csütörtökön, de az eredmény még így is meghaladta az elemzői várakozásokat. A negyedik negyedévi eredménnyel a UBS egész évi nettó profitja 7,79 milliárd svájci frank lett, ami 27 százalékkal haladja meg az 1999-es adatot. Ezen belül a UBS Warburg éves ti

2001. 02. 22. 12:35
Olvasói sztorik