(FN, Napi) A PSZÁF keddi határozatában 3 millió forintra bírságolta CIB Értékpapír Rt-t a devizatörvény megsértése miatt . Az indoklása szerint az MNB szeptemberi ellenőrzése során feltárta, hogy a társaság devizahatósági engedély nélkül idegenített el két devizakülföldi részére devizabelföldi által kibocsátott kötvényt (Kincsem 2000/I és Kincsem 2000/III) 44,7 millió, valamint egy-egy alkalommal nyílt végű részvényalap befektetési jegyet értékes

2001. 02. 28. 09:09

(FN, VG) Tovább csökkent a munkanélküliség, november-januárban 5,9 százalékos volt a ráta. Ez 1999 hasonló időszakához képest 0,7 százalékkal, azaz 26 ezerrel kevesebb munkanélkülit jelent. Ugyanezen időszak alatt 67 ezerrel növekedett a foglalkoztatottak száma. A januári adatok egyelőre nem utalnak arra, hogy minimálbér-intézkedésnek jelentős negatív hatása lenne a munkaerőpiacon. Az Európai Unióban 2000 decemberében 8 százalékos volt a munkané

2001. 02. 28. 08:50

(FN, VG) A Volán Egyesülés kiírta a busztársaságok idei és jövő évi jármű-beszerzéseire a pályázatot . Eszerint a idén és jövőre összesen hatmilliárd forintot meghaladó összértékben mintegy 200 különböző kategóriájú autóbuszt vásárolnak. A központi költségvetés hozzájárulása, valamint az autóbusz-társaságok saját forrásainak felhasználásával az idén hozzávetőlegesen nettó 3,007 milliárd forint, jövőre pedig minimum nettó 3,001 milliárd forintot k

2001. 02. 28. 08:29

(FN, VG) Öt-hat komoly érdeklődő van a Malév, a forgalomból március végén kivonásra kerülő, öt eladásra szánt TU-154-es típusára – tudta meg a Világgazdaság. Többségük külföldi, de van közöttük magyar is – fogalmazott Kocsi Margit, a légitársaság szóvivője. Információk szerint a potenciális vevők a légitársasággal kapcsolatos kormánydöntésig kivárnak konkrét ajánlatukkal. A kabinet a közeljövőben foglalkozik a Malév tőkerendezésével.

2001. 02. 28. 08:20

(FN, Napi) A Magyar Posta az egységes távközlési törvény tervezete szerint többek között készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket is kibocsáthatna , és meghatározott befektetési, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatásokat nyújthatna. A posta szándékai között szerepel, hogy saját bankja legyen, és ehhez erős támogatói is vannak, azonban az ellenfelek is jelentősek, mint például az OTP Bank, amely a Postabank megvételének kapcsán szeretné elé

2001. 02. 28. 08:13

(FN) Gyakorlatilag stagnált a BUX: záráskor mindössze 4 ponttal többet, 7162 pontot mutatott. A TVK iránt megnőtt a kereslet, a vegyipari papírért napközben 4330 forintot is megadtak, de 4280 forintos záróára is 8 százalékos drágulást jelent tegnaphoz képest. A Mol bár a kereskedés elején átlépte az 5 ezer forintos határt, visszaesett. Záráskor 4865 forintot ért, ugyanannyit, mint az előző nap. Az indexben meghatározó súllyal szereplő Matáv tov

2001. 02. 27. 16:31

(FN) Négy és fél éves minimum. Az Egyesült Államokban 1996 júniusa nem látott mélypontra, 106,8-ra esett a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe. Ez mindenféleképpen alacsonyabb az elemzők által prognosztizált 111-es értéknél. A fogyasztói bizalom alakulását szorosan figyelemmel kísérik a Fed szakemberei, hiszen az USA gazdasági teljesítményének mintegy kétharmada a fogyasztói vásárlásokra vezethető vissza.

2001. 02. 27. 16:18

(FN) Az elemzők is meglepődtek. Az Egyesült Államokban januárban az elemzők által prognosztizált 2,5 százalékot jóval meghaladó mértékben, 6 százalékkal esett a tartós fogyasztási cikkek megrendelési állománya. A kereskedelmi minisztérium egyúttal 1,2 százalékra korrigálta a decemberi növekedésre vonatkozó 2,1 százalékos adatot.

2001. 02. 27. 15:08

(Mti) Öt százalék körüli gazdasági növekedés. A magyar gazdaság viszonylag gyors növekedése a következő években is folytatódik, amit kezdetben mérsékelt külső és belső egyensúlyromlás kísér, majd az egyensúly ismét javulni fog – áll a GKI Gazdaságkutató Rt. középtávú, 2003-ig tekintő prognózisában. A bruttó hazai termék (GDP) átlagosan évi 5 százalék körüli ütemben nő majd, az infláció évi egy százalékponttal csökken, egészen a 2003-as 6,5 száza

2001. 02. 27. 14:55

(Mti) Március 5-től jegyezhető. Nyíltvégű ingatlanbefektetési alapot indít márciusban az Európa Alapkezelő Rt. Az alap megkapta a felügyeleti jóváhagyást, így március 5-én elkezdődhet a három napig tartó jegyzés. Az egy forint névértékű befektetési jegyek folyamatos forgalmazása az alap nyilvántartásba vételét követően, várhatóan március 12-én indul. A befektetési jegyeket a Raiffeisen Értékpapír Rt. budapesti központi fiókjában lehet jegyezni.

2001. 02. 27. 14:42

(Mti) Egyszeri tételek csökkentették a nyereséget. A Matávcom Kft. 10,34 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, szemben az 1999. évi 7,8 milliárd forintos értékkel – közölte Bedő Erik, a társaság vezérigazgatója. A cég auditált és konszolidált eredménykimutatása szerint a Matávcom adózás előtti nyeresége 489 millió forintot tett ki 2000-ben, ami 13 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Bedő Erik az eredmény csökkenését a vállalat átsz

2001. 02. 27. 14:31

(Isz) Csúszik a szakmai befektetők bevonása. Egy éves tervezgetés, és közös szándéknyilatkozat után tegnap az Antenna Hungária (AH) Rt visszalépése miatt egyelőre meghiúsulni látszik egy új hazai gerincszolgáltató létrejötte. Az AH Rt. és a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. tavaly októberben közös sajtóközleményt adott ki egy új, hazai, gerincszolgáltatást nyújtó vállalat létrehozásáról. Azonban a vagyonkezelő élén történt változások miatt csúszik

2001. 02. 27. 12:02

(FN) A Vivendi Telecom Hungary, Magyarország legnagyobb alternatív távközlési szolgáltatója a piac liberalizálása előtti évet a versenyre való felkészülés jegyében tölti. A társaság tavaly novemberben végrehajtott név- és arculatváltását az idén a helyi koncessziós társaságok szerves egésszé történő összegyúrása követi. Az idei évtől egységes tarifákat vezetett be, a társaság minden primer körzetben, átadásra került az országos szolgáltatásfelüg

2001. 02. 27. 12:00

(Mti) Továbbra is az infláció leszorítása a cél. Oblath Gábort, a Kopint Datorg igazgatósági elnökét, a jegybanktanács leendő tagját az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága egy tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül támogatta a szakember keddi meghallgatása után. A kutató a bizottság előtt elhangzott elemzésében fontos eredménynek tartotta, hogy az infláció leszorításával egy időben a magyar gazdaság versenyképessége erősödött, növekedési üteme

2001. 02. 27. 11:28

(Napi) Nem hallgatják meg Faragót. A korábbi hírekkel ellentétben ma elmarad az Országgyűlés gazdasági bizottságában Faragó Csabának, az ÁPV Rt. új elnökjelöltjének meghallgatása – adta hírül a Népszabadság és a Népszava. A privatizációs törvény szerint pedig enélkül nem töltheti be hivatalát. Az ominózus meghallgatás azért marad el, mert a miniszterelnök nem írta alá a kinevezéshez szükséges okmányt.

2001. 02. 27. 10:33

(Mti) Közeledtek az adóterhek. A KPMG nemzetközi könyvvizsgáló, adó- és vezetési tanácsadó cég világméretekben végzett felmérése szerint jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb mértékű (18 százalékos) a társasági adó az OECD-országok között. A KPMG összegzése alapján a fejlett országokban évek óta csökken a társasági adókulcs, míg a latin-amerikai és ázsiai térségben kisebb mértékben nőttek az ilyen típusú elvonások. Ezzel együtt világviszonyla

2001. 02. 27. 09:52

(Mti) Egyre többen dolgoznak. A munkanélküliségi ráta éves szinten 0,7 százalékponttal, 5, 9 százalékra csökkent a 2000. november és 2001. január közötti időszakban az egy évvel korábbi szinthez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak száma az utóbbi három hónap átlagában 3 millió 882 ezer fő volt, ami 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban; miközben a munkanélküliek száma 26 ezerrel fővel csökkent. A munkan

2001. 02. 27. 09:40

(VG) Nem az év végi számok alapján készült az ajánlat. Ismét nyitva van a Postabank adatszobája, az OTP megbízottai pedig a pénzintézet év végi adatait vetik össze a már korábban rendelkezésre álló információkkal. Mint ismert, az OTP Bank számára a szeptember 30-i adatok álltak rendelkezésre ajánlata elkészítésekor, ugyanakkor a hírek szerint az eladói oldal több olyan tény figyelembevételét hiányolta, amelyek a legutolsó audit óta keletkeztek.

2001. 02. 27. 09:26

(VG) Fiktív netáruház fiktív vásárlásokra? Először fordult elő Magyarországon, hogy elektronikus bűnelkövetők internetes áruházat hoztak létre fiktív vásárlások céljára, amelyekkel a velük szerződésben lévő banktól 214 esetben közel 54 millió forintot csaltak ki. Bár egyre több „új módszerrel” találkozik a rendőrség, az esetek többségét évek óta változatlan eszközökkel – többnyire bankkártyák klónozásával – követik el. A BRFK szerint a hamis kár

2001. 02. 27. 09:20

(VG) Stabilizál a jegybank. A jegybank pénzforgalmi stabilizációs intézkedései (Törökországban a központi bank tegnap a 100-150 százalékos hitelek révén igyekezett növelni a pénzkínálatot az egynapos bankközi piacon) álltak tegnap a török válságkezelés középpontjában. Ezzel egy időben Ankarába érkezett a Világbank és az IMF küldöttsége, állítólag további hitelek ígéretével. Közben néhány termék drágulása máris jelzi is a leértékelés várható, szé

2001. 02. 27. 09:11

(VG) Csütörtöktől indul a prionteszt. Az FVM szigorítja az állati eredetű fehérjék takarmányozási felhasználását. Áprilistól ugyanis meg kell semmisíteni a kérődző állatok vágóhídi melléktermékeit és a haszonállatok elhullott tetemeit. Kérődző eredetű húslisztet semmilyen állatfajjal nem lehet feletetni, de a tisztán sertésből és baromfiból származó takarmányozási termékeket a nem kérdőző állatoknál továbbra is felhasználhatják a gazdák. A lépés

2001. 02. 27. 09:04

(VG) Még az idén elképzelhető a sávszélestés. Magyarország az egy főre jutó GDP tekintetében 2019-re érheti el az Európai Unió fejlettségi szintjének 75 százalékát – áll az OTP Értékpapír Rt. elemzői által készített legfrissebb tanulmányban. Az írás állításai között szerepel az is, hogy 2002 januárjáig eltörlik a jelenleg érvényben levő csúszó árfolyamrendszert. Ez utóbbi megállapítás azért figyelemre méltó, mert a kormányzati nyilatkozatok és a

2001. 02. 27. 08:04

(Mti) Lenin unokái a cyberspace-ben címmel közölt beszámolót a magyar számítástechnikai ágazatról, és a fiatal szakemberek képzéséről legújabb számában a Der Spiegel. A német hírmagazin kelet-európai szakértője, Walter Mayr véleménye szerint a régió reformállamainak élén, amelyek az Európai Unió felé menetelnek, Magyarország halad, s a nyersanyagokban szegény ország a csúcstechnológiák segítségével készül fel a jövő kihívásaira.
Az eltökéltség

2001. 02. 26. 17:08

(FN) A BUX 106 pontos erősödéssel, 7157 ponton zárt. Az index a nyitás után leírt varga betű után szinte ugyanott zárta a napot, ahol kezdte. A nap nyertese a HM-tender előminősítési szakaszán győztes Rába(+10%) lett, amelynek kereskedését a koradélutáni felfüggesztés után a zárás előtt ismét megindították. Nekilódult a Mol is, melynek árfolyama jelentősebb tételű eladó hiányában 320 forinttal, 4865 forintra erősődött. Gyengén muzsikált az OTP,

2001. 02. 26. 16:32
Olvasói sztorik