(MTI-eco) Az ABN Amro vételről csökkentésre rontotta le a Matáv-részvények ajánlását a holland ABN Amro befektetési bank. Az indoklás szerint a bank a magyar távközlési szolgáltató bevételnövekedési ütemének lassulására és a profitrés szűkülésére számít a vezetékes és a mobil üzletágban egyaránt.
A vezetékes üzletágra a csökkenő forgalom és a távközlési piaci liberalizáció gyakorol nyomást, a mobil szektor hosszú távú kilátásait pedig az európa

2001. 03. 02. 14:04

(eBroker) Februárban 55,2 lett a Beszerzési Menedzser Index (BMI) értéke, ami jelentős javulást jelent a januári 49,5-hez viszonyítva, de némileg elmarad az egy évvel ezelőtti 58,3-től.
A magyar Beszerzési Menedzser Index megegyezik az amerikai NAPM mutatóval, amely a feldolgozóipari vállalatok beszerzési vezetői körében végzett havi felmérések adataira épül. A mutató 50 pont felett konjunktúrát jelez előre, míg 50 pont alatti érték esetén a ga

2001. 03. 02. 13:51

(e-Broker) Alig változnak a főbb nyugat-európai indexek értékei a mai napon. A DAX 6154 pontos értéke mindössze 31 pontos, a CAC 5353 pontos értéke pedig 12 pontos emelkedést jelent. A FTSE ugyanakkor 2 pontot csökkent tegnapi zárásához képest, így jelenleg 5906 ponton áll.
Németországban a Deutsche Telekom 0,83 eurót (3,2%) erősődött, így 26,98 eurón kereskednek rá, míg a Siemens 3,3, a Deutsche Bank pedig 1,5 eurót fejlődött. A nap veszteséne

2001. 03. 02. 12:35

(FN) Februárban 102,7 pontra esett az eurózóna gazdasági bizalmi indexe , szemben a januári 103,1 és az elemzők által várt 102,9 ponttal. Az index mostani értéke 1999 júliusa óta a legalacsonyabb értéket jelenti. A brüsszeli bizottság által kiadott indexet a fogyasztók és a vállalatok körében egyaránt végzett felmérés alapján számolják.

2001. 03. 02. 12:29

(MTI-eco) Elkészült a MÁV Rt. 2.600 kilométeres optikai kábelhálózata , amelyet a Siemens
Rt. 112 millió márkáért valósított meg. A MÁV a nagy megbízhatóságú kommunikációs hálózat létrehozásával ki tudja szolgálni gazdálkodásirányítási információs rendszerének,
illetve menetjegy-eladási, helybiztosítási és utastájékoztatási információs rendszerének adatátviteli igényeit is. A vasúttársaság a tervek szerint nemcsak a saját kommunikációs
cél

2001. 03. 02. 11:34

(FN) A kormány mai ülésén elfogadta az egységes hírközlési törvényt, így az hamarosan a parlament elé kerülhet. A Matáv és az alternatív távközlési szolgáltatók a legutóbbi változattal lényegében elégedettek voltak, de kisebb módosításokat mindenki javasolt.

2001. 03. 02. 11:28

(FN) Március 15-én a Westel Mobil Távközlési Rt. útjára indítja nemzetközi roaming szolgáltatását a Domino ügyfelek számára. A Domino roaming szolgáltatás keretében a Westel Domino ügyfelei saját SIM-kártyájuk és telefonszámuk használatával fogadhatnak és indíthatnak hívásokat, valamint küldhetnek és kaphatnak SMS-t külföldi tartózkodásuk ideje alatt is.

2001. 03. 02. 10:24

(FN) Elenyésző, mindössze 0,36 pontos csökkenéssel nyitott a BÉT , miután az első kötésekben 3,7 százalékot esett a Pick, némileg emelkedett viszont a Matáv papírok árfolyama.

2001. 03. 02. 10:07

(MNB) Januárban minden lejáraton csökkent a vállalkozói hitelek és betétek átlagkamata , miközben a lakossági betéti kamatok inkább emelkedtek. Az éven belüli lejáratú vállalkozói forinthitelek átlagkamata januárban 12,7 százalék volt, ez 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint decemberben volt. Az éven túli kölcsönök átlagkamata ennél gyorsabban, 0,3 százalékponttal mérséklődött, januári értéke 13,1 százalék volt. A vállalkozói betéteknél az éven

2001. 03. 02. 09:42

(FN) Ma tartja első ülését az új jegybanktanács. A 10-kor kezdődő ülésen Járai Zsigmond meghívására részt vesz Lámfalussy Sándor is, akit az új MNB elnök – Kossuth rádiónak adott nyilatkozata szerint – a legfontosabb tanácsadójának tart.

2001. 03. 02. 09:30

(KSH) A KSH adatai szerint az ipari termelői árak 2001 januárjában 0.7%-kal haladták meg az előző havi, és 9.9%-kal az egy évvel korábbi árakat. A belföldi értékesítés árszintje 1.8%-kal magasabb, az exporté 0.3%-kal alacsonyabb volt, mint 2000. decemberében. A belföldi értékesítés árnövekedése egy év alatt 12.4%-ot, az export esetén pedig 7.6%-ot tett ki.

2001. 03. 02. 09:17

(MTI-eco) Tóth László, a Dunaferr Rt.
február 20-i hatállyal kinevezett vezetője vezérigazgató-helyetteseket nevezett ki csütörtökön. A cég vállalatfejlesztési vezérigazgató-helyettese Pomázi Csaba, gazdálkodási vezérigazgató-helyettese Németh Miklós, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes pedig Králik Gyula lett.

2001. 03. 02. 09:14

(FN)A Pick folytatta a sajátrészvény vásárlást – a tegnap bejelentett 40 000 darab után újabb 60 000 részvény vásárlását jelentette be a társaság. Az papír árfolyama ezúttal is 5,000 forint volt.

2001. 03. 02. 09:11

(FN) A cég előzetes számai alapján a február 28-val záródó negyedévben a profit 2 centtel alulmúlja a 12 centes elemzői várakozásokat , üzemi nyeresége pedig 900 millió dollár körül lesz a Wall Street által várt 1 milliárd helyett. Az Oracle eddig kimaradt a lassan rendszeres profit warningokat kiadó technológiai cégek sorából – mint például a Cisco, a Microsoft, a Sun Microsystems – , de úgy tűnik, ők sem kerülhetik el az amerikai lassulás hatás

2001. 03. 02. 09:05

(VG) Horvát lapértesülések szerint megosztott a horvát kormány az INA olajvállalat privatizációja kapcsán. A Vecernji List c. horvát lap szerint Slavko Linic miniszterelnök-helyettes vezeti azt a csoportot, amely külföldi stratégiai befektetők kezébe adná a céget, míg Goranko Fizulic gazdasági miniszter továbbra is kitart amellett, hogy az INA állami kézben maradjon. Mint ismert, korábban már ígéretes tárgyalások folytak a horvát vállalat és a M

2001. 03. 02. 08:58

(VG) Túlsúlyba került a kelet-magyarországi munkahelyteremtő beruházások ösztönzése a kormány foglalkoztatáspolitikáján belül , ugyanakkor háttérbe szorult a munkahelymegőrzés. A Világgazdaság információi szerint a térségben lévő cégek közül egyre több ismeri fel és használja ki a lehetőséget, hogy miközben megkapja a költségvetési támogatást, az elmaradott régión belül kedvezőbb logisztikai térségbe tud települni. A befektető számára az autópály

2001. 03. 02. 08:56

(Napi) A HVB Jelzálogbank Rt. zártkörű, a Földhitel -és Jelzálogbank Rt. nyilvános jelzáloglevél-kibocsátásra készül – előbbi 750 millió forint összegű jelzáloglevelet bocsát ki, utóbbi pedig legfeljebb 3 milliárd forint értékű kibocsátást tervez. A HVB nyújtja a hárommilliárd forintos beruházással épülő budai Szépilona-lakópark vevőhiteleit – jelentették be a beruházó cég, a Csizy és Lukács Kft. sajtótájékoztatóján. Részletek a

2001. 03. 02. 08:36

Szeretnénk, ha minél többen megírnák véleményüket a FigyelőNetről. Bármilyen gondolatot, ötletet és kritikát szívesen veszünk. Hogy az Ön véleményét minél hatékonyabban megismerjük, szerkesztettünk egy kérdőívet. A kérdőívet kitöltők között kisorsolunk egy Nokia 6210-es mobiltelefont és további díjakat.

2001. 03. 02. 08:00

(MTI-Eco) 124 millió dolláros veszteséget ért el tavaly az egyik legismertebb játékgyártó gyár, a dán Lego. A cég vezetői szerint a gyerekek tavaly nagymértékben elfordultak a hagyományos játékoktól az új, fejlett technológiával rendelkező vagy számítógépes termékek iránt. A cég 9000 alkalmazottból 500-at elbocsát, és a három bezárni kívánt gyár között ott szerepel a magyar üzem is.

2001. 03. 01. 17:43

(MTI-Eco) Az Európai Bizottság határozottan cáfolta azt az értesülést, amely szerint olyan javaslatot kíván tenni, hogy az unió négy évig korlátozza az újonnan csatlakozó országokból érkező munkaerő beáramlását. A korlátozást először a német kancellár vetette fel, aki 7 évet javasolt átmeneti időszaknak. A bizottság javában dolgozik a kérdéssel kapcsolatos közös uniós álláspont tervezetén, a szóvivőjük azonban leszögezte, hogy a készülő dokument

2001. 03. 01. 16:24

(FN) Az amerikai lakossági kiadások 0,7 százalékkal nőttek januárban, ami négy hónapja a legmagasabb érték. Ez főleg a személygépkocsi vásárlásoknak köszönhető. Ezzel szemben a jövedelmek csak 0,6 százalékkal nőttek, így a megtakarítások csökkentek. Decemberben mind a két mutató 0,4 százalékkal emelkedett.

2001. 03. 01. 15:49

(MTI-Eco) A Széchenyi terv alapján az információs társadalom fejlesztésére 2001-ben 15, jövőre pedig 28,9 milliárd forintot különített el a kormányzat. Szemerei Péter, a Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztosságának főcsoportvezetője egy mai konferencián elmondta, hogy a pénzekre áprilistól lehet pályázni. A program egyrészt a számítástechnika oktatását, és a számítógép-hátteret, másrészt pedig a számítógépen hozzáférhető adatbázisok

2001. 03. 01. 14:30

(FN) Az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásoknak megfelelően nem csökkentette a kamatokat. Az indoklás szerint a kamatcsökkentéshez még további jelek szükségesek, amelyek azt mutatják, hogy az infláció valóban elérte csúcspontját. Az irányadó kamatszint így 4,75 százalékos maradt. Bár januárban az eurózónában átlagosan csökkent a fogyasztói árak növekedése – két év óta először -, a magas maginflációs, valamint a német és olasz inflációs adat

2001. 03. 01. 14:00
Olvasói sztorik