Bita Dániel

Bita Dániel

főszerkesztő
18 éves kora óta újságíró, 2017 óta a 24.hu Közélet rovatának vezetője, 2026 augusztusa óta főszerkesztő. Előtte dolgozott heti- és napilapnál, hírügynökségnél is. Végzettségét tekintve politológus, újságíróként is főleg a politikáról ír, kérdez és beszél, hobbijáról, a teniszről csak szeretne. Eredetileg rádiós műsorvezetőnek készült, ebbéli vágyait most a Háromharmad és a Törökülés podcastban éli ki.

Az volt a terv, hogy a Háromharmad elején Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József röviden megemlékezik az elmúlt bő egy hét három, egykor szabad demokrata, rendszerváltó halottjáról. De aztán TGM-sztorik sorába szaladtak bele podcastunk szereplői. Azért így is maradt idő a jászberényi időközi választás kétharmados ellenzéki sikerére és tanulságaira.

Ki nyert az e heti EU-s ütközetben: Orbán, Magyarország vagy az unió? Ezzel kezdett a Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Nagy Gergely Miklós, akik hamar a magyar közélet egyik nagy illúziójánál kötöttek ki. Aztán az idei oktatási tüntetések mérlegét próbáltuk megvonni: azaz sikeresek voltak-e a megmozdulások, és ha igen, miben?

Most először közönség előtt vettük fel a Háromharmadot. Kezdtünk Majkával, új dalával, és azzal, hogy lesz-e forradalom. Aztán előkaptuk a Völner–Schadl-ügyet, mégpedig annak kapcsán, hogy lapunkban cikksorozat indult a botrány legfrissebb fejleményeiről. A hosszabbításban a közönség kérdezte a színpadon lévőket: Bita Dánielt, Nagy Józsefet és Pető Pétert.

Hadházy Ákos független képviselő blokádot szervezett az MTVA köré, mert az Orbán-rendszer leváltásának szükséges feltételeként tekint a közpénzből finanszírozott propaganda felszámolására. Valóban ekkora jelentősége van az MTVA-nak? Elérhető cél az intézmény megváltoztatása? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett a Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Pető Péter.

Hová vezet a Fidesz egyre durvuló Nyugat-ellenessége? Vajon ki lehet az északi-tengeri gázos Búvár Kund? Ezekre a kérdésekre próbált elsőként válaszolni a mai Háromharmadban Bita Dániel, Nagy József és Pető Péter. Aztán szó esett arról is, hogy uniós pénz híján Kínából és/vagy az IMF-től kérhet hitelt Magyarország. És ma sem maradtunk Gyurcsány és forint nélkül.

A belügyminiszter által egyetlen gyors mozdulattal szigorított abortuszrendelettel kezdett ma Bita Dániel, Kerner Zsolt és Nagy József. Aztán a 24.hu friss cikke alapján egy törvényes választási umbulda volt a téma: az I. kerületi időközi előtti napokban a Fidelitas-alelnök és számos ismerőse, összesen húsz polgár jelentkezett be lakni egy magánklinikára.

Olvasói sztorik