Advent

Bakancslistás karácsonyi vásárok Európában

Getty Images
Getty Images

Magyarország egyik nagy büszkesége, hogy az elmúlt években háromszor is az Advent Bazilikát választották meg Európa legszebb karácsonyi vásárának. Ahogy a jelek is mutatják, sok esetben nem lehet felülmúlni a fővárosi forgatag ünnepi hangulatát, de azért a kontinens más pontjain is találni meghitt rendezvényeket. Alább ezeket gyűjtöttük csokorba.

Köln, Németország

Egy hely, ahol minden megtalálható, amit előzetesen egy német karácsonyi vásártól elvárnánk a fényjátékoktól egészen a csapolt sörökig. De amivel Köln ki tud emelkedni ilyenkor a mezőnyből, az a szórakoztatás, decemberben ugyanis több mint száz előadást és koncertet élvezhetnek itt a látogatók, a szervezők ráadásul a felnőttekre és a gyerekekre is gondolnak a zenészek meghívásakor, így remek családi program kerekedhet ki, ha ide utazunk. Egyébként a vásártól mindössze pár perc sétára található Köln két legnépszerűbb sétálóutcája, ahol minden ajándékot beszerezhetünk szentestére.

Malaga, Spanyolország

Getty Images

Nem minden adventi vásárban kell forralt bor vagy tea után kapkodni a hideg miatt, a mediterrán éghajlaton ugyanis az év ezen szakaszában sincsenek jellemzően mínuszok. A télen-nyáron egyaránt népszerű turistacélpontnak számító Malaga lenyűgözi a karácsony előtti hetekben a látogatókat, ahol az enyhe időjárás és hóhiány ellenére is sikerül pazar ünnepi atmoszférát varázsolni. Természetesen minden helyi jellegzetesség megkóstolható a kikötőben felállított vásárban, és kézműves termékekből választhatunk akár karácsonyi ajándékot is szeretteinknek. Aki szeretné ezt átélni, de karácsonyi már nem tud repülőre ülni, annak sem kell csüggednie, ugyanis a vásár január közepéig nyitva tart.

Bázel, Svájc

Getty Images

Svájc szépséget aligha kell bemutatni bárkinek is, a bázeli karácsonyi vásár pedig látványban felveszi a versenyt az ország természeti adottságaival. A helyszínen több mint 150 árus kínálja a házi készítésű játékokat és süteményeket a faházakból, az összhangot pedig a bámulatos fényjáték és a karácsonyfák sora teszi teljessé. Bázelben egyébként a kívánságok könyvébe írhatjuk be vágyainkat karácsony előtt, a St. Martin torony tetejéről pedig nemcsak a vásárt, hanem az egész várost megcsodálhatjuk.

Tallinn, Észtország

Getty Images

A tallinni adventi vásárban olyan ínyencségeket kóstolhatunk meg egyebek mellett, mint a fekete puding vagy a magyarhoz hasonlító savanyú káposzta, de emellett is számos extrával várja a látogatókat ez a mesevilág. A Mikulás például rénszarvasok által húzott szánon érkezik a helyszínre, a vásár karácsonyfájával kapcsolatban pedig érdekesség, hogy 1441-től minden évben felállítják a városháza előtt, így ezt a hagyományt Észtországban ápolják a legrégebben egész Európában.

Koppenhága, Dánia

Manuel Romano / NurPhoto / Getty Images

A világ harmadik legrégebben üzemelő vidámparkját még a Disneyland is megirigyelhetné, főleg télen, amikor 500 ezer izzóval világítják ki a létesítményt. A gyerekek mellett a szülők is megtalálják a számításaikat a vidámparkban felállított különleges adventi vásárban, hiszen a legfinomabb dán specialitások is megkóstolhatók itt, de felnőtteknek szóló előadásokkal is készülnek a szervezők, ameddig a gyerekek a hullámvasúton szórakoznak.

Mosolykalendárium – A különleges pillanatok csodája

Mindennap egy-egy szórakoztató, kedves, érdekes cikk várja az olvasókat adventi kalendáriumunkban.

Az év vége mindig a számvetés időszaka, nincs ez másképp a vállalatoknál sem. A Lidl számára az idei év kihívásokban és sikerekben is gazdag volt, de mindez nem sikerülhetett volna vásárlóink, munkavállalóink és partnereink nélkül. Köszönettel tartozunk vásárlóinknak, hogy minket választanak, ha bevásárlásról van szó és partnerek a számunkra fontos ügyekben. Munkavállalóinknak köszönjük az egész éves kemény munkát, partnereinknek pedig az együttműködést! Mindenkinek kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

 

Szponzorált tartalom

A cikk a Lidl támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik