Egy-két nappal az év utolsó meccse után Torsten Eisenbeiser rájött, hogy valamit elfelejtett. 2003 decemberét mutatta a naptár, az Union Berlin története csúcsán járt, hiszen sorozatban már a harmadik szezonját kezdhette a német labdarúgás másodosztályában. Azonban a legutóbbi 6., majd 9. helyezés után úgy tűnt, ez az idény kicsit más lesz.
A csapat nagyon gyengén teljesített, négy győzelemmel, négy döntetlennel és kilenc vereséggel az utolsó előtti helyen szerénykedett – a Wacker Burghausen elleni hazai, 2-1-es zakó után pedig a drukkerek lehajtott fejjel, szomorúan bandukoltak haza.
Köztük Eisenbeiser is, aki később rádöbbent, a nagy összetörtség közepette még arról is megfeledkezett, hogy elbúcsúzzon barátaitól és boldog karácsonyt kívánjon nekik. Pár nappal később felhívta cimboráit, akiket az Alt-Unioner rajongói klubból ismert és megbeszélték, összefutnak, forralt bort isznak, esetleg bekapnak egy kis kekszet és kicsit énekelnek. De hol?
Szerencsére Eisenbeiser ismerte a helyi stadion, az Alte Försterei pályagondnokát, aki megsúgta neki, hogy bizony a létesítmény egyik kapuja nem záródik megfelelően.
Az illegális behatolást 2004-re törvényesítették, egyeztették a klubbal és regisztrálták a hatóságoknál, a karácsonyi éneklés manapság pedig már a klubkultúra része, és illeszkedik az Union imázsához. 2011-ben 17 ezren jelentek meg, a következő évben a vezetés megnyitotta a küzdőteret is, ám 2013-ra olyan tömeg jelent meg, hogy 2014-re kénytelen volt a klub jegyeket árulni a tömegnyomor elkerülése érdekében. A jegyek november közepére elkeltek…
Mindennap egy-egy szórakoztató, kedves, érdekes cikk várja az olvasókat adventi kalendáriumunkban.
Az év vége mindig a számvetés időszaka, nincs ez másképp a vállalatoknál sem. A Lidl számára az idei év kihívásokban és sikerekben is gazdag volt, de mindez nem sikerülhetett volna vásárlóink, munkavállalóink és partnereink nélkül. Köszönettel tartozunk vásárlóinknak, hogy minket választanak, ha bevásárlásról van szó és partnerek a számunkra fontos ügyekben. Munkavállalóinknak köszönjük az egész éves kemény munkát, partnereinknek pedig az együttműködést! Mindenkinek kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk!
2015-ben már 27 500 fő énekelt egyszerre – egy olyan létesítményben, ahol futballmérkőzésen 22 ezer a nézőcsúcs (a drukkerek akkor persze csakis a lelátón foglalhatnak helyet). A koronavírus-járvány ugyan két évre eltörölte a szép kezdeményezést, tavaly azonban 28 500-an érkeztek, új csúcsot felállítva.
A klub a mi családunk. A karácsonyi éneklés pedig családi rituálé, a szurkolók és a klub közötti közösség kifejezése
– nyilatkozta Eisenbeiser, aki szerint ahhoz, hogy valaki bejusson, pártoló tagnak kell lennie.
A klub szigorúan szabályozta a jegyek kiosztását. Az elővételes értékesítés sorsolásos rendszerrel történt, aki sikerrel járt, a nyereményről értesítést kapott, és két jegyhez (egy ingyeneshez és megvásárolthoz) juthatott. Amennyiben a nyertesek nem használták ki kvótájukat, a fennmaradó jegyeket december 5-től a másodlagos értékesítés során vásárolhatták meg azok, akik addig nem jártak szerencsével.
Az esemény minden évben ugyanúgy zajlik: a közel harmincezer ember a bejáratnál gyertyát és énekeskönyvet kap, 19 órakor kialszanak a fények a stadionban, marad a gyertyatenger, amelynél a helyiek szerint nincs libabőrösebb érzés a világon. Jönnek az ismert német dalok, mint a „Guten Abend, schön’ Abend”, az „Ihr Kinderlein kommet” vagy az „Oh Tannenbaum”.
Aztán – noha nem vallási esemény – a helyi pap felolvas egy karácsonyi történetet és elmond egy imát. A hangulat pedig zseniális: karácsonykor még a futballrajongók is rájönnek, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a foci.
„Számtalan ajánlatot kaptunk híres zenészektől és kórusoktól, de mindig nemet mondtunk. Nekünk van egy gimnáziumi iskolai kórusunk, egy férfi énekkarunk, egy rézfúvós együttesünk – mind amatőrök, családtagok. Nem számít, milyen nagyra nőtt az esemény, ez soha nem változott. Bizonyos szempontból ez a siker titka is” – nyilatkozta néhány éve Christian Arbeit, az Union Berlin sajtóreferense.
