Advent

Felkapcsolták a legendás New York-i karácsonyfa fényeit

Dimitrios Kambouris / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Dimitrios Kambouris / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Egy év kihagyás után idén újra közönség előtt kapcsolták fel szerdán a New York-i Rockefeller Center karácsonyfájának fényeit, írja az MTI.

A kivilágítási ceremónián ismert zenészek léptek fel, az eseményt élőben közvetítette az NBC televízió, amelynek a toronyépületben van a székhelye.

Az 50 ezer színes lámpával feldíszített fenyőfa tetejét egy 400 kilogrammos, kristályokkal borított csillag ékesíti.

Tayfun Coskun / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A 24 méter magas, 12 tonnás lucfenyőt a marylandi Elktonból szállították New Yorkba. Először érkezett fenyő ebből az államból a nyolc évtizedes tradíció történetében. A híres épületegyüttes első karácsonyfáját az építkezésen dolgozó férfiak állították 1931-ben.

Az idén felállított 85 éves fa egy Elktonban élő család háza mellett állt, és már tartottak tőle, hogy egy vihar kidöntheti. A fenyőfát a Rockefeller Center főkertésze választotta ki a New York-i karácsony díszének.

A karácsonyfa január elejéig áll majd Manhattan szívében.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik