Advent

Egy hónappal előrehozták a karácsonyt a gyógyíthatatlan beteg kislánynak

Twitter
Twitter

Amikor a hétéves Ally Cheek szomszédai megtudták, hogy romlik a kislány állapota és nem biztos, hogy megéli a karácsonyt, eldöntötték, előrehozzák neki az ünnepet, írja a CNN.

A teljes szomszédság összefogásával november közepén karácsonyi díszbe öltöztették a házat, így Ally és családja utoljára még együtt tölthette a szeretet ünnepét Vestavia Hills városában.

Ally egy nagyon ritka genetikai rendellenséggel született. A HECW2 elnevezésű betegség annyira ritka, hogy alig 50 embernél diagnosztizálták a világon. A kór gyógyíthatatlan, a betegek állapota pedig folyamatosan romlik. Az egyik ilyen beteg Ally ikertestvére, Bailey Grace volt, aki tavaly hunyt el.

Morgan Cheek, a kislányok édesanyja arról beszélt, a karácsonyi világítás mesterséges fényforrás számukra egy sötét időszakban.

Hét és fél évet töltöttem el az egészségi rendellenességgel született ikreimmel. Alighogy eltemettem az egyik gyermekemet, elkezdődött a másik lányom hospice ellátása is. Azt hiszem, a mostani összefogás emlékeztetőül szolgál a családunk számára, hogy mindig van fény a sötétségben is

– mondta.

Miután a szomszédság összefogásának híre elterjedt az interneten, a család egyre több felajánlást kapott nemcsak Amerikából, de többek közt Olaszországból, Spanyolországból, Peruból és Svájcból is. Minden dekorációt ki is helyeztek a házban.

Betegségük miatt Ally és lánytestvére sosem tudtak járni és beszélni. Bár a gyermek folyamatos fájdalmaktól szenved, öleléssel és integetéssel reagál a külvilágra, és a szemeivel próbál kommunikálni. Két dolog van, amit még mindig élvezni tud: a fények és a zene.

Ha megkérdezik a szomszédainkat, azt fogják mondani, ez számukra is egy ajándék volt. A karácsony végtére is azt jelenti, hogy Isten itt van velünk, a szívünkben, és ezeket a dolgokat kell a leginkább értékelnünk

– tette hozzá az anya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik