Advent

Minden negyedik ember női, vagy gendersemleges Mikulást akar

A piros ruhás, nagy szakállú, pocakos, Mikulás, más néven Télapó a világ egyik legismertebb figurája. Lehet, mára kissé eljárt fölötte az idő?

Szükséges-e a Mikulás figurájának modernizálására? Közel húsz évvel a huszonegyedik század kezdete után időszerűnek tűnik a kérdés, és egyre többen fel is teszik. A válaszok tekintetében azonban eléggé megosztott a közvélemény – írja a VT.

A GraphicSprings nevű amerikai grafikai cég még 2018 végén végzett egy felmérést. Első körben 400, az Egyesült Államokban, illetve az Egyesült Királyságban élő embertől kértek javaslatokat, majd az ötleteiket 4000, szintén ebben a két országban élő embert szavaztattak meg az ötletekről.

Főként olyan gondolatok merültek fel, hogy lehetnének-e a Mikulásnak tetoválásai, lehetne-e kicsit fiatalosabb, sportosabb, járhatna-e rénszarvasszán helyett repülő autóval, vagy használhatna-e okostelefont. Feltették azonban azt kérdést is, hogy ha a modern társadalom számára terveznék újra a Mikulást, milyen nemű lenne. A válaszadók 27 százaléka, vagyis 1015 ember válaszolta azt, hogy nőnek, vagy semleges neműnek kellene lennie.

Amikor a cég közzétette a felmérés eredményeit a Twitteren, óriási vita bontakozott ki. Rengetegen háborodtak fel azon, hogy valakinek egyáltalán eszébe jutott, hogy a Mikuláson bármit is meg kellene változtatni.

Mivel a Mikulás alakját egy történelmi személy, a III. században, Patarában született, majd Müra püspökévé választott, jótékonysága miatt már az életében szentként tisztelt Nikolaosz ihlette, nem valószínű, hogy a nemét bármikor megváltoztassák.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik