Advent

Ünnepi fénydíszben járja Budapestet a Mikulástroli

Idén is gyűjti ajándékokat, a fedélzetén a Mikulással.

Újra ajándékgyűjtő útjára a Mikulástroli Budapesten. A nagyjából tízezer darab LED-ből álló fényfüzérrel feldíszített jármű december 19-ig járja a főváros utcáit, a 70-es, a 72-es, a 75-ös, a 80A és a 83-as trolibusz vonalán szállítva a Mikulást és krampuszait, hogy a gyerekekkel találkozzanak.

A Mikulástrolin cipősdobozba rakva lehet leadni a rászoruló gyerekeknek szánt ajándékokat. A dobozra csak azt kell ráírni, hogy hány éves fiúnak vagy lánynak szánják az ajándékcsomagot, amit aztán a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciója jóvoltából kerülnek a családokhoz. Ezek a cipősdoboznyi ajándékok Magyarország legszegényebb, legtávolabbi részeibe is eljutnak, hogy megörvendeztessék a gyerekeket – olvasható az E.ON Hungária Zrt közleményében.

Mikulástroli. Fotó: E.ON

A cég jóvoltából a program ideje alatt minden járaton egy angyalka is várja az utasokat. Ő segít az időseknek, illetve a családosoknak a fel- és leszállásban, a csomagok cipelésében, valamint igény szerint közös képeket készít a Mikulással.

A Mikulástroli december 19-e után Fénytroliként közlekedik január 5-ig, olyan trolibusz vonalakon is közlekedni fog, amelyeket a Mikulástroli a kéthetes közlekedése során nem érintett.

Kiemelt kép: E.ON

Ajánlott videó

Olvasói sztorik