Advent

A világ legélelmesebb papagája zseniálisan rendel magának rágcsát, ki sem kell mozdulnia a házból

Roccót, a jákópapagájt a hírek szerint korábban azért rakták ki egy menhelyről, mert rendszeresen olyan csúnya dolgokat mondott a látogatóknak, hogy azok inkább aztán elkerülték a helyet.

Cofidis tipp – Legyen jobb a napod!

Építs madáretetőt! Kevés megnyugtatóbb dolog van, mint a kertedben, vagy az erkélyeden megjelenő madarak látványa.

Rocco élete azonban jobbra fordult: végül őt magát fogadták be.

A papagáj az új lakhelyén sokkal jobban érzi magát, köszönhető ez egy közel sem szokványos társnak.

Ez a társ nem más, mint az Amazon asszisztense, Alexa, aki boldogan válaszol Roccónak akkor is, amikor a kicsit túlmozgásos papagáj már negyvenedjére kér viccet tőle. A jákó úgy rákapott Alexára, hogy szinte egész nap csak vele beszélget, sőt, már többször arra is akadt példa, hogy a papagáj az eszközön keresztül rágcsálnivalót rendelt magának.

Szerencsére az asszisztens beállításai blokkolták az összes vásárlási kérelmet, pedig Roccónak elég nagy étvágya volt, kért magának epret és fagylaltot is.

A papagáj új tulajdonosa elmondta, hogy megesett a szíve Roccón, amikor azt olvasta: elküldték a menhelyről a csúnya szája miatt. A jószág azóta jobban van mint valaha, rengeteg csengőhangot és dalt tud utánozni és nem utolsósorban naponta több mint 40-szer veszi fel a kapcsolatot kedvenc barátjával, Alexával.

Kiemelt kép: Thinkstock

Huffington Post.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik