Advent

Másodpercek alatt felgyullad a karácsonyfa, ha nem locsoljuk

Figyelemfelkeltő videót tett közzé karácsony közeledtével az amerikai fogyasztói termékbiztonsági bizottság (CPSC) és az Amerikai Egyesült Államok első fizikai, kísérleti laboratóriuma, a National Institute of Standards and Technology (NIST), írja az MNN.

A felvételen két karácsonyfát állítottak egymás mellé: az egyiket rendszeresen öntözték és biztonságos környezetben helyezték el, a másikat egyáltalán nem locsolták, és egy felügyelet nélkül hagyott mécses mellett állították fel.

A képsorokon jól látszik, hogy a meg nem locsolt fenyő mindössze hat másodperc alatt kigyulladt, a tűz pedig tizenöt másodperc alatt terjedni kezdett és lángra lobbantotta a falakat is.

Ann Marie Buerkle, a CPSC megbízott elnöke arról beszélt, csak Amerikában 200 baleset történik az ünnepi időszakban a dekorálással összefüggésben. 2013 és 2015 között átlagban 100 karácsonyfa gyulladt ki évente az USA-ban. A lakástüzekben tíz ember meghalt és 12 millió dolláros kár keletkezett.

Fontos tehát, hogy rendszeresen vizet kapjon a karácsonyfánk, és nem árt ellenőrizni azt sem, hogy a dísznek használt égősorok megfelelő állapotban vannak-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik