Üzleti tippek

Nyugdíjak adóztatása és áfaemelés jöhet

Az áfaemelési javaslatot reális pályának, a nyugdíjak megadóztatását lehetséges gondolkodási iránynak nevezte Veres János pénzügyminiszter a Magyar Távirati Irodának (MTI) adott interjújában.

A Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) javaslataira reagált Veres János pénzügyminiszter tegnap az állami hírügynökségnek. A politikus “irányaiban figyelemre méltónak” nevezte a GVK elképzeléseit, hozzátéve, hogy a kormány is ebben a gondolatkörben fogalmazza meg a saját javaslatait.

Bruttósított nyugdíjak

A GVK áfát illető elképzeléseiről a miniszter azt mondta, hogy a “javaslat reális pálya lehet”. “A kormánynak komolyan meg kell fontolnia mint lehetőséget, semmiképpen nem kell kapásból elvetni” – fűzte hozzá, megemlítve, hogy ki kell számolni milyen inflációs- és teherátrendező hatással járna a módosítás.

A nyugdíjbruttósítás nem új keletű javaslat, a szakmában több mint 12 éve jelen van, és a nyugdíjreform 97-es időszakának döntéseiben is benne volt, ezért ezt is egy lehetséges gondolkodási iránynak nevezte a pénzügyminiszter – olvasható az MTI közleményben.


Nyugdíjak adóztatása és áfaemelés jöhet 1

Reális pálya lehet az áfaemelés Veres szerint (Fotó: MTI)


(A GVK javaslata szerint az adóztatás úgy történne, hogy a nyugdíjakat először „felbruttósítanák” oly módon, hogy a nettó összeg megegyezzen a jelenleg folyósított összeggel.)

Ingatlanadó és/vagy áfaemelés?

Két részletesebb szakértői adóreform-javaslat látott napvilágot a közelmúltban: a GVK javaslata, illetve azt megelőzően a Kopint- Tárki Rt. tanulmánya. A két javaslat közötti fő különbség abban állt, hogy amíg a GVK a járulékcsökkkentés fő fedezeteként az áfa növelését (illetve a hatást ellensúlyozandó bizonyos temék-, szolgáltatáskörökben csökkentést), illetve a jövedéki adók emelését jelölte meg, addig a Kopint-Tárki Rt. tanulmánya az ingatlanadós bevételeket (s az áfához nem nyúltak volna). A GVK viszont elvetné az ingatlanadót. A pénzügyminiszter jelenlegi nyilatkozatából kitűnik, nem idegen a kormányzattól az áfaemelés gondolata, ugyanakkor nem nyilatkozott semmit az ingatlanadóval kapcsolatban.

A pénzügyminiszter a távirati irodának azt is elmondta: a GVK javaslatával szemben a járulékok 8-10 százalékpontnál kisebb csökkentésre lát csak lehetőséget. Az adókedvezmények megszüntetésére vonatkozó javaslattal a politikus egyetértett. “Úgy látom, hogy ma egyetlen olyan adókedvezmény van, amelyet folyamatosan fenn kell tartani Magyarországon, ez a beruházási adókedvezmény” – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik