Négyet kapott a Honvéd, ráadásul odahaza!! És nem a listavezető Debrecentől, a trónkövetelő Győrtől, vagy a címvédő Videotontól, hanem az abszolút középcsapat Kecskeméttől! A meccs hőse Lencse László volt, aki mesterhármast ért el
A Kecskemét 4-1-re megverte a Honvédot az OTP Bank Liga 21. fordulójának nyitómeccsén.
Szombaton rendezik a Kaposvár–Siófok somogyi rangadót az OTP Bank Liga 21. fordulójában.
Köztudomású, hogy az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Bajai LSE anyagi gondokkal küzd.
A versenysportban nem elég egészségesnek lenni, igazolni is kell azt!
2012. 03. 23. 16:07
Január közepén szinte egy teljes csapatra való játékossal szerződést bontott a Vasas.
A Videoton 2014 végéig írt alá új megállapodást Polonkai Attilával.
Berettyóújfaluban mindig megcélozzák az első helyet, és megpróbálják megszorongatni a Győrt.
2012. 03. 23. 12:04
A magyar teremlabdarúgó-válogatott vasárnap Gyöngyösön a szerbek ellen játszik világbajnoki pótselejtezőt.
Bár tavasszal egyelőre meg sem közelíti őszi formáját a Szolnoki MÁV FC, legutóbbi két mérkőzését megnyerte.
A Budaörs otthonában, vébeli alsóházi rangadón mutatkozik be a Sopron kispadján az új edző, Soós Imre.
A gall második vonal mellett a holland II-. ligába is ellátogatunk. A Monaco mellett ma a Helmond a másik kiszemeltünk...
2012. 03. 23. 05:49
Vujovics nem játszhat, Korolovszky, Nagy Gábor és Kenesei viszont pályára léphet a Haladás–Ferencváros meccsen.
Távozott a Kozármisleny csapatából a 22 éves középpályás, Asztalos Dániel.
2012. 03. 22. 22:07
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Nem növelte, de megőrizte előnyét a legfőbb üldözőjének tartott Gyirmóttal szemben az NB II Nyugati-csoportjának listavezetője, az MTK! A 19. forduló rangadóját nagy várakozás előzte meg, hiszen néhány nappal korábban edzőváltás történt a kisalföldieknél: Soós Imre helyett Csank János ült le a kispadra.
Nagyon jól fogynak a hétvégi DVTK–Újpest bajnoki meccs belépői, valószínűleg teltház lesz.
A weboldalt azért hozták létre, hogy mindenki nyomon követhesse az új debreceni stadionnal kapcsolatos történéseket.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Bajai LSE hazai pályán 4-2-re nyert a Budaörs ellen az NB II Nyugati-csoportjának 19. fordulójában. A vendégek az első negyedóra végén még egyenlítettek, de a szünetre már kétgólos hátránnyal vonultak. A második játékrészre már csak két találat maradt két egykori élvonalbeli játékos részéről: Bakos Szabolcs, illetve Lattenstein Norbert volt eredményes.
A megállapodás kölcsönös, az utánpótlást és a felnőtteket egyaránt érinti.
Másfél év után távozik a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai stábjából Albert Flórián.
Továbbra sincsen különösebb gond tavasszal a játékvezetőkkel.
2012. 03. 22. 20:48
A Debrecen jó sorozata nem szakad meg, a Zalaegerszeg rossz szériája viszont igen! Somogyban senki nem nyer...
2012. 03. 22. 20:38
A Ferencváros jövő szombaton nem délután fél 6-tól, hanem 15 órától játszik a Vasassal.
Az idény során minden fronton veretlen, a bajnokságban listavezető Debrecen a Pápa ellen folytathatja menetelését az OTP Bank Liga hétvégi, 21. fordulójában.
2012. 03. 22. 16:27
- 04:10 Mától új vezetője van az Apple-nek
- 03:40 Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán
- 03:38 Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező
- 00:00 A szeptember nem csak a diákok „újéve” – ne csak a naptáradat rendezd újra (x)
- 22:59 A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
- 22:14 2,48 milliárd forintból működik majd a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal
- 21:44 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:27 A nyár utolsó napján megdőlt a budapesti melegrekord
- 21:21 Nagy területen pusztított tűz Tapolcánál, helikopterekkel oltották
- 21:18 Szabadon igazolhatóvá vált Karim Benzema
- 20:42 Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba
- 20:10 Bóna Szabolcs: Statisztikailag nem igazolható, hogy a JÉGER az aszály mértékének növekedéséhez vezetne
- 19:51 Zárug Péter Farkas: Facebook-kormányzás-e a Tiszáé? – Forradalmi kormányok első 100 napja a jogalkotás és kormányhatározatok tükrében
- 19:51 Magyar Péter abban nem hibázott, hogy Unger Annára voksolt Ligeti Miklós helyett, de máshol mellényúlt – szakértők az NVVH vezetője körüli vitáról
- 15:55 Megúszta a letartóztatást a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon
- 18:11 MTVA: A Fideszhez köthető politikus és üzletember, Várhegyi Attila irányította a valóságban a közmédiát
- 16:50 Schmidt Mária Bonanza Banzait idézve búcsúzott el a Terror Házától
- 20:42 Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért
- 13:53 „Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
- 16:03 „Te szerencsétlen” – mondta a képviselő a polgármesternek a győri közgyűlésben
- 14:38 Hidegfronttal és éjjeli viharokkal lépünk át a meteorológiai őszbe
- 19:51 Magyar Péter abban nem hibázott, hogy Unger Annára voksolt Ligeti Miklós helyett, de máshol mellényúlt – szakértők az NVVH vezetője körüli vitáról
- 15:45 Orbán Balázs nem tartja patriótának Magyar Pétert, Orbán Viktort pedig továbbra is nélkülözhetetlennek gondolja
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba