„Ha nem bízol az üzenőben, nem fogsz bízni az üzenetben sem, amit adott!”
A Ferencváros vendégeként lép pályára a listavezető Debrecent üldöző Győri ETO az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
2012. 04. 12. 12:50
Futó Tamás lemondása után a Szeged 2011 megüresedett vezetőedzői pozíciójára a vezetőségnek sikerült megtalálnia az új szakembert Tóth Bálint személyében, aki szerda délután már a SZVSE elleni edzőmérkőzésen a pálya széléről kísérhette figyelemmel az NB II-es együttes játékosainak mozgását. A nehéz helyzetben lévő csapat a tabella utolsóelőtti helyén áll a Keleti-csoportban. A három játékrészre osztott gyakorlómérkőzést csapata 6-0-ra nyerte.
Továbbjutott a Magyar Kupában a Nagyszénás SE, miután hazai pályán 4-1-re verte a Csabacsűd SE együttesét. Persze, a sorozat döntőjét a Debrecen és az MTK játssza, de ez már a következő szezon kvalifikációja, annak is Békés megyei harmadik fordulója! A Nagyszénás sikere rendkívül értékes, főleg annak tekintetében, hogy a vendégek a megyei első, a hazaiak viszont csak a másodosztályban szerepel! A mérkőzésen az első harminc percben kiválóan, taktikusan, higgadtan focizva, jóformán minden helyzetét kihasználva tetemes előnyre tett szert a házigazda, de a Csabacsűd főleg a második félidőben megmutatta néhányszor, hogy nem véletlenül áll a megye egyes tabella élén.
2012. 04. 12. 10:15
Egy újabb friss gyöngyszemmel jelentkezik videó-tallózó rovatunk, ugyanis rábukkantunk a Heréd LC – Lőrinci VSC meccs összefoglalójára! A találkozót a Heves megyei másodosztály Nyugati-csoportjának 17. fordulóban rendezték, a végeredmény pedig 2-0-s hazai vezetést követően 2-2 lett. Mindez azt jelenti, hogy a 14 csapatos mezőnyben a Heréd a negyedik, a Lőrinci pedig a hatodik helyen áll.
Kecskés Tamás állítja: a siófokiak még nem könyvelték el a biztos bennmaradást, nehogy pórul járjanak.
Nemzetközi kupamérkőzéseken és válogatott meccsen is bundáztak a magyar labdarúgók.
Ismét a Győri ETO FC-nek adott igazat a bíróság a Diósgyőri VTK ellenében.
Megúszhatja a pontlevonást a Vasas, ugyanis kifizette volt edzőjét, Komjáti Andrást kifizette.
Bolognában a Cagliari vendégeskedik. Mindkét félnek elegendő lehet a döntetlen. Sevillába a Zaragoza látogat, a déli meccsen gólokkal számolunk!
2012. 04. 12. 07:23
A bajnokságban veretlenül listavezető Debrecen lesz az MTK ellenfele a Magyar Kupa fináléjában.
Futó Tamás lemondása után Tóth Bálint veszi át a Szeged NB II-es csapatának irányítását.
Távozik az Újpest kispadjáról Zoran Szpisljak vezetőedző, így a szerda esti Magyar Kupa-elődöntőben már nem ő irányítja az együttest.
A Veszprém Arénában rendezik szombaton és vasárnap a teremlabdarúgó Magyar Kupa négyes döntőjét.
A magyar válogatott egy helyet javítva a 36. a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján.
Ügyvédje szerint bármelyik klubnál szabadon vállalhatna munkát Aczél Zoltán.
Válságban, anyagi ellehetetlenülésben van a bajai klub? Erről szóltak a hírek a közelmúltban, ezért sajnos kénytelenek vagyunk elhinni, hogy fogytán a pénz a BLSE-nél, pedig a pályán ebből semmi nem látszik. Olyannyira, hogy az NB II Nyugati-csoportjának 22. fordulójában a nagy bravúr is összejött: a keretét télen alaposan megerősítő, Csank János által irányított Gyirmót otthonában nyert 3-1-re a Baja
A számok nem hazudnak! Kispesten kezdjük a Rangadó cégmustra-sorozatát!
A Siófok elleni mérkőzésen megsérült a DVSC védője, Nagy Zoltán, aki a combhajlító-izmát fájlalta.
Simon Miklós elárulta: Bobál Gergely szerdán már a Honvéd felnőtt csapatával edz.
A sportot támogató cégeknek nem lehet lejárt köztartozásuk.
A Genoa akár hendivel is elverheti a Cesenát, a madridi derbin gólokkal számolunk!
2012. 04. 11. 07:14
Nagy meglepetésre a másodosztályú MTK jutott be elsőként a Magyar Kupa döntőjébe!
Hogy szerencsés, vagy szerencsétlen volt-e a 13-as a Baranya megyei harmadosztály 18. fordulójában, az nézőpont kérdése, mindenesetre tény, hogy a Pécsbánya SE hazai pályán 13-0-ra verte a Bakonya SE-t. A vendégekről egyébként senki ne gondolja, hogy kutyaütő társaság, a jelenlegi szezonban már öt győzelmet arattak és egy döntetlent játszottak. A nyolccsapatos csoportban nem is állnak az utolsó helyen: a nyeretlen sereghajtó Orfű KSE-t megelőzik! Mostani fölényes diadala ellenére a Pécsbánya még mindig nem vette át a vezetést a tabellán, bár ugyanannyi pontja van, mint az éllovas Mindszentgodisa KSE-nek! Hát ezek a nagy dolgok
- 13:35 Három autó összeütközött Sebestyén Balázsék üldözése közben a Most Wanted forgatásán
- 13:33 Magyarázatot találtak egy különös antarktiszi jelenségre
- 13:15 Őrsi Gergely üzent az előzetesből: könnyűszerkezet- és gipszkartonépítő szakmát tanul
- 13:14 Elgázoltak egy 25 éves rollerest Szarvason, a sofőr azt állítja, nem vette észre az ütközést
- 13:11 „Ennek a gépnek a visszautasítását javaslom” – közzétettek egy dokumentumot a drága és használhatatlan lélegeztetőgépekről
- 12:57 Katasztrofálisan gyenge almatermés várható Magyarországon
- 12:57 Eltűnt egy 11 éves kisfiú a 13 éves testvérével
- 12:46 Kigyulladt az aljnövényzet Gyál határában, lakóházak is veszélyben vannak
- 12:43 Államtitkár: A kormány megerősíti Magyarország helyét a NATO-ban
- 12:11 Amerikai pénzügyi program segítheti az európai konzervatív civileket és sajtót
- 12:10 Ötvenszeres válogatott középpályást igazolt a Fradi
- 11:59 Lamine Yamal a bombagóljával 91 éves klubrekordot döntött meg
- 11:36 Kiírták a Tisza Szigetek vezetői pályázatát
- 11:34 „Köszönjük, Leo, örökkévaló vagy” – Brazíliában is a válogatottból visszavonuló Messiről írnak
- 11:25 Szerelmet vallott a szomszédasszonyának, majd kövekkel és csokival dobálta
- 06:28 Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása
- 04:40 Nagyon hasznos újítást kapott a Messenger
- 07:31 Dánia legnagyobb viking kincsét találta meg saját kertjében egy lakos
- 03:40 Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán
- 07:07 A kormány átalakíthatja a szabályozó hatósági rendszert
- 06:20 Gyors változás áll be az időjárásban szeptember elsején
- 10:38 Itt a lista az új kormány 47 milliárdos autóbeszerzéséről
- 06:28 Harminc év után ítélet született Tupac Shakur meggyilkolásának ügyében
- 05:56 Árad a pénz Ferihegyen, de nem azokhoz, akikhez az Orbán-kormány ígérte
- 08:59 Kukoricásban találták meg az eltűntként keresett, öngyilkossággal fenyegetőző 28 éves férfit – légi felvétel